A magyar népzene nagyon virtuóz – Interjú Gina Maria Cecilia Burgess-szel

Gina Maria Cecilia Burgess 1983-ban született a kanadai Nova Scotia tartománybeli Halifaxben, és a zene szeretete hozta Magyarországra. Első útja alatt rögtön beállt egy moldvai bandához muzsikálni a táncházba, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne – sokkal természetesebb, mint hogy a magyarok a főfogás elé levest esznek!

Körkép: Nem a paprika, nem a pálinka és nem is a romkocsmák vonzottak téged Magyarországra. Elmesélnéd az olvasóknak, hogy mi miatt kötöttél itt ki?

Gina: A hegedűszó. Komolyzenével foglalkozom, a hegedű a fő hangszerem. Zeneiskolát és zenei egyetemet végeztem, ahol Monti csárdását, Brahms Magyar táncait és Bartókot játszottunk. Meghallottam a zenét és beleszerettem, főként a csárdásba. Ezek hatására kezdtem el érdeklődni és kutakodni a népzene iránt, a magyar népi hegedű már kisgyerekként is nagyon tetszett. Korábban már kétszer is megpróbáltam Magyarországra látogatni, de nem jött össze. Először egy pályázattal próbálkoztam, ahol alapítványi pénzből tudtam volna jönni, de nem kaptam meg. Másodszor pedig a zenekarom turnéja esett kútba.

Mennyire ismert a magyar népzene Kanadában?

   

Igazából érdekes, mert az itteni zenészek, akiket érdekel a népzene vagy a cigányzene, nem igazán tudják megkülönböztetni a különféle tájak zenéit. Van a kelet-európai népzene, és kész. Ebben én sem ismertem ki magam, amíg ide nem utaztam. Nem sok embernek van ilyen jellegű zenei műveltsége, magyarok pedig csak elszórtan élnek Új Skóciában. Leginkább Torontóban és Vancouverben laknak.

Most kezdek megismerkedni a tájak közti különbségekkel, úgy tűnik, hogy nem csak regionális zene létezik, hanem szinte minden falu a saját dalát húzza. Imádom ezt az egészet, és szeretnék róla többet tudni. Igazából ennek felfedezése az egyik legjobb dolog, amit ez az út adott a számomra.

Mesélnél a zenei tanulmányaidról?

Az első zenetanáromnál 16 éves koromig tanultam, olyan volt, mint egy második anyuka. Ezután jelentkeztem az egyetemre Halifax-ba, itt tanultam komolyzenét és hegedűt. Aztán a sok zenéléstől RSI-m lett (repetitive strain injury, ismétlődő terhelés miatti sérülés). Egy teljes évig képtelen voltam hegedülni, de még enni sem tudtam magamnak készíteni. Nem ment a hajmosás vagy a cipőfűzés sem, szörnyű volt. Ekkor dönteni kényszerültem.

A legtöbb zenészismerősöm, akivel ez történt, felhagyott a zenéléssel és belefogott valami másba. Én elkezdtem etnomuzikológiával foglalkozni, így legalább olvashattam az imádott zenéről. Olvashattam, álmodhattam róla, továbbra is ekörül forogtak a gondolataim. Csak épp a zenélést nem gyakorolhattam. De úgy érzem, legbelül előadó vagyok, ez a szenvedélyem, úgyhogy eldöntöttem: újratanulom a hegedülést. Egy évembe tellett, és rájöttem, hogy a komolyzenei karrieremnek vége, mert elég sok dologra képtelen vagyok.

Úgyhogy amikor újrakezdtem, a gypsy jazz, francia swing felé fordultam, és a barátaimmal beindítottunk egy bandát. Átváltottam a klasszikus zenéről a folkosabb témákra és az improvizációra. Ahelyett, hogy ott hagytam volna a hangszert,  stílust váltottam. Mondhatni örülök annak, hogy lesérültem. Már örülök.

Tehát hivatásos zenész vagy?

Nos, ez nem egy gazdag életmód, de tapasztalatokban a leggazdagabb, és nagyon elégedett vagyok vele. Több zenekarom van, az egyik a halifaxi gypsy jazz banda, a másik a sarkkörön túli, egy nunavuti zenekar. Az ott élő embereket eszkimó embereknek hívták, ma már inuitnak nevezzük őket. Szóval ezek az inuitok mind a messzi északon nőttek fel és velük zenélek. Én vagyok a zenekarban az egyetlen dél-kanadai, így amikor csak tudok, északra utazom. Együtt vadászok, halászok és zenélek ezekkel az emberekkel.

Milyen a sarkkörön túli népek zenéje?

Ez egy érdekes dolog, Kanadát írek és skótok hódították meg, és az itteni bálnavadászokkal találkoztak. Az írek persze hozták magukkal a hegedűiket meg harmónikáikat, így Kanada északi részén ezek a hangszerek a legkedveltebbek. A dalokat saját szájízük szerint játsszák. Rendkívül érdekes egyébként, hogy skót dalokat játszanak, amelyekre amúgy rá lehet ismerni, de mégis más. A skót zene egyébként nálunk, Új Skóciában a legautentikusabb. Aki skót népzenét akar tanulni, nem marad Skóciában, hanem eljön hozzánk, mert itt 200 éve változatlan a zene, a skótok meg modernizáltak.

Az inuitok szintén valamelyest megőrizték a régi skót zenét, de ők meg a saját maguk módján fűszerezték – ebből következik, hogy tudok velük együtt játszani, de előjön egy-egy rész, amit nem ismerek és nem értek, mert az az inouk zenei adaléka.

És milyen a gyarmatosítás előtti régi inouk zene?

A férfiak sámándobon doboltak, és a nők torokénekeltek. Az egyik legkedvencebb hangom a világon az ő torokénekük, bele is komponáltam a legújabb dalszerzeményeimbe. Az egyik legújabb dalomban két hegedű és két női torokénekes szerepel, ebből is látszik, hogy ez hatalmas inspiráció számomra.

Magyar zenét játszó zenekar alapításán még nem gondolkodtál?

Amivel foglalkozni szeretnék az valamiféle táncház létrehozása. Van egy táncos közösségünk, táncestjeink, de csak idősek látogatják. Néha felkérnek minket egy barátommal, hogy húzzunk nekik bizonyos klezmer dalokat. Szeretném követni a magyar példát, egy menő, fiatalos táncházat működtetni, mint ahogy az Magyarországon van. Imádtam azokat az estéket, látszik, hogy Magyarországon ez most igazán menő, belevaló dolog. Rengeteg szuper fiatal eljött táncolni, zenélni. Szeretném, ha ez lenne Halifaxban is.

Magyarországra egyedül érkeztél? Hol szálltál meg?

Egyedül bizony. Egy lánynál laktam, akit most nyáron ismertem meg. A Jerry Cans-szel turnéztunk egy folkfesztivál keretein belül, a zenekar énekesnőjének pedig van egy magyar barátnője, aki éppen Kanadában nyaralt. Azt sem tudtam ki ő-mi ő, de elmeséltem, hogy nagyon el szeretnék látogatni Magyarországra. Ő meg mondta, hogy Magyarországon lakik, látogassam meg! Ilyen nincs! Amúgy ennek a nyári fesztiválnak más okból is sok köze van ahhoz, hogy eljöttem Magyarországra. A szentendrei Sündörgő zenekar is Kanadában turnézott, és amikor láttam ezeket a magyar srácokat élőben zenélni, csak felerősítette bennem az érzést: Igen, muszáj elmennem Magyarországra! Szóval eljöttem, és Sarah által rögtön szállásom is lett!

Szerinted miért különleges a magyar zene?

Az Új Skócia-beli népzene keltaalapú ír-skót népzene, és szerintem nem túlságosan megerőltető játszani, ellentétben a magyarral. A magyar népzene nagyon virtuóz, és ezért is találtam olyan érdekesnek. Amikor elmentem a táncházba muzsikálni, képtelen lettem volna tartani a zenészekkel a lépést, ha nincs meg a klasszikus képzettségem. Olyan szintű technika kell ehhez a játékhoz. Szóval a kihívásra vezethető vissza.

Kihívás magyar népzenét játszani, ami nem mindenkinek sikerül. Szeretem a tipikus magyar hangsorokat és a díszítéseket. Például amikor lent játszottam a táncházban (amely egyébként egyértelműen a legjobb pesti élményem), nagyon különleges volt a többi hegedűssel együtt játszani, mert mindketten ugyan azt a dallamot húzták, de mindketten máshogy. Én meg nem ismertem annyira a dalt, még csak most tanulok, meg ugye kanadai vagyok. Szóval én meg harmadik féle képpen játszottam, de minden rendben volt, nagyon jól működött így is.

Hogyan jött össze a saját koncerted Budapesten és hogy sikerült az este?

A szállást adó lány, Sarah és a lakótársa Gábor a Massolit kávézóban dolgoznak, és hálaadáskor megemlítette a baráti társaság előtt, hogy lesz egy koncertem a Massolitban. Én is akkor tudtam meg! Aztán tényleg leszervezte, elhívta a haverokat, és az egész hálaadós társaság eljött, meg mindenki más is, akit a magyarországi tartózkodásom alatt megismertem! Voltunk vagy negyvenen, nagyon sikeres volt. Hihetetlenül megható volt ott látni mindenkit. Ott voltak az emberek a buliból, a debreceni társaság, Bob Coen, az etnomuzikológus, akivel Pesten futottam össze, Bob felesége, WOMEX-es emberek, Sue, egy néptáncos barátnőm. Gyönyörű élmény volt, valósággal könnyek szöktek a szemembe! A koncerten a saját szerzeményeimet játszottam, életemben először közönség előtt.

Hogy kerültél kapcsolatba a PásztorHóra moldvai zenekarral?

Az egész véletlen történt. Második hete voltam Magyarországon, és a barátaimmal éppen hazafelé sétáltunk a Kisüzemből, és falafelezni készültünk, amikor meghallottam a zenét a klubból. Berohantam, mert az imádott zenémet hallottam, de a táncház a végefelé járt. A zenekar végzett, én pedig szóbaelegyedtem az egyik zenész hozzátartozójával, Évával, aki nagyon kedves volt és meginvitált a két héttel későbbi alkalomra. Nem tudtam, hogy reménykedhetek-e bármiben is, de eljöttem a megbeszélt időpontban. Emlékeztek rám és rögtön befogadtak! Az egészet  Évának köszönhetem, mert ő karolt fel és mutatott be a srácoknak.

Egyébként is ilyen világutazó vagy, vagy csak Magyarország vonzott ennyire?

Örökutazó vagyok, de Magyarország mindenképp különleges! Általában valamelyik zenekarommal utazgatok, ahol minden annyira eltervezett és kiszámítható. Ehhez képest a magyar út teljesen más volt: fogtam magam és egyedül eljöttem egy idegen országba, nulla nyelvtudással. És nagyszerű volt!

Sikerült valamennyire megtanulnod a nyelvet?

,,Hegedű!” Nem tanultam túl sokat. Viszont erről is van egy nagyon jó élményem. Hajdúszoboszlón pár napot laktam egy ,,néni”-nél, a barátaim nagyija fogadott be, aki persze egy szót sem beszél angolul. Az egész csodálatos volt, alig 3 nap alatt többet tanultam, mint a Budapesten töltött 3 hét alatt!

Hol máshol jártál még?

Elmentünk Debrecenbe, elmentem Pannonhalmára megnézni az apátságot, mert mindenképp látni akartam a könyvtárat, gyönyörű! Igaz, hét órámba telt a leutazás. A jegyárus hölgy nem szólt, hogy át kell szállnom, nekem meg halvány lila fogalmam sem volt az egészről és a semmi közepén dekkoltam órákig, de aztán megoldódott!

A rokonaim egyébként Horvátországba utaztak épp és hívtak magukkal, de én a Pesten maradás mellett döntöttem. Nap mint nap nagyszerű emberekkel találkoztam, kapcsolatokat építettem és hallgattam a zenét, ami után évek óta vágyakoztam. Mindenképp úgy éreztem, hogy most ott a helyem, hogy teljesen belevethessem magam a kultúrába, a társaságba, a nagyszerű ételekbe…

Külföldiként mit tartasz hungarikumnak és tipikusan magyarnak, magyarosnak?

Számomra elsősorban az emberek jelentik a magyarságot. Nagyon szerencsés vagyok, hogy annál a néninél tölthettem pár napot, mert valami hihetetlen finom hagyományos kaját ettem mindvégig. Persze az ő felfogásában ez nem “tradicionális magyar konyha”, csak sima kaja, de nekem különleges volt. Ilyet amúgy nem is találtam Budapesten, mert az a város egy kulturális mix.

De a nénivel töltött idő különleges volt, imádtam a főztjét! Őszintén szólva nem is csináltam mást, csak gyakoroltam a hegedűmön és néztem, ahogy főz, meg a dolgát teszi. Lehet, hogy kicsit zakkantnak gondolt. (nevet). De ha egyszer annyira érdekes volt, amit csinál! És azok a levesek! Rengeteg leves! Jó levesek! Az első nap rengeteg levest ettem, mert azt hittem, hogy annyi az ebéd, aztán persze hozta a másikfélét és a desszertet is! A világ legjobb desszertjeit készítette! Szóval igen, az emberek mellett a konyha volt a másik kiemelkedő dolog a zenén kívül!

Ezen kívül, talán a keletre tett látogatásom élménye: a hihetetlen lapos síkság és a nagyon fekete föld. Erről még egy verset is írtam, annyira megfogtak a fehér madarak, a zöld fű, meg a koromfekete föld. Gyönyörű volt. Most már ez az első kép, ami Magyarországról eszembe jut: fehér madarak a fekete földön.

Mit gondolsz a magyarokról?

Kanadai vagyok, és nálunk az emberek nagyon beszédesek, ezt persze csak onnan tudom, hogy megjártam más országokat, mert számomra ez teljesen normális. Egyesek szerint ez barátságosnak nevezhető, mások ezt a vonást kicsit ijesztő, ráakaszkodó, taszító, vagy valami ilyesminek tarthatják (nevet). Én meg ehhez vagyok szokva, ezért furcsa volt, hogy a magyar tömegközlekedési eszközökön meg a kávézókban az emberek hidegnek, zárkózottnak tűntek – amíg be nem mutatkoztunk. Amikor bemutatkozunk és már van miről beszélnek, megnyílnak, mosolyognak, érezhető a melegségük, szeretetük.

Egy dolog, amit különösen élveztem, az a különböző bulik, partik, kávézók látogatása. Előfordult, hogy nem volt két ember, akik egy helyről érkeztek,és a társaság vagy 7 különböző nyelven beszélt. Ez annyira király! Persze a kanadai nagyvárosokban is megvan ez, de a lakhelyem környékére, a keleti partra ez nem jellemző. Imádom a jelenséget, és úgy gondolom, valami olyasmi, amire büszkének kell lenni és értékelni.

Mit gondolnak a kanadaiak a magyarokról? Ismerik az országunkat?

Jelenleg sajnos a menekültválság az első dolog, ami az embereknek az eszébe jut. Amikor készültem a magyarországi útra, mindenkinek lelkendeztem, hogy mennyire izgatott vagyok, de mindig aggódó válaszokat kaptam, hogy vajon beengednek-e az országba, meg mennyire lesz problémás. Én egy percet sem aggódtam, mert tudom, hogy a média mindent túlreagál. Azért volt ez az általános reakció, mert az emberek folyamatosan ezt hallják mindenhonnan. Egyébként Magyarország nagyon kis ország, és nem hiszem, hogy túl sokat járna a kanadaiak fejében. Most már persze tudják a barátaim, hogy jó hely.

Mit változtatott meg benned ez az út? Mégiscsak egy hónap volt egy idegen országban.

Nos, van az egésznek egy spirituális vonatkozása, az már biztos. A termálvízben való fürdőzés úgy érzem nagyon jót tett. Ellátogattam több termálfürdőbe is, és megfogalmazódott bennem az érzés és a gondolat, hogy mennyire nagyon fontos elem a víz, hiszen az emberi test 80%-a is víz. Fontos, hogy körülvegyen minket elegendő menyiségben. Fizikailag is jobban érzem magam, sokkal jobb a közérzetem, egészen revitalizált és a hátam is sokkal jobb. Rengeteget segít a víz! Főként a hajdúszoboszlói! Testileg és szellemileg is feltöltődtem. Egyébként amikor ott voltam, három héten keresztül esett az eső, úgyhogy tényleg rendesen kaptam a vízterápiából! (nevet)

A különféle tájegységek és zenei különbségek pedig lenyűgöznek! Kanadában sokkal szétszórtabban élünk, mégis sokkal egységesebb a zenénk! Szeretnék ellátogatni a szomszédos országokba is, Romániába, Szerbiába, Horvátországba, és megismerni az ottani népzenét is! Amint lehet, vissza szeretnék jönni, hiányoznak az új barátaim, hiányzik a zene!

Katona Vica

Névjegy

Név: Gina Marie Cecilia Burgess

Született: 1983. január 7.

Lakhely: Halifax, Kanada

Foglalkozás: zenész

Végzettség: Dalhousie University (Halifax, Kanada)

 

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!