A világ legnagyobb autógyárai közzé tették 2017-es eladási adataikat, tehát – elvileg – megvan a hivatalos első helyezett. Vagy mégsem. Mert, ahogy azt a BBC riportja is hangsúlyozza, minden attól függ, mi mindent számolnak bele az eladásba, vagyis hogyan határozzák meg az autó fogalmát.

 

Hatalmas presztízs a világ legnagyobb autómárkájának lenni. De vajon melyikük lehet az. A VW, amely 2016-ban maga mögé utasította a Toyotát? És mi a helyzet az amerikai General Motors-szal? Nos, valószínűleg, egyikük sem.

 

Az idei év győztese a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség. A 2016-tól létező a japán-francia társtulajdonlású Mitsubishi-konszern tíz márkából áll, köztük a Daciával, a Datsunnal, Infinitivel és a Renault Samsung Motorsszal. A tavalyi évben összese 10,61 millió autót adtak el. Ezzel szerezték meg – elvileg – az első helyet.

 

 hirdetes_810x300  
Fotó: BBC.com

 

Zavarbaejtő

 

Csakhogy a puszta számadatok szerint a dobogó tetejére a német VW Groupnak kellene felállnia a maga 10,74 millió eladott autójával. A probléma Anna Marie Baisden, a BMI Research London vezető kutatója szerint az, hogy  míg a Mitsubishi statisztikája személygépkocsikat tartalmaz, a VW-é tehergépkocsikat és buszokat is. Így a végső számnál ezeket levonják, ami pedig marad, már kevés az első helyhez.

 

Ez nem feltétlenül a VW Group hibája. Minden attól függ, hogy melyik országban, hogyan definiálják az autó fogalmát. Az USA-ban és Kanadában az SUV modellek kisteher-gépjárműnek számítanak, Európában és Kínában személygépkocsinak. Egy Toyota Hilux Szingapúrban és Malajziában kisteherautó, de a hasonló kinézető, azonos alvázra épített Toyota Fortuner már SUV-személygépkocsinak számít. És mivel a SUV modellek az egyik legnépszerűbb autótípussá váltak az elmúlt években, meghatározó részét képezik az eladásoknak.

 

És hogy ne legyen egyszerű, nem csak az SUV esetében nehéz különbséget tenni. A furgonok mindig haszongépjárműnek számítanak, kivéve a Toyota Siennát, amely 9 helyett csak 8 hellyel bír – így személyautónak számít.

 

Amerikában, Kanadában és Oroszországban ez egy „kis autónak” számít, Európában kistehergépjárműnek. Fotó: BBC.com

 

Mitsubishi vagy VW?

 

A pickup típusú autók az USA-ban, Kanadában és Oroszországban felhasználásuk céljától függetlenül személyautókként kerülnek a statisztikába. Egy szó mint száz: az igazságos összehasonlításhoz az összes autógyár összes márkájának eladását át kellene szűrni a hatályos jogszabályok szerint.

 

A BMI Research szakértője szerint ha a teherautókat, kisbuszokat kivonjuk az eladásokból, akkor a Mitsubishi minden versenytársát megelőzné. Egyszerűen azért, mert sokkal több kicsi és egyértelműen személyautó modellt adtak el 2017-ben. És ezzel maga mögé utasítaná a VW Groupot, amelynek portfóliójában ott van a nagy prémiumautókat gyártó Porsche és a teherautó-gyártó MAN márka is.

 

A legpontosabb rangsort valószínűleg a Nemzetközi Autóipari Szövetségtől (OICA) kaphatjuk majd meg, ám ők egyelőre még nem tették közzé saját listájukat.

 

BBC.com, Körkép.sk

Nyitókép: ČTK/AP/Rainer Jensen

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!