„Bizánc*”

 

Egy kis időutazás következik. Vers egy lányról, kit Azon a nyáron láttam meg először, s ki azóta mindennapjaim része lett.

 

Akkor még minden csak halvány sejtelem volt…

 

 hirdetes_810x300  

I.

Forró nyár ég, mégis fázom

 S oly fáradtan lépkedek,

Fejemben benn furcsa Vágyak, Képek

Ábránd s Emlékek,

Szinte süket mindkét fülem,

Szinte vakok szemeim,

Gondterhelten hallgatok csak,

Úgy költve a dalaim….

.

II.

De aztán csak hirtelenül

Szót hallok én, furcsa neszt,

S Jobbra nézve, fáradt szemem

Csodának tanúja lesz…

.

Fölemelém kobakomat,

Kételyektől feszülőt,

S megpillanton őt, a gyepen

Üldögélő pici nőt,

Mezítelen kicsi lábát

Nyaldossa a park füve,

S reám tekint ábrándozó

Smaragdzöld szín két szeme.

.

És én éppen, miként szoktam:

Rögtön szerelmes leszek,

S gyötrődöm, hogy mért azonnal

A lány enyém nem lehet.

S fejemben is, miként szokott,

Ezer kérdés rohan át,

S kérlelem és imádom

És átkozom az ég Urát:

.

III.

Istenem, hisz ilyen szépet látni

Mond csak mért engedsz?

Mért fájdítod meg a szívem?

Ilyennyire nem szeretsz?

Mért engeded látnom őt,

Ha ő enyém nem lehet,

(S van-e vajon férfi, kire

Nap mint nap e lány nevet.

.

Szerencsés egy férfi lehet,

Akárki is megmondja,

Nem ily furcsa, magamfajta,

Világ árva-bolondja,

Csak tudja, hogy milyen Kincs, hogy

Milyen Áldás lett övé,

Hogy éjente ilyen drága

Teremtés hajol fölé.

.

IV.

Oh ha volna, volna oly jó

Sorsom, s nékem adna Őt,

Úgy szeretném, igazán és

Önfeledten én e Nőt,

Úgy, ahogy még nem szerettem,

Úgy ahogy e szív csak mer,

S Ő lenne a nappal nékem, S napom,

Amely itt benn kel…

.

V.

Jaj, de elég! Elragadott

Újra, mint szokott a hév.

Valóm megint ábránd zúzza,

S lány, te, úgy vágyom feléd,

Hogy megbetegszem, hogyha el

Nem felejtem e képeket,

S nem tudom, hogy áldjam érted

Vagy átkozzam a kék eget.

.

(Nem marad más, te akartad,

Igy rendezted jó Uram,

Ilyen áldott lánnyal szemben

Nincsen semmi hatalmam).

.

Igy hát nézem továbbra is

Áldott, Formás Termetét,

Azt az édes Drága Combot,

Azt a Kacér Kebelét,

Bizánc-haját, és a mosolyt

És a pillér-valóját,

S ahogy beszél, mozduló kis

Érték-ejtő ajakát…

.

S amíg nézem, kicsi lábát

Nyaldossa a park füve,

S reám tekint (s oly ábrándos,

Smaragdzöld szín két szeme!)

.

És akkor én úgy érezem,

Elmozdulni nem tudok,

S egy Pillanat Örökére

A lány rabja maradok.

..

.

Kerepesi Igor

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!