Több körülmény is arra utal, hogy újabb gazdasági válság elé nézhetünk, amely hasonló lehet a 2008-2009-es krízishez. A Bloomberg gazdasági portál által megszólított szakértők szerint már benne vagyunk a hitelválság közepében, a Hospodárske noviny szlovák gazdasági lap szerint pedig az egyik kulcsfontosságú mutató jelenleg ugyanazt mutatja, mint a Lehman Brothers csődjének előestéjén.

 

Vészjósló jelekből van bőven. Az első félévben több részvénypiaci eladási hullámra volt példa, nemrég a kriptovaluták zuhantak meg. Ezek az események a szakértők szerint mind egy olyan folyamatnak a tünetei, amelyet utoljára tíz éve láthattunk – csak épp olyan lassan bontakozik ki, hogy kevésbé szembeötlő.

 

A HSBC vezető kötvénypiaci elemzője ennek okán például visszavágta a német (!) államkötvények várható hozamaira vonatkozó előrejelzését. Egyre pesszimistább a hangulat a hitelpiacon is. Ennek hátterében nem egy ok, hanem több tényező is áll: az amerikai kamatok emelkedése, a könnyen jött nyereségek időszakának elmúlása, a kereskedelmi háború és a globális gazdasági rend meggyengülése.

 

 hirdetes_810x300  

A nyugtalanságot az erre szakosodott hitelminősítő intézetek már mérni is tudják. A Goldman Sachs úgynevezett US Financial Condition Indexe nemrég még történelmi mélypontot ért el (vagyis a kockázatvállalási feltételek kiválóak voltak), most azonban megfordult a trend, és rohamosan erősödik (vagyis egyre nő a befektetési kockázat a pénzpiacokon).

 

Ezekkel az utalásokkal vág egybe az a körülmény is, hogy az amerikai hitelpiacon egyre bizalmatlanabbak a hitelezők az adósokkal szemben. Egyre nagyobb a pánik az infláció miatt, mert az arra késztetheti a Fedet (az amerikai jegybanknak megfelelő intézmény), hogy megemelje a kamatlábat. A tíz évvel ezelőtti, Amerikából induló hitelválság hátterében is részben egy kamatemelési manőver állt, ami miatt csúcsokat döntött visszafizetetlen hitelállomány nagysága – más kérdés, hogy a hitel- és befektetőintézetek által kialakított átláthatatlan konstrukciók segítették a válságot globálissá válni.

 

Az amerikai kötvények kockázati feláraiból számolt egyik index, az úgynevezett Baa hosszú ideig messze elkerülte a 2 százalékot, június végén azonban 1,96 százalékra ugrott. A szakértők szerint ez a mutató rendkívül jól előrejelzi a válságokat: az 1970-es évek óta ha ez az index átlépte a két százalékos határt, beütött a krach. A dolog pikantériája, hogy azok sem értik pontosan a két százalékos szabály működését, akik használják a Baa modelljét. Mégis, legutóbb 2008-ban érte el a jelenlegi szintet, és annak nem volt jó vége.

 

Körkép.sk

Nyitókép: express.co.uk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!