Ma ünnepelné 80. születésnapját  Hofi Géza Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A magyar kabaré történetének egyik leghíresebb alakja, aki önálló produkcióival egyéni stílust teremtett.

 

 

Hoffmann Géza néven született 1936. július 2-án Budapesten. Az érettségit követően háromszor is sikertelenül felvételizett a színművészeti főiskolára, de a színész szakmától ez sem vette el a kedvét. Porcelángyári munkásként helyezkedett el, s katonai szolgálata után beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, emellett játszott a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában.

 

 hirdetes_400x285  

A kiugrást a Magyar Rádió 1968-as szilveszteri műsora hozta meg számára, itt a táncdalfesztivált parodizálta. 1970-ben szerződött a Komlós János vezette Mikroszkóp Színpad társulatához, ahol előadásai telt házzal futottak. A televízióban is foglalkoztatták, emlékezetes siker volt Rózsa Sándor-paródiája, s több éves huzavona után levetítették Kádár-paródiáját is.

 

hofi
Kép: network.hu

 

Komlós halála után, 1982-ben elhagyta a Mikroszkópot, a következő évben a Madách Színház tagja lett. A Madách Kamarában Hofélia című önálló estjét ötszázszor játszotta óriási sikerrel, műsora lemezen is megjelent. Az 1987-től futó Élelem bére című darabja még ezt is túlszárnyalta: 2001 májusára elérte az 1500. előadást. Mindkettőnek ő volt az írója és szerkesztője, így szinte mindegyik előadás egyedi volt, figyelembe vette a napi eseményeket is egy-egy félmondattal.

 

Hofi sikereinek titka a közönséggel való szoros kapcsolat, a közélet eseményeinek kíméletlen, de mégis kedves és közérthető kifigurázása, a gyors reagáló képesség volt, poénjai generációk számára váltak szállóigévé. Számos lemeze jelent meg (amelyek rendre aranylemezzé váltak), az első 1970-ben Hofi címmel, – a magyar hanglemezkiadás történetében ez volt első olyan felvétel, amely a humor műfajában készült.

 

hofi2
Kép: madachszinhaz.hu

 

Állandó résztvevője volt a szilveszteri rádiókabaréknak. Sikere a rendszerváltást követően is töretlen maradt, műsorainak hangvétele és stílusa, egyéni humora mit sem változott, egyszemélyes intézménnyé vált. Pályatársai szerint egyetlen szakmai besorolás sem érvényes munkásságára, ahogy mondták, foglalkozása egyszerűen: Hofi.

 

Munkásságát, szakmai teljesítményét 1970-ben és 1973-ban Jászai Mari-díjjal, 1977-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész címmel ismerték el. Hatvanadik születésnapja alkalmából, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki, 1998-ban pedig megkapta a Kossuth-díjat. 1997-ben a közönség a Halhatatlanok Társulatának tagjai közé választotta, s lábnyomát rögzítették a pesti Broadway-n. 2001-ben neki ítélték a Pro Cultura Urbis díjat több évtizeden átívelő töretlen művészi pályájáért, jellegzetes figurái megteremtéséért, különleges egyénisége és a sajátosan magyar humor sikeres ötvözéséért.

 

 

Egészsége a kilencvenes évek második felétől fokozatosan romlott, átesett egy szívinfarktuson, egy szemműtéten, ám amint állapota engedte, színpadra lépett. 2002 februárjában visszatért a világot jelentő deszkákra, 2002. április 7-én játszott utoljára a Madách Kamara színpadán.

 

2002. április 10-én hajnalban, álmában érte a halál. A Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra.

 

 

MTI/Körkép.sk

Nyitókép: stylemagazin.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!