Élnék, ahogy vándorok rég, s utazók és művészek,
Űzne álom s álmot űznék, s ihletnének regények,
Vad tájon át gázolnék és Kontinensre lelnék én,
Buja ritmus ringatna és Kaland intene felém,
Koldus-diák módra élnék, Bohém költő-látnokként,
Nem tudván, az éj hol talál, ki ad fekhelyt, s ki Reményt.
Csak a Versem érdekelne, csak az Érzés, Élmények,
Nem zavarna gyökértelen, Vándor volta létemnek.
Minden sarkon Kéjt kutatnék, mindig újabb ágyakat,
S mesterien, bájjal írnék le én kint és Vágyakat,
Egy fülembe kéj lihegne, másba édes „Indulj el“
Csak az Út, a Kíváncsiság lenne, ami fölemel,
Aszfalt pora, patak vize, szél fonná be hajamat,
S ölelné át folyton bolygó, világvágyó talpamat.
Lennék bátor, felfedező, lennék idegent lelő,
Mennék bátran, bármi jönne akadályként majd elő,
Lennék, ó jaj, mi sok lennék! Vágyni vágyom, túl sokat,
De tett helyett elmesélni nem tudok, csak álmokat,
Gondolatban világokat, Fényéveket járok be,
Kalandor és hős vagyok én, Veszélyek szerelmese.
És a való?
Egészen más…
Egy vagyok csak én is ott,
Ahol ember megtagadja naponta, mit álmodott,
Ahol erő hiányában, ahol félelem miatt,
Eleresztünk régi és új, édes-átkos Vágyakat.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.