Brüsszel megszorít, de némileg enged is. Legalábbis úgy tűnik a Pravda szlovák napilap internetes kiadásának cikkéből, amely azt írja, hogy az Európai Unió ugyan kevesebb forrást juttat a következő költségvetési időszakban a visegrádi országoknak, ugyanakkor már nem vagy jóval kevesebb megkötést fog alkalmazni.

 

Magyarul, a V4 kormányai eldönthetik, hogy mire fordítsák ezeket az összegeket. Ez lenne Brüsszel kompenzációja azért, hogy 2021-től jóval kisebb kerettel gazdálkodhat Közép-Kelet-Európa. Az Európai Bizottság javaslata szerint az új tagállamok egyik legfontosabb forrását, a kohéziós alapot 7 százalékkal vágná vissza. Csakhogy ez nominális értelemben értendő, reálértékben ez 13 százalékos visszavágást jelent – hívja fel a figyelmet a Bruxinfo.

 

A Pravda szerint ez az engedmény jelentős lendületet adhat az autópálya-építéseknek Szlovákiában. A kormány kijelentései szerint „Szlovákia minden erejével azon fog dolgozni, hogy az uniós támogatásokat a lehető legnagyobb mértékben a nemzeti prioritásokhoz tudja irányítani”.

 

 hirdetes_810x300  

Az informatizációért felelős kormányfőhelyettesi hivatal (ennek élén jelenleg a smeres Richard Raši áll) szerint a 2021-2027-es időszakban a szlovákiai prioritásokban a következő tételek szerepelnek:

 

kutatás és innováció támogatása, alacsony szénigényű gazdaság, a gazdaság „zöldebbé” tételét szolgáló program, környezetvédelem, informatizáció, közlekedési infrastruktúra fejlesztés, szociális integráció, oktatás és szakképzés, munkahelymegőrzés.

 

Vége az aranykornak? Szlovákia 1,5 milliárd euró uniós támogatástól eshet el – de lehet ez több is

 

Szorult helyzetben Érsek tárcája

 

Ezek közül legszorultabb helyzetben a Most-Híd vezette közlekedési tárca van, amelynek idei költségvetését a „stabilitás kormánya” nemes egyszerűséggel lefelezte , így már nincsenek forrásai az új projektek finanszírozásához. Hogy az új források hova kerülnek, azt ráadásul nem a minisztérium dönti el, hanem a kormány az informatizációért felelős kormányfőhelyettes (Richard Raši – Smer) javaslatára.

 

Ami az autópálya-építéseket illeti, több szakasz is várólistán vesztegel már egy ideje. Az új uniós költségvetési időszakban eu-s forrásokból építenék meg a D1-es Pozsony-Kassa közti vonalának egyik legkényesebbnek tartott Nagyturány – Gombás szakaszát. Itt egy négysávos alagút 800 millió euróba kerülne.

 

Érsek 2022-re ígéri az észak-szlovákiai D3-as autópálya befejezését

 

Elhanyagolt déli vonalak

 

A D3-as kiszucaújhelyi szakaszára sem talált egyelőre a kormány forrásokat. A besztercebánya – Rózsahegy közötti vonalra 1 milliárd euróra lenne szükség. A szlovák napilap megemlíti az R2-est is a prioritást élvező vonalak között.

 

Az autópályákon kívül a kormány felújítaná a Pozsony-Kassa északi (!) vasútvonalat is, hogy azon 160/órás sebességgel közlekedhessenek a vonatok. Itt érdemes megjegyezni, hogy Pozsony-tól Puhóig eddig modernizált szakasz felújítása nagyjából két milliárd euróba került eddig, Kassáig további 240 km-t kell modernizálni.

 

Mindeközben a déli vasútvonalak felújításáról alig esik szó, pedig nem hogy a standardnak is tekinthető 120 km/órával nem közlekednek a vonatok, de egyez magyarlakta vidékeken 10-20 km-re kell lelassítaniuk a mozdonyoknak a sínek állapota miatt.

 

Északon milliárdos vasúti beruházások valósultak meg, délen alig tudnak közlekedni a vonatok

 

Nulla. Ennyi jut Dél-Szlovákiának a kormány 332 milliós vasútfejlesztési keretéből

 

Körkép.sk, Pravda.sk,

Nyitókép: centrum.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!