Magyarországon újra kitört az aranyláz arra a hírre, hogy a magyar állam hazarendelte eddig Nagy-Britanniában tárolt aranytartalékát. De miért is annyira fontos az aranykészlet? És vajon Szlovákia hol tárolja aranytartalékait?

 

A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető Igazgatója, Palotai Dániel a Portfólió.hu magyar gazdasági portálnak elmondta, hogy az aranytartalékokra úgy kell tekinteni, mint ami szélsőséges piaci vagy háborúközeli körülmények között is képes fenntartani a bizalmat az ország és az állam irányába.

 

„Az elmúlt években számos nagy nemzetközi jegybank döntött úgy, hogy – elsősorban biztonsági és stratégiai szempontokat figyelembe véve – aranytartalékának egy részét hazaszállítja. Ezek közé az országok közé tartozik például Németország, Ausztria vagy Hollandia. A döntést az motiválta, hogy az arany a nagy jegybankoknál már nemcsak tradicionális tartalékeszköz szereppel bír, hanem egyre inkább bizalmat és biztonságot erősítő funkciót tölt be.”

 

idézte Palotait a Portfólió.hu. A lényeg tehát, hogy jelen helyzetben elsősorban bizalmat erősítő funkciója van a magyar arany hazaszállításának.

 hirdetes_810x300  

 

Szlovákia 32 tonna aranytartalékkal rendelkezik (ez nagyjából 1,07 milliárd eurónak megfelelő érték), és bár a Szlovák Nemzeti Bank oldalán minimális információ lelhető fel, azt tudni lehet, hogy a szlovák állam szintén Nagy-Britanniában tárolja aranytartalékait, a brit Bank of England egyik széfjében.

 

Sokan bevásároltak az elmúlt években

 

Egyébként a feszült geopolitikai és nehézkes gazdasági nemzetközi körülmények miatt több ország is elkezdett aranyat felhalmozni. A múlt év rekordere Oroszország volt, amely 182 tonnával 1800 tonnára növelte készleteit. Nagy mértékben növelte még tartalékait Törökország (129,3 tonnával), így most 525,8 tonnával rendelkezik. Ráadásul csak maréknyi ország van (köztük Csehország), amely csökkentette tartalékait, mindenki más szinten tartotta vagy gyarapította.

 

Az eurozóna tagállamai együtt mintegy 10 782 tonnával rendelkeznek. A V4-ek országai közül Lengyelország rendelkezik a legnagyobb aranytartalékkal: nem egész 103 tonnával.

 

Az arany egy szó szerint földönkívüli nemesfém, amely a csillagok belsejében lejátszódó nukleoszintézis során keletkezik. Ez a folyamat hoz létre új atommagokat, és a nagyméretű csillagok szupernóva-robbanása szórja szét ezeket az elemeket az univerzumban. Valószínűleg már a Naprendszerünk is ilyen elemeket tartalmazó porból jött létre, ám ez az arany a Föld keletkezésekor a földmagba süllyedt. Az ember által bányászott aranyat valószínűleg a bolygóba becsapódó kisebb égitestek hozták magukkal.

 

Körkép.sk

Nyitókép: openiazoch.zoznam.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!