„Képregény, melyben a Nyugat irodalmárai és a kávéház élőholt vendégei széklábbal és revolverrel hadonásznak a századfordulón.“ – írja róla az alkotó a Facebook honlapján.

„Az évtized netes tartalma: zombik vs. nyugatos írók képregény. Eszelős!“ – írják róla másutt.

Mi konkrétan jobban rákattantunk, mint a Milka Oreora. A Nyugatos költők nagy arcok voltak eleve, pláne ha még zombikat is aprítanak két versírás közben!

nyugat-plusz-zombik-2
Forrás: kilencedik.hu

Adott egy versíró-zenész (Csepella Olivér), aki nem mellesleg grafikusnak tanult a soproni Alkalmazott Művészeti Intézetben. Adott egy álom (képregényt rajzolni a Nyugatosokról) és adott egy szakdolgozat, ami a hétfejezetes képregény bevezetője (Nyugat+Zombik – Tragédia). És adott egy internetes közösség, aki annyira rámozdul a tartalomra, hogy alig egy nap alatt összedob 12 ezer dollárt az álom megvalósítására.

A zombiapokalipszisos téma elég elcsépelt hála Hollywoodnak, azonban az alábbi példa is mutatja, hogy kellő fantáziával még ez is újragondolható.

A történetet maga a szerző  így foglalta össze:

 hirdetes_400x285  
image.aspx.jpg  -csepellal
A szerző és megálmodó, Csepella olivér (kép: hvg.hu)

Babits Mihály születésnapjának előestéjén A New York Kávéház vendégei egyik pillanatról a másikra elátkozott élőhalottakká válnak, akik válogatott kegyetlenséggel törnek a kevés túlélő életére. Úgy tűnik az egész épületben csak Babits Mihály, Ady Endre, Tóth Árpád, Kosztolány Dezső, Karinthy Frigyes és egy szerencsés pincérnő nem alakult át vagy vált áldozattá. Egyelőre. A hét kötet alatt hőseink, revolvertűzön, szerelmen és áruláson keresztül fedik fel a történtek okát és megoldását, mindezt olyan neves vendégszereplőkkel, mint Csáth Géza, Móricz Zsigmond és Juhász Gyula.

Elég egy pillantást vetni a nyilvánosságra hozott képekből, és mindjárt megértjük, hogy miért kapott rá mindenki, aki egy picit is fogékony a témára.

csepella-karinthy1
Forrás: csepella.tumblr.com
tumblr_nazkzzYcNS1sqxfdqo2_500
Forrás. csepella.tumblr.com

Hát, ugye. Karinthyt nem sűrűn ábrázolják az irodalomkönyvekben karddal zombikat gyilkolni. Móricz Zsigmond shotgunjáról nem is beszélve.

A kezdetek

A képregény első fejezete, mint említettük szakdolgozatként készült el, s a sárga-fekete-fehér színezésű 32 oldalas bevezető a MOME gondozásában megjelent 2013-as Magyar Design Évkönyvbe is bekerült. Majd felfigyelt rá az internetes közösség (konkrétan a cink.hu), s innen indult meg hódító körútjára a sztori. Olivért ezek után több kiadó is megkereste, hogy szívesen kiadnák a képregényt, azonban volt egy bökkenő: a fejezetek még nem készek.

„Az összesen hét fejezet végigrajzolásához egy évre volna szükségem.“ – írta közösségi oldalára Csepella. „Olyan egy évre, amiben nincs más munkám, csak a képregény.

Nyugat+Zombik elég nagy nyilvánosságot kapott ahhoz, hogy kiadók is megkeressenek. Sajnos azonban hamar kiderült, hogy általános, könyvesbolti terjesztéssel nem tudnám fedezni a képregényrajzolásra szánt egy év költségeit. Vannak itthoni, képregénnyel foglalkozó pályázatok, de azokkal is ugyanennyit tudtam volna nyerni, vagyis magát a kiadás lehetőségét. A nagyobb alkotói pályázatok kiírásaiba pedig csak simán nem férünk bele: sem a képregény (nem szépirodalom, nem album és nem esszékötet), sem én (szerző vagyok, nem kiadó).

Ezért döntöttem a közösségi finanszírozás mellett. Ha sikerül vele elég pénzt összegyűjtenem, 2015-re elkészül a kétszáz oldalas Nyugat+Zombik.”

Az indiegogo oldalán elindult kampány pedig őrült tempójú sprinttel aratott győzelmet – kevesebb mint egy nap alatt összegyűlt a szükséges 12 ezer USD indulótőke (cirka 3 millió forint), e cikk elkészültének időpontjában közel 18 600 dollárnál tartunk, és még van 26 nap hátra a kampány zárultáig. Persze a képregény atyja ezt nem ingyen kérte – gyakorlatilag az emberek előre megvásárolták a könyvet (+különböző ajándéktárgyakat), melyek csak 2015 decemberében fognak elkészülni.

  • image.aspx
    Forrás: hvg.hu

     

  • image.aspx.jpg 2
    Forrás: hvg.hu

 

Na de miért pont a nyugatosok, és milyen zombikkal és egyéb veszélyekkel (pl. másnapossággal) kell megküzdeniük?

Olivér szerint a nyugatosok utolérhetetlenek, ügyesen csinálták a PR-jukat. Mindegyik más-más karakter (Kosztolányi a jófiú, Karinthy a vicces srác, Babits Mihály pacifista, Ady pedig „szarik a világra“, mert éppen összeveszett Csinszkával, és amúgy is másnapos. Vagy harmadnapos.), amelyeket jól fel lehetett nagyítani, karikírozni. Kicsit olyan, állítja, mintha egy egész marketingteam agyalt volna azon, hogy ők legyenek a korabeli irodalmi szuperhőscsapat.

„Ha beütne a zombiapokalipszis kíváncsi lennék, mit tennének Babitsék. Mert azonkívül, hogy a túlélésért simán széttrancsírozunk pár fejet, azért felmerülnek kérdések. Például, van-e feladata a gondolkodó embernek? Ha igen, akkor mi az és meddig terjed? Kire vigyázzunk? Magunkra, a családunkra, a kávéházunkra, az országunkra, az emberiségre? Mikor van itt az ideje kijönni az elefántcsontoronyból? Honnan szerezzünk éjfél után cigit?” (Csepella Olivér, Könyvesblog)

A zombik inkább a régi jó lassan-hörgős fajtákból valók, s a sztori kulisszáit a New York kávéház szolgáltatja (ami véletlenül pont egy ősi pogány temetőre épült), a főszereplők pedig a kávéházból nem tudnak majd kimenni. Így az egésznek kissé Alkonyattól pirkadatik hangulata lesz, sőt Csepella azt sem szégyenli, hogy „konkrétan egy az egyben, nagyon pofátlanul átvesz ötleteket“ pont a Tarantino-filmből.

Az egészet fűszerezi Csepella különös ironikus-humora, amit a figyelmes szemlélő megtalál a vele készült interjúkban, bejegyzésekben, de a munkáiban, sőt a dalszövegeiben is.

Irodalmi hősök mellé egy zombitámadást vizionálni egyébként nem újkeletű dolog, 2009-ben Seth Grahame-Smith regényében a Büszkeség és Balítélet zombisította el (Büszkeség és balítélet és a Zombik). Jővő évre ígérték a filmváltozatot belőle – igazán irodalmi zombis évünk lehet 2015-ben.

És hogy üldözik őt is már széklábbal a felbőszült irodalomkedvelők és magyartanárok? Szerencsére nem. 🙂 Nagyon sok a pozitív visszajelzés, s a közösségi finanszírozási kampány rakétasebességű indulása is erről tanúskodik.

A Nyugat+Zombi című képregény az egyik legelmebetegebb alkotás, amit valaha láttunk. Alig várjuk a megjelenését.

10552405_796112530410212_7574545889689116254_n

Csepella Olivér

Grafikus, költő, zenész, a csaknekedkislány zenekar frontembere.

2014-ben végzett a a soproni Alkalmazott Művészeti Intézetben, majd négy barátjával megalakították a Halisten grafikai stúdiót.

A Nyugat+Zombik képregényhez elmondása szerint inspirálódott Mike Mignola-tól (a Hellboy alkotója), Guy Davis-től és Scott Pilgrim-től, de természetese George A. Romero (a zombifilm-zsáner szülőatyja) és Tarantino munkássága is nyomott hagyott a művön. Jelenleg kész van belőle a bevezetés, melyben megismerjük a karaktereket, és  elindul a cselekmény. A következő egy év folyamán bontakozik is ki igazán a teljes regény, s leghamarabb 2015 decembere körül tudhatjuk meg, vajon hány zombit sikerül a hatfős csapatnak (Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy, Tóth Árpád + Kata a pincérnő) feltrancsíroznia, s kik élik túl a kalandot anélkül, hogy eldobnák az agyuk (ha-ha).

Lengyel Diana

Olivér munkáit itt és itt követheted figyelemmel.

A Nyugat+Zombikról pedig itt és itt kaphatsz naprakész infókat.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!