Az év talán egyik legérdekesebb fotókiállításával zárja idei évét a füleki Városi Honismereti Múzeum. A jelenleg Pozsonyban élő, losonci születésű Nikoleta Nixi Strapková fiatal fényképész három sorozatot mutat be, melyből kettőnek ő maga az egyik szereplője. A harmadik alkotásairól pedig az első pillanatban azt gondolnánk, modern festmények, színes rajzok, de nem azok! Fényképek, melyek folyadékok különleges találkozását örökítették meg.
A kiállítást, melyen megjelentek a füleki közösségi otthon tagjai is Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója nyitotta meg. Bevezetőjében elmondta, hogy az alkotó egy tehetséges fiatal fotográfus. A fényképek a szerző belső világát, érzéseit mutatják be, azt hogyan látja és érzi a világot, hogyan éli meg annak történéseit. Van egy mélyebb értelmezése és célja is. A közösségi központok gyermekeit, a marginalizált roma közösségeknek szeretne utat mutatni. Olyan életutat, amelyen ők is elindulhatnak, ez pedig maga a művészet útja.
A kiállításon magáról, céljairól kérdeztem.
A kassai Iparművészeti Szakközépiskolában tanultam fényképész formatervezést. A fénykép kitölti az énemet, életem mindennapjainak része. Azt, amit nem tudok szavakban a külvilág felé kimutatni, azt a fényképeken keresztül igyekszem megmutatni. A legszívesebben önarcképeket készítek, beleértve az aktfotóimat is.
Úgy gondolom, hogy éppen ezekkel tudom a legtöbbet kihozni magamból. Nem tudom, hogy az ember képes-e elmerülni a gondolataimban, de ha nem, akkor is remélem, hogy a saját meglátását viszi magával, amiben megtalálja önmagát is.
Mikor ihlette meg a fényképezés világa?
Már kiskoromban a művészeti irányok felé indultam el. Mindenféle ékszert készítgettem, rajzoltam. A fényképezésbe egészen véletlenül botlottam bele és elkezdett érdekelni. Azt mondtam, hogy ebben megtaláltam magam, s ezen az úton indultam tovább.
Első sikerei?
16 éves voltam, amikor Rimaszombatban „A város utcáin“ címmel egy fotóversenyt hirdettek meg. Fotókollázzsal lehetett bejelentkezni, szabadon választott témakörben, portrék, építészet és egyebek. A versenyre 44 fotós küldte be az alkotását, a felvételeim bejutottak a legjobb 22 közé, s azután díszítették a város utcáit.
A kassai szakközépiskolát az egyik legjobb vizsgamunkával végeztem el, amely a Szerzői folyóirat címet viselte. Fényképészként 2013-ban részt vettem a Mesterségek katalógusa c. kiadvány elkészítésében.
Egyéb bemutatkozások?
A füleki az első önálló kiállításom. Az iskolai tanulmányaim alatt a plakátjaim voltak kiállítva a dadaizmus 100 éves évfordulója alkalmából megrendezett DADA 100 csoportos kiállításon. Ezt a kassai Tabačka Kulturfabrik Galériában láthatták az érdeklődők. Voltak sikereim a videóalkotások terén is.
Az itt kiállított aktokon, de a további képeken is Ön látható. Honnan volt ehhez bátorsága?
Igen! A felvételeken én és a barátom vagyunk láthatóak. Nagyon szeretem a természetességet, szeretem a természetes embereket. Úgy gondolom, hogy úgy, ahogyan megszülettünk, azon nincs mit szégyenkeznünk. Magamon is sok (testi) hiba található, egykor depressziós gyötrelmeket éltem át miattuk. Azt mondtam, hogy ezekkel a fényképekkel, portrékkal a hibákat, mint előnyöket fejezem ki.
Tehát ezek nem már hibák lesznek, hanem emberi előnyök. Bemutatva azokat érzéseket is, melyeket különböző helyzetekben átélek. Van, hogy ezeket szavakban nem tudom elmondani, ezért fényképek formájában fejezem ki.
Hogyan született meg a kiállítás ötlete?
Eredetileg egy projekt része volt, amelyet a hátrányos szociális helyzetben lévő csoportok, gyermekek részére írtam. Édesanyám közösségi központokban dolgozik, ezért ehhez is kötődött. Már gyermekként eljártam anyuhoz, a gyerekekhez, s láttam mennyire tehetségesek. De azt is, hogy ezt mennyire nem tudják az adottságaikat kihasználni.
Kapcsolatokat alakítottam ki a központokkal. A projektet ugyan nem hagyták jóvá, de ezt a helyszínt már lefoglaltuk, és nem adtam fel. A projekt sikertelensége ellenére úgy határoztam, hogy saját költségem megvalósítom a kiállítást. Azért is, hogy motiváljam a szociálisan hátrányos körülmények között élő gyerekeket, a roma gyerekeket, de azokat is, akik nem találják a helyüket. Kamatoztassák a tehetségüket! Talán úgy is, hogy a művészetre, a fényképre, mint életük részére tudnak majd tekinteni.
Tervei?
Szeretném folytatni ezt a munkát, a fényképészetet. Ha ez a kiállítás az elképzeléseim szerint alakul, akkor máshol is szeretnék majd kiállítani. Ebből az anyagból pedig egy vándorkiállítást szeretnék összerakni.
Puntigán József
Megosztás:
Címkék: fénykép Főoldal Füleki Honismereti Múzeum Kassa Mesterségek katalógusa Nikoleta Nixi Strapková Tabačka Kulturfabrik Galéria Titton Viktória
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
