Peter Pellegrini szlovák kormányfő kedd reggel José Ángel Gurríat fogadta, találkozójuk után pedig érdekes dolgokat mondott az OECD főtitkára Szlovákiáról.

 

Gurría szerint Szlovákia számára az egyik legnagyobb kihívás a nyugdíjrendszer. Ahogy arra a nemzetközi szervezet legfrissebb gazdasági jelentésében is rámutat, Szlovákia nyugdíjrendszerét jócskán meggyengítené, ha bevezetnék a nyugdíjkorhatár befagyasztását.

 

„A lehető legjobb rendszerük van, hagyják így!”

 

mondta mai sajtótájékoztatóján Gurría.

 hirdetes_810x300  

 

„Ne tegyenek az alkotmányukba semmilyen számokat, mert a számok mindig változnak.”

 

tette hozzá a főtitkár.

 

Ezzel szembement a Smer alkotmánytörvényt módosító javaslatának, mely szerint 64 évben határoznák a nyugdíjkorhatárt a férfiak esetében, míg a nőknél a felnevelt gyerekek számának arányában csökkenne ez a szám.

 

 

Peter Pellegrini erre reagálva elmondta, hogy a politikai és a gazdasági nézőpont két külön dolog, a Smer pedig továbbra is támogatni fogja a nyugdíjkorhatár befagyasztását.

 

„Figyelembe kell venni a gazdasági alakulásához való felelősségteljes hozzáállást. Nagyon világosan meg kell majd mondanunk, hogy mit hoz ez nekünk 10 vagy 20 év múlva. Egyetértek Gurría úrra abban, hogy ha egyszer ezt megtesszük (megváltoztatják az alkotmányt – a szerk. megj.), akkor a következő kormányoknak nagyon nehéz lesz visszafordítani ezt a döntést.”

 

Pellegrini figyelmeztetett arra, hogy a következő években a döntés nem lesz negatív hatással a közpénzekre.

 

„Figyelembe kell vennünk, hogy eljönnek azok az évek, mikor konstatálnunk kell majd, hogy a szlovák populáció harmada 65 évesnél öregebb lesz”

 

tette hozzá a kormányfő, aki szerint a szlovákiai nyugdíjasok nem élnek meg olyan kort olyan egészségben, mint a fejlettebb országokban.

 

„ezért van ez a politikai nyomás a nyugdíjkorhatár befagyasztására. Ha sikerülne gyorsan növelni a nyugdíjasok egészségi állapotának minőségét, akkor a nyugdíjkorhatár befagyasztására mért politikai nyomás is kisebb lenne”

 

mondta Pellegrini.

 

 

hnonline.sk, TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!