Április 10-én a Körkép.sk elsőként számolt be arról, hogy az MKP korábbi kétszeres környezetvédelmi minisztere és szakmai alelnöke Solymos László miniszter tanácsadói csapatának tagja lesz. Miklós Lászlóval beszélgettünk a felkérés körülményeiről, céljairól, ambícióiról, valamint a Most-Híd és az MKP esetleges együttműködésének lehetőségeiről. Körkép.sk interjú.

 

Kitől jött a felkérés?

 

Nem felkérésről van szó, hanem a beszélgetésünkből adódott. A kormány programnyilatkozata nagyon gyorsan készült. Én körülbelül tudtam a vázlatot, melyben nagyon sok minden hiányzott a környezetvédelem terén. Megszólítottam Solymos Lászlót, hogy néhány szakmai dolog, főleg az integrált time managementre vonatkozóan nem kerülhetne-e bele. Ő azt mondta, hogy miért ne, és hogy szívesen meghallgatja a javaslataimat. Találkoztunk, és a beszélgetés végén megkérdezte, hogy nem akarnék-e a tanácsadója lenni. Én meg mondtam, hogy miért ne? Igen.

 

 hirdetes_810x300  

Honnan ismerte a vázlatot?

 

Régi kapcsolataimon keresztül a tárcánál, akik elmondták, hogy mi van benne és mi nincs benne.

 

Pontosan milyen felkérésről van szó?

 

Szakmai tanácsadó. Nem alkalmazásban, de a konkrét formáját még tisztázzuk.

 

Mi lesz a munkaköre?

 

Főleg a time management, természetvédelem, tájvédelem, esetleg a vízháztartás.

 

Sokáig kellett gondolkodnia az ajánlaton?

 

Egyáltalán nem. Én a parlamentben is ellenzékben, ha lehetett, mindig megpróbáltam a szakmai dolgokat átültetni, a szakmai vitákon és bizottságokon belül.

 

miklos laszlo

 

Mégis, a konkurens párt miniszteréről van szó, miközben ön egy hónapja még MKP-s színekben kampányolt.

 

Először is, a természetnek fogalma sincs, hogy ki nyerte meg a választásokat.  Másrészt, a kampány környezet és természetvédelmi oldalát érintően nem volt nagy különbség a két párt programjában.

 

Harmadrészt pedig a választások előtt és után is arról beszélgettünk, hogy együtt kellene működni. Szerintem nem tárgyalni kellene, hanem beszélgetni. A tárgyalásnál ugyanis feltételek merülnek fel, itt inkább beszélgetni kellene emberileg. Mind a két párt azt mondta, hogy számít az együttműködésre, amit én természetes módon el is kezdtem.

 

Tájékoztatta a döntése előtt a pártvezetést?

 

Nem. Ezt ott helyben döntöttem el, az egyik szombat délelőtt, amikor találkoztunk.

 

Mit szóltak a hírre az MKP-ban?

 

Eddig még nem mondtak nekem semmit. Egy páran felhívtak, hogy jól tettem, hátha majd lesz ebből együttműködés.

 

A hír napvilágra kerülésének napján megkérdeztük Berényi Józsefet, az MKP lemondott elnökét, hogy mit szól ahhoz, hogy a párt korábbi alelnöke lesz Solymos László miniszter tanácsadója. Kiváncsiak voltunk arra is, hogy konzultált-e döntése előtt Miklós László a párt vezetésével.

 

Berényi József: „A párt vezetése most formálisan Szigeti Lászlóé. Információim szerint nem konzultálta ezt Miklós László senkivel. A munkájához egyébként sok sikert kívánunk, de bővebben nem kívánom ezt kommentálni.”

 

Milyen célokkal, elképzelésekkel vág bele az együttműködésbe?

 

Ugyanúgy, mint ahogy eddig csináltam. Megpróbálom azokat a szakmai elképzeléseket, amik a szakmámból adódnak, és amikkel egész életemben foglalkoztam, fenntartani, esetleg javítani.

 

Ön az MKP szakmai alelnöke volt, korábbi kétszeres miniszter volt. Ez a felkérés azt is jelenti, hogy az MKP programjára, elképzeléseire tart igényt a Most-Híd?

 

Hogy ők erre igényt-e fognak tartani, azt nem tudom. De a saját elképzeléseimet fogom nyomni, ami nem hiszem, hogy ellenkezik az ő elképzelésükkel. A másik dolog, hogy mit tud a párt a kormányon belül elfogadtatni. Az én időmben sem tudtunk mindent átültetni.

 

miklos laszlo2
Miklós László. Kép: incentraleurope.radio.cz

Korábban sok kritika érte a Fico-kormányt, hogy a sajátjait támogatta a különböző projekteknél, pályázatoknál. A környezetvédelem több száz millió euró értékben felügyel EU-s pénzeket. Figyelni fogja, hogy ne legyen kivételezés a tárcánál, és kizárólag a szakmai színvonal legyen a mérce az egyes pályázatoknál?

 

Ha érinteni fogja azokat a köröket, amikkel én foglalkozom, akkor biztosan szólok. Hogy ezt mennyire fogja valaki figyelembe venni vagy sem, nem tudom. De erről egyelőre még nem volt szó. A másik dolog, hogy mivel ismerem az operációs programokat, tudom, hogyan vannak leosztva a lapok.

 

Például, hogy kik a jogosultak. A környezetvédelemben most sajnos azok a témakörök, amikkel én foglalkozom, azok általában már a környezetvédelmi minisztérium szakmai intézményeire vannak leosztva. Például a Vízgazdálkodási Intézet, a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség, az Állami Természetvédelemre, és ezek adják tovább a kiírást. Tehát nem egyenesen a minisztérium.

 

De biztos, hogy a szakmai dolgokat meg fogom nézni. Ha észreveszem, hogy nem szakmai szervezet szerez kivitelezést, biztos, hogy fogok rá reagálni rá.

 

Milyen időre szól a felkérés?

 

Formailag nincs meghatározva, nem is beszéltünk még róla.

 

Mikor lép be?

 

Erről sem beszéltünk. Úgy röppent fel a hír, és annyira hír lett belőle, hogy magam is meglepődtem.

 

miklos laszlo3
Miklós László. Kép: mkp.sk

 

Mikor lesz elégedett tanácsadóként, mondjuk egy év után?

 

Természetesen, ha minél több tanácsomat megfogadja a tárcavezető. Kétszer voltam miniszter, nekem is voltak tanácsadóim, Tudom, hogy voltak olyan ötletek, melyekkel teljes mértékben egyetértettem, de nem lehetett kivitelezni, mivel koalícióban voltunk. Ismerem a realitásokat.

 

Mindent biztos nem tudnak elfogadni. Vannak olyan dolgok is, amik a minisztérium számára nem prioritások, nekem viszont lehetnek, így azzal nem fognak foglalkozni.

 

Abban például egyetértettünk, hogy nagyon fontos a környezettudat, ami egy elég elvont fogalom. Mert ha a környezettudat megvan a társadalomban, akkor talán nem kell annyira erőltetni a törvényeket, a pénzt, hanem maga a tudat szabályozza, hogy az ember nem dobja el a szemetet, nem szennyezi a vizet, stb.

 

Ez az együttműködés szakmai együttműködést jelent, vagy politikait is?

 

Teljesen szakmait. De én soha nem titkoltam, és mindig az volt az elképzelésem, hogy közeledni kell a két pártnak. És most, a harmadik választások után ez továbbra is aktuális, sőt. Azt hiszem, hogy a legegyszerűbben talán a szakmán keresztül lehet együttműködni és nem úgy, hogy mindenféle politikai feltételeket szabunk.

 

Mi a véleménye a Most-Híd kormányra lépéséről, annak kapcsán, amit a választások előtt mondtak?

 

Nem biztos, hogy örülnék ennek az összetételnek, és szerintem a Most-Híd is el tudott volna képzelni jobb összeállítást ennél. Viszont kívülről, látva a lehetőségeket, én nem tartottam valószínűnek, hogy a másik alternatíva megvalósult volna. Ez a két lehetőség volt, valamint az előrehozott választások, amik nem biztos, hogy jók lettek volna, mivel megerősödött volna az extrémizmus.

 

És nem lehet, hogy azért erősödik meg, mert ez a kormány összeállt?

 

Nem tudom, de nem a környezetvédelem fogja eldönteni ezt az egészet. Azt hiszem, hogy a két, nem hivatalnoki kormány lehetősége közül (szerk. megj. a Smer, illetve SaS vezette kormány) ez volt a reálisabb. A másik pedig, hogy soha nem volt egyértelműen kimondva, hogy a Smerrel semmiképpen sem mennek.

 

Az SNS-t viszont elutasították

 

Az SNS-t igen.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!