Szlovákiában tavaly 96 085 új személygépkocsit adtak el a hivatalos márkaforgalmazók, vagyis 9 százalékkal többet, mint 2016-ban (88 163). A márkák között a korábbi évekhez hasonlóan végig a Škoda vezetett, méghozzá meggyőző fölénnyel; év végi eredménye pedig jobb, mint a második és harmadik helyezetté együttvéve.

 

Most már egy teljes év tapasztalatai alapján is kijelenthetjük, hogy Európa legtöbb országához hasonlóan a Volkswagennek nálunk sem ártott a dízelbotrány, mivel meggyőző fölénnyel végzett a lista második helyén. Kuriózumnak tekinthető, hogy némely esetben valóban csak pár autó döntött 1-1 márka között, lásd a BMW és a Mercedes-Benz helyezését.

 

A modellek rangsora is abszolút Škoda-fölényt hozott; itt legfeljebb az érdemel említést, hogy az Octavia ezúttal megelőzte a több mint egy évtizeden át szuverén győztes Fabiát.  A szabadidő-autók közül a Suzuki Vitara és a Hyundai Tucson volt a legkelendőbb, de ebben a kategóriában nagyszerűen rajtolt az új Škoda Kodiaq is. A márkák és modellek 2017. évi 15-ös listája:

 

 hirdetes_810x300  
Kia pro’ceed

 

Márkák:

  1. Škoda 18 907
  2. Volkswagen 9066
  3. Hyundai 7217
  4. Kia 6857
  5. Peugeot 5124
  6. Suzuki 4785
  7. Dacia 4433
  8. Opel 4291
  9. Toyota 4249
  10. Renault 4230
  11. BMW 3507
  12. Mercedes-Benz 3501
  13. Citroën 3473
  14. Ford 2403
  15. Mazda 1894  

 

Suzuki Vitara

 

Modellek:

  1. Škoda Octavia 5340
  2. Škoda Fabia 5307
  3. Škoda Rapid 3877
  4. Kia cee’d 2831
  5. VW Golf  2630
  6. Hyundai i30 2610
  7. Suzuki Vitara 2514
  8. Hyundai Tucson 2262  
  9. Škoda Superb 1766
  10. Kia Sportage 1651
  11. Škoda Kodiaq 1479
  12. Dacia Duster 1383
  13. Suzuki SX4 S-Cross 1324
  14. Hyundai i20 1321
  15. Renault Clio 1260

          

(Megjegyzés: A lista kizárólag a személygépkocsi-eladások mutatóit tartalmazza; a darabszámok magukban foglalják az adott modell összes karosszéria-változatát)

 

Vas Gyula (Forrás: ZAP SR)

 

Kapcsolódó tartalom:

 

Krízisponthoz érkezett a szlovákiai autóipar: idén eldől, megtartja-e vezető szerepét

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!