Szigeti László és Farkas Iván, az MKP politikusai ma leadták a környezetvédelmi minisztériumban a Párkányban tervezett hulladékégető elleni tiltakozó aláírásokat a helyi lakosságtól.

 

Mint elmondták, a tiltakozás ezzel nem zárul le. Szeretnék, ha a továbbiakban nemcsak a város, hanem a párkányi régió lakosainak többsége is egyértelműen állást foglalna a városban tervezett környezetszennyező beruházással kapcsolatban.

 

Amint arról korábban már beszámoltunk, közel húsz millió eurós beruházásból hulladékfelhasználási és újrahasznosítási központot nyitna  a párkányi ipari park területén a HC Logistic vállalat. Az építkezéshez több környezetvédelmi szakhatósági engedélye mellett Párkány építésügyi hivatalának jóváhagyására is szükség van.

 

 hirdetes_810x300  
A petíciós ívek leadása. Kép: Körkép.sk

 

Párkány 21 napot kapott a környezetvédelmi minisztérium szakhatóságától, hogy véleményét alkosson. „Ezalatt semmilyen mozgolódás nem történt. A polgármester nem tárta a képviselőtestület elé, nem kérdezte meg lakossági fórum keretében a polgárokat, sem a környező települések lakosait, polgármestereit. Még csak a testvértelepülést, Esztergomot sem tájékoztatták, hogy mi készül. Noha annak idején, amikor a papírgyárban aktív termelés folyt, a füst nagy része a Duna másik oldalára szállt át” – tájékoztatott a petíció átadásakor Farkas Iván.

 

A városi képviselőtestület legutóbbi ülésén egyhangúlag elutasította a készülő projektet, melynek folyamata azonban még nem zárult le.

 

A témával a későbbiekben még foglalkozunk.

 

Körkép.sk

 

Nyitókép: Körkép.sk

 

További ajánlott írások:

 

Polgármestert égető égető Párkányban

 

Esztergom tiltakozik a párkányi hulladékfeldolgozó építése ellen

 

Aláírásgyűjtés indul a Párkányban tervezett környezetszennyező hulladékfeldolgozó ellen

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!