Ilyen az étel külföldön

Az, hogy mit és hol eszünk nyaraláskor, legalább olyan fontos, mint a szállás kiválasztása. Egy rossz döntés és máris elrontottuk a hasunkat meg a jókedvünket – de egy ízletes helyi fogásra évekig emlékezhetünk jó szívvel. A téma jelentőségével a régiek is tisztában voltak, élményeiket és tanácsaikat papírra jegyezve örökítették ránk.

Frölich Dávid (1595-1648) Késmárkon született, tanulmányait az Odera melletti Frankfurtban végezte, majd  tizenkét évet külföldi utazásokkal töltött. Szülővárosába hazatérve matematikát, történelmet tanított, de örökmozgó természete ekkor sem hagyta nyugodni. Nevéhez fűződik az első hegymászásról írt napló: a Magas-Tátrára tett kirándulását örökítette meg, tudományos megfigyeléseivel kiegészítve. Emellett népszerű kalendáriumszerző volt, 1644 pedig, sokéves tapasztalatai alapján megírta az Utazók könyvtára vagy vezérfonala című művet.
Hogy viselkedjünk a fogadóban?

Frölich pontokba foglalt jó tanácsai között találunk néhány tudnivalót arról is, hogyan együnk külföldön. Előre felkészíti olvasóit, „a fogadóban néha nem szánk íze szerint készült ételt is el kell viselnünk”, és azt is észben kell tartanunk, hogy az étkezés mikéntje mindig az adott vidék szokásaihoz igazodik. Ezért aztán „erősítsük meg testünket az időjárás viszontagságaival és az éhséggel szemben”, mielőtt elindulunk, és később szoktassuk magunkat az új ízekhez.

Egyet viszont ne próbáljunk ki: „az itáliai vendéglőkben kerüljük a nyúlhúst” – írja, feltehetően saját élmények nyomán… Szintén saját emlékei inspirálhatták következő megállapításait: „A sovány ebédet olykor jóra lehet fordítani. A vendég jóindulatát hasonlóval viszonozzák. A fogadósné barátságtalanságát hasonlóval szokták viszonozni. Isten megbünteti a hitetlen és hitszegő fogadósokat. A részegség kerülendő.”

Atyai jótanácsok

   

Iktári Bethlen Péter (1609-1646), a kor szokásainak megfelelően, hosszú tanulmányútra ment: Gyulafehérvár-Kassa-Lőcse-Wrocław-Berlin állomásokkal az Odera melletti Frankfurt volt célja, majd beiratkozott a leideni egyetemre és diplomáciai utazásokat tett Londonba, Párizsba, illetve Itáliába. Egyik kísérőjének, Kornis Mihálynak Bethlen Gábor írt instrukciót.

„Étel előtt és vacsora után is, nyárban egy-egy keveset hadgyon az gyermeknek múlatni. […] Az gyümölcsöknek is ételétől igen oltalmazza őket” – szólt a jó tanács.

Hasonló utasítást kapott Széchényi Zsigmond kísérője is, Toronyi László. Zsigmondot apja feltehetően 1699-ben küldte itáliai tanulmányútra és a lelkiismeretes szülő, Széchenyi György útravalóként ezt írta: „Nem köll engedni, hogy az úrfi gyümölccsel, étellel vagy itallal megterhelje magát, mohón és hirtelen se enni, se inni ne hagyja, kiváltképpen (neki szokása), ha még izzad is, mód nélkül issza a vizet, akit absolute tilalmazni köll. Az inas is meg ne merészelje próbálni, hogy titkon vagy gyümölcsöt, vagy vizet merészeljen adni, kit ha észrevenne, az inast igen köll óvni, s meg is köll büntetni, mert az ilyenbül nagy betegség és hirtelen szokott származni.”

Így ettek külföldön

Bethlen Miklós (1642–1716) Önéletírása sok érdekességet tartogat, írt első berúgásáról, gyógyhatású káposztaételekről és olyan izgalmas tejtermékekről, mint a jungáta vagy a bálmos. Bethlen Bécsben, Heidelbergben, Utrechtben és Leydenben tanult, és járt Oxfordban, Londonban, Párizsban is. Visszaemlékezéseiből megtudjuk hogy szerette a francia bort és hozzá fehér cipót, s bár „torka többször hívta” volna ilyen borozgatásokra, pénze nem engedte. Utrechtben például annyit költött, hogy következő állomáshelyükön, Leydenben már csak hitelben tudtak megszállni kísérőjével, Csernátoni Pállal.

A pénzhiány miatt kevésszer ettek, ám akkor sokat:„annyit ettünk-ittunk ebéden, hogy osztán majd estig csak fúttunk, mint a disznók, nem is tanulhattunk, nékem pedig balfelől a nagy hurkám s lépem körül rettenetes zörgés, bőgés és fájdalom indula; adák a kenyeres társaim tanácsul, hogy minden reggel egy-egy pipa tubákot szíjjak fel; elkezdém, de nemhogy használt volna, a fejem is megbolondult tőle; odahagyám, azután sohasem vevém a számba.” Bethlen ezután egy német doktort keresett fel, aki még a jóféle erdélyi ételeket is ismerte, és azt tanácsolta, hogy háromszor egyen nap és az ebédhez mindig fogyasszon bort.

A visszaemlékezésben később egy pecsenye miatt kitört tűzesetről is olvashatunk. Bethlenék morva vidéken járva egy faluban szálltak meg, szakácsa rögtön hozzá is látott az étekcsináláshoz: fanyárson pecsenyét kezdett sütni. A kürtő viszont pozdorjával, gazzal volt tele, s ez aztán a tűztől meggyulladt. A tűz gyorsan tovább terjedt a ház fedelére is. Bethlen kísérői közül néhányan elkezdték oltani, de mivel szerinte ez felesleges volt már, meggyőzte őket arról, hogy álljanak tovább. Fogták hát lovaikat, és elindultak, a falu lakói pedig dárdával, doronggal, fejszékkel rohantak a tűz okozói után.

Végül, egy ilyen válogatásból természetesen nem maradhat ki Szepsi Csombor Márton (1594 – 1623), az első magyar nyelvű útleírás szerzője. Hollandiai élményei közül például érdekes lehet az, hogy ottjártakor még a nemes emberek is csak kétszer főzettek meleg ételt a héten (mert kevés a tűzhöz szükséges fa), méghozzá vasárnap és szerdán. „Több napokon mind főtt húst, mind pecsenyét hidegen eszik. Ha penig megmelegíti bizony rosszabb lészen az íze, mert csak földbül s ganéjbul csinált fának tüzénél melegítik meg, mely tellyességgel által járja az egész étkeket.”

Bogos Zsuzsanna
régi receptek nyomában blogon, facebookon és a Körképen

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat.