Szeptember 22-én került megrendezésre a Duna Alap második fóruma a ligetfalui Aréna Színházban. A fórumon a nyilvánosság és a magánszféra szereplői egyaránt beszámoltak az elmúlt egy év eseményeiről és a jövőbeli lehetőségekről.

 

A fórumon a Duna adta lehetőségekről esett szó

 

„A folyó menti területek fejlesztése – vezetés és összhang keresése” – az idei rendezvény mottója összefoglalta a fórum programját. A résztvevők többek között olyan kérdésekre keresték a választ, hogy lehetséges-e egységesen menedzselni a Duna környéki területeket, vagy miként lehet egy működő, nyilvános infrastruktúrát kiépíteni a folyón és környékén. Szó volt arról is, hogy mi gátolja a folyó mentén élők életszínvonalának növekedését megcélzó projektek megvalósítását.

 

 hirdetes_810x300  
slnovrat-22sept16-0581
Fotó: Oles Cheresko

 

A fórumot Pavol Frešo, a Pozsonyi Kerületi Önkormányzat elnöke, valamint Világi Oszkár, a Duna Alapot támogató Slovnaft vezérigazgatója nyitotta meg. Az alapelgondolásról szóló beszédet Pozsony főpolgármestere, Ivo Nesrovnal mondta el.

 

Igor Stahl, az ausztriai Donau-Auen Nemzeti Park képviselője bemutatta a nemzeti parkot és üdvözölte a Duna Menti Nemzeti Park kialakításának ötletét. Az első panelbeszélgetés keretein belül arról értekeztek, hogy mit jelent egy európai jelentőségű folyó partján élni és milyen lehetőségeket rejt magában a Duna.

 

Meghirdették a Duna Alap második pályázati felhívását

 

A tematikus beszélgetések után meghirdették a Duna Alap második pályázati felhívását, amelyet a Slovnaft az Általános Hitelbank (VÚB) és a Kúšik család támogatott. Az Általános Hitelbank (VÚB) 20 000 euróval, a Slovnaft szintén 20 000 euróval, míg a Kúšik család 10 000 euróval támogatja a pályázati felhívást.

 

slnovrat-22sept16-1230
Fotó: Oles Cheresko

 

A Duna Alap megnyitását a Közép-európai Alapítvány kezdeményezte. Célja, a Dunával kapcsolatos közhasznú projektek és kezdeményezések támogatása.

 

Körkép.sk

Nyitóképen Oles Cheresko fotója

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!