Október 25-ével elindul a tényleges gyártás a Jaguar Land Rover nyitrai üzemében. Eddig SUV modellek „lelketlen” vázai gördültek le a futószalagról, amelyeket aztán bezúztak. A vállalat elmondása szerint, míg teljesen be nem állítják a megfelelő paraméterekre a gyártósort, ilyen sors vár több mint 500 autóra.

 

A nyitrai üzemnek 1300 munkásra van szüksége az elinduláshoz, tovább 100 alkalmazott felvétele épp jelenleg zajlik. Az üzem első, felfutó fázisában évi 150 ezer Land Rover Discoveryt fog legyártani. Néhány év múlva a kibocsátást meg akarják duplázni.

 

Ahogy az a vállaltoknál lenni szokott, a legkörülményesebb téma a fizetések nagysága volt. A szakszervezetek hónapok alatt tudtak csak egyezségre jutni a cégvezetéssel, amelynek értelmében a Jaguarban 5,43-10 százalékkal emelkednek majd a bérek. Jelenleg az alapbér nagysága a Jaguarnál 650 euró bruttóban, ezt emelik meg a legnagyobb mértékben 715 euróra.

 

 hirdetes_400x285  

Ezen felül egyszeri jutalom formájában az alkalmazottak 100 euróval gyarapodnak, illetve további juttatásokat is fizetnek a munkásaiknak (kompetencia felár).

 

Nem egészen ezt ígérték

 

Eredetileg a Jaguar 900-1800 euró közötti fizetésékkel csábította az embereket magához,az üzemi átlagkereset 1225 euró lett volna bruttóban. Csakhogy ebbe a cégvezetés már beleszámolta a bónuszokat, az utazási támogatást illetve a tizenharmadik fizetést is.

 

A Jaguar Land Rover az 1,4 milliárd eurós beruházásért cserébe 125 millió eurós állami támogatást is kap az államtól. Az ügyre az Európai Bizottság is felfigyelt és vizsgálatot indított, hogy nem ütközik-e az európai szabályozásokba.

 

Ezer munkahelyet szüntet meg a Jaguar Land Rover

 

Fókuszban az állami támogatás

 

Nyugat-Európában nagyon rossz szemmel nézik a közép-kelet-európai országok által nyugati multicégeknek ajánlott adókedvezményeket és állami beruházási stimulusokat. Olaszországban is hatalmas botrányt kavart, mikor olsazországi gyárak bejelentették, hogy Szlovákiába viszik a termelésüket. Az akkori olasz gazdasági miniszter vizsgálatot követelt Brüsszeltől a szlovák támgoatási rendszer jogosságát illetően. Megjegyezzük, az illető olasz cég 500 munkahelyet szüntetett volna meg hazájában, Szlovákiában azonban csak 2-3 százat hozott volna létre.

 

A britek is kiborultak, mikor október elején az Európai Bizottság határozatban hagyta jóvá az Jaguar Land Rovernek nyitrai beruházásért cserébe nyújtott állami támogatást. A Daily Express brit lap London felháborodásáról cikkezett. Nem is azért, mert Brüsszel áldását adta a szlovák projektnek, hanem azért, mert mindezt pár nappal a Brexit-tárgyalások lezárulása előtt tette, amivel kvázi „lefizetik az üzemet, hogy költözzön ki” Nagy-Britanniából.

 

A nyitrai üzem megnyitásával párhuzamosan ugyanis október 22-vel a Jaguar Land Rover leállítja solihulli (Birmingham) gyárát, ahol eddig a Discovery típusokat gyártották. Volt olyan brit európai parlamenti képviselő, aki szerint

 

„Azért fizetni pénzt egy vállalatnak, hogy egyik országból egy másikba helyezze termelését az uniós versenyszabályait sérti”

 

Szlovákiában is érdekes téma volt a nagyösszegű állami támogatás odaítélése. Mikor még csak a tervek készültek, a Jaguar 3000 munkahelyről beszélt. A 125 milliós támogatás 3000 alkalmazottra szétosztva több mint 41 ezer eurót jelent. Az első fázisban azonban csak 1400 alkalmazott dolgozik majd a gyárban, vagyis az összeg fejenként jelenleg csaknem 90 ezer eurót tesz ki.

 

Őrjöngenek az olaszok – állítólag elvesszük tőlük a munkájukat

 

Körkép.sk

Nyitókép: prepriemysel.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!