Áremelkedés „szupermarket-adó“ miatt?

Nyitókép: Ecolounge

Nézem valamelyik este gyanútlanul a tévét, s Boris Kollár parlamenti képviselőt látom, amint vitatkozik a „kormánnyal,“, hogy az adónak még az ötlete is rossz, mert a lakosság számára élelmiszerár-emelkedést fog eredményezni. Gyakran visszatérő érv ez minden hasonló esetben.

Emlékezzünk csak arra az időre, mikor a magyar kormány csinált valami hasonlót. De ott van például a bankadó is, amikor a magyar ellenzék jött olyan érvvel, miszerint a bankadó majd arra készteti a bankokat, hogy az így megnövekedett kiadásaikat a lakosságra hárítsák. Vizsgáljuk hát meg a kérdést a közgazdaságtudomány szabályai szerint.

   

A magyar bankadó kapcsán az OTP elnök-vezérigazgatója mondta ki az igazságot, miszerint nem olyan egyszerű dolog a banki kamatok és illetékek megemelése, mert a bankok egyrészt konkurensei egymásnak, s így a tőkeerősebbek, kisebb mértékben fognak emelni, hogy megtartsák ügyfeleiket, másrészt a lakosság alternatív megtakarítási módokat keres magának: pl. ingatlanbefektetések, vagy bemegy a lakos az első adóhivatalba pl. Esztergomban, s ott, ahol ki van írva valami olyasmi, hogy államkincstár–kincstárjegy, elhelyezi a banki megtakarításait.

Milyen egyszerűek is az egyes emberek, főleg ha bele akarnak rúgni a kormányba. Tisztán elméletileg a bank akkor kényszerülne illetékemelésre, ha semmi tartaléka nem lenne, s a veszteség szélén táncolna. De messze nem így van. A bankok nyeresége mindig jól áll, kivétel, amikor holding-adózási okokból trükköznek a nyugati anyabankokkal adóelkerülési okokból.De nem kell, hogy ez a kormányokat felizgassa, fel tudnak ellene lépni. Ugyanez érvényes minden nagy nyereségrátával dolgozó ágazatra, elsősorban külföldire.

Lóránt Károly magyar közgazdász számításai szerint a nyolc évnyi szocialista-liberális kormányzat ideje alatt 30 milliárd eurót vittek ki az országból. Ezt állította le az Orbán-kormány nagyon határozottan, mikor a bankokon kívül más ágazatokra is bevezette az ágazati adókat, pl. biztosítókra, mobilszolgáltatókra stb. Emellett lépéseket tett a magas nyereséggel működő szuper- és hipermarketeket üzemeltető, elsősorban külföldi üzletláncok irányába is.

Nyilvánvalóan kell és lehet itt követni olyan célt, hogy logikus keretek között előnybe részesítsék a hazai élelmiszerkereskedőket. Ezt tiltaná sok egyezmény, de ha az üzletláncok között éppen a kis alapterületűek vannak hazai kézben, akkor egy ilyen disztingválás már hatásos lehet. Arról nem is beszélve, hogy a kis településeken, ahol alig akad konkurencia, fennmaradjon az üzlet. Másrészt egy olyan változás is elvárható ettől, miszerint a fogyasztók egy részét átirányítja majd a helyi piacok felé, ahol hazaiak árulnak, s ez kulturális okokból is hasznos. A szlovák kormány tehát jó irányba gondolkodik az üzletláncok differenciált megadóztatásával – ki ne látná, hogy magyar tapasztalatokat követ úgy, ahogy a bankadó bevezetésekor is tette!

Aki azt állítja, hogy ez automatikusan áremelkedéshez vezet, mert a vállalkozások a vásárlókra hárítják az adókat, az megfeledkezik alapvető közgazdasági igazságokról: a vásárlónak mindig van bizonyos mozgástere egy ilyen változás kikerülésére, másrészt ezzel – ahogy pl. Boris Kollár is – elfeledkezik a konkurencia erejéről. Ha ilyesmi mégis előállna, az azt jelentené, hogy Szlovákiában nincs konkurencia, tehát keresleti piac van, s nem kínálati. Ez azt jelenthetné, hogy bárki bármikor szabadon árat emelhetne, akár nyakló nélkül. Ennek azonban nyomát sem látni, tehát nem kell aggodalmaskodni az áthárítás miatt, ez csak ellenzéki demagógia.

Ez önmagában egy neoliberális ellenzéki érvelés, amely nem az ország, hanem elsősorban  a külföldi vállalkozások érdekeit szolgálja. Arról nem is beszélve, hogy az országnak vannak külföldi adósságai, és a neoliberálisoknak nem szabadna megfeledkezniük arról, hogy a tanításuk szerint nem szabad a következő generációra tolni az adósságok visszafizetését. Ha van mód rá, akkor okos dolog, hogy ezt ne a lakosságra hárítsák. Ebbe be kell vonni a külföldi tőketulajdonosokat is. Ezzel a gondolkodásmóddal született meg az a valami, amit bátran magyar gazdasági csodának nevezhetünk.

Könözsi László

A szerző által megfogalmazott vélemény nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.