József Attila költőóriást idézi ma a világ (?) – de a magyarok biztosan. 111 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Ferencvárosban, a Gát utca 3. szám alatt.
„Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az…”
„Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.“„Árultam forgót, kenyeret és könyvet, újságot, verset – mikor mi volt könnyebb.“
„Éltem – és ebbe más is belehalt már.”
Sokan, sok helyen olvassák életrajzát – értelmezik, mi az oka annak, hogy az az ember, aki ennyire vágyott a szeretetre és a boldogságra, nem részesült benne talán sosem… Koszorúzzák szobrait, mondják verseit, újabban idéznek szabad ötleteinek jegyzékéből is…
5 évvel korábban ugyanezen a napon egy másik óriása is született a magyar irodalomnak. Kassán. Grosschmid Sándor Károly Henrik néven.
„Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű!”- írja Márai Sándor a Füveskönyvben önmagáról.
Két ember, két művész, két teljesen különböző sors, egy születésnap – és életük különbözősége ellenére egyféle válasz az élet legvégső kérdésére. (mindketten önkezükkel vetettek véget életüknek)
József Attila a lélek, a szív hangjának adott hangot, formát. Márai az értelem, a ráció eszköztárával építette a művészetét. Az egyiket ezért nevezték olykor érzelgősnek a másikat azért ridegnek, távolságtartónak…
Az eszközök, utak különbözősége ellenére sok helyen találkozik az életmű.
„Az emberi világ, amelyben élek, oly nyomorult, hogy néha már nehéz felismerni az emberi nagyságot a nyomorúságban – de a természet, amely az embert alkotta, egészében nem nyomorult s én választ kérek néha a fától. Kételyem kezd oly mély lenni, mint hitem, minden emberi dologban… Az embert – újra fel kell építeni, mert összedől benne valami. Mint katedrálisai, romokban őriz egyfajta nagyságot, amelyet meg kell menteni.“- olvashatjuk a Kassai őrjáratban…
„Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak – elmék vagyunk!“ – írja tizenegynéhány évvel korábban a költő.
„Leszámítva az ostobaságot,
Múltunkat, életünket és a gyomraink,
Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,
Nyisson ajtót nekünk a reménység!”
A költészet napja van. Április 11. És azon tűnődöm, hogy a koszorúk, versmondások, előadói estek, Facebook idézetek után, vajon mi marad? Komolyan vesszük-e még a költészetet? Hisszük-e, hogy nem szórakozás: esetenként prófécia? Vagy könnyes szemmel elandalodunk, s mondjuk szép…
De nem mondjuk: igaz! Vagy ha mondjuk, is tudatosítjuk-e, hogy most már nagyon itt lenne az ideje, hogy elkezdjük felépíteni összedőlt katedrálisainkat – s különben is, azt a tüzet meg kéne rakni…
/Galadriel/
Megjelent a Körkép.sk-n 2012. április 11-én.
Megosztás:
Címkék: április 11 Főoldal József Attila Kassai őrjárat költészet napja 2016 Márai Sándor Füveskönyv
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.