A felvidéki magyar vállalkozások lehetőségeiről, kitörési pontjairól, az MNKH által nyújtott szakmai segítségről és a magyar vállalkozások kitörési pontjairól beszélgettünk Oláh Zsanettel, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatójával Révkomáromban tartott Exportakadémián


Több mint ezer felvidéki vállalkozást csatornáztak be sikeresen a kárpát-medencei kereskedelem véráramába. Ez a becsatornázás csak Magyarországi irányban valósult meg, vagy a külhoni magyar területek között is alakultak üzleti kapcsolatok? 

 

Az volt a célunk a Kereskedőházak működésének megújításánál, hogy ne csak Magyarországról hozzunk a Felvidékre, Vajdaságba vállalkozásokat, hanem egyfajta többirányúság valósuljon meg. Mikor mérleget vontunk, és láttuk, hogy 5,5 milliárd forintnyi (mintegy 18 millió euró) üzlet köttetett a Kárpát-medencében, és ezen belül 1 milliárd forint (3,3 millió euró) csak a Felvidéken, akkor nagyon örültem, hogy nem csak a magyarországi cégeknek sikerült lehetőséget adnunk a Felvidéken, hanem számos olyan felvidéki vállalkozás is van, akiknek segítettünk abban, hogy akár Magyarországon találjon piacot, akár Szabadkán tudjon leányvállalatot alapítani. Az általunk kitűzött cél tehát már megvalósulni látszik.

 

Mi a tapasztalata, melyek azok a főbb kihívások, problémák, amelyekkel a külhoni magyar vállalkozások szembesülnek?

 hirdetes_810x300  

 

Azt gondolom, hogy a vállalkozóknak általában véve, földrajzi helytől függetlenül nagyon fontosak a külpiaci információk és kapcsolatok, amelyek nélkülözhetetlenek az induláshoz és érvényesüléshez. Nem csak a termék számít, hanem hogy van-e a vállalkozásnak idegen nyelvű honlapja, van-e olyan alkalmazottja, aki tud üzleti szinten angolul kommunikálni. Ez alapján tudjuk meghatározni azoknak az országoknak a körét, amelyek irányába már felkészült és készen áll az exportra.

 

 

A Kereskedőházainknak köszönhetően fel tudjuk számára térképezni a piacot. Ezért örülök annak, hogy a Csillagtúránk hatodik állomásán itt, a Felvidéken nem csak arra van lehetőségünk, hogy beszélgessünk azokkal a vállalkozókkal, akikkel ezeket a sikereket el tudtuk érni, hanem hozhattuk magunkkal az Exportakadémiát is, ezzel is segítve a felvidéki vállalkozásokat.

 

A Kereskedőház tevékenysége túlnyúlik a Kárpát-medencén. Hol mindenhol rendelkeznek képviselettel? 

 

A Magyar Nemzeti Kereskedőház több mint 50 országban van jelen. A Balkánon is vannak irodáink: Montenegróban, Boszniában, Macedóniában, Törökországban és Görögországban. Mondhatom azt, hogy Brazíliától Japánig számos helyen rendelkezünk képviselettel.

 

Épp ma beszélgettünk egy nagyon innovatív fejlesztéssel rendelkező felvidéki vállalkozással arról, hogy magyarországi vállalkozásokkal közösen együttműködve akár Dél-Amerikába vagy Afrikába is kiajánlhatjuk az általuk kínált fejlesztést, hiszen a Kereskedőházak épp abban tudnak segíteni, hogy konkrét piaci információkkal, lehetőségekkel támogatják a vállalkozásokat.

 

 

Miről szól az Exportakadémia? Hogyan kell elképzelni egy ilyen szakmai rendezvényt? 

 

Az Exportakadémia keretében szakértőket, vagy a Kereskedőház segítségével már sikeres üzletkötéseket lebonyolított cégeket hívunk meg, hogy átadják a külpiacok megszerzéséhez szükséges tapasztalatot, tudást. Fontos, hogy nem egy konferenciáról, nem egy több százfős alkalomról van szó, épp ezért a találkozókon egyfajta interakció tud megvalósulni, legyen szó marketingről, vagy a külkereskedelem lebonyolításának technikai részleteiről. Minden olyan területet igyekszünk érinteni, ami szükséges a külpiacon való megjelenéshez, érvényesüléshez.

 

Az MNKH a Felvidéken is komoly eredményeket ért el. Mi a trend? Szükséges bővíteni az irodahálózatot?

 

Jelenleg a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak 22 irodája működik a Kárpát-medencében, ebből 7 a Felvidéken. Úgy gondolom, hogy ez egyelőre lefedi az együttműködési területeket. Nem a mennyiségre, sokkal inkább a minőségre szeretnénk koncentrálni. Szeretnénk minél több felvidéki vállalkozónak segíteni, minél több vállalkozót bevonni abba a munkába, amit végzünk, ráadásul mindezt térítésmentesen kínáljuk.

 

Az interjút Komjáthy Lóránt és Komjáthy Petőcz Andrea készítette az MNKH február 22-i, komáromi rendezvényén. Fotók: Komjáthy Petőcz Andrea

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!