Főszerkesztő-váltás az Irodalmi Szemlénél. Mizser Attila a folyóiratról és céljairól

Idén júliustól Mizser Attila vette át Irodalmi Szemle főszerkesztői helyét. Az addigi főszerkesztő Szalay Zoltán az Új Szó főszerkesztői székébe ült át.

A közel 60 éves múlttal rendelkező irodalmi lap történetében első ízben történik meg, hogy egy vidéki, füleki főszerkesztő irányítja a lapot. Ez akkor is érdekes, ha jelenünkben a világháló által adott lehetőségek kapcsán végül is mindegy, hogy egy szerkesztő, író, költő hol ül, hol van. Mizser Attilával Füleken beszélgettem.

Csak néhány hónapja annak, hogy megváltál a salgótarjáni Palócföld c. irodalmi lap főszerkesztői posztjától, melyet 8 éven keresztül töltötted be. Miért döntöttél úgy, hogy ennyi év után távozol, hiszen figyelemreméltó eredményeket értél el ott?

Már korábban gondolkoztam azon, hogy otthagyom a Palócföldet. A lapot fel tudtam hozni arra a szintre, amelyre én gondoltam. Egyéb továbblépési lehetőségeket azonban már sem a támogatási rendszerek, sem a fenntartói elképzelések nem tettek volna lehetővé. El lehetett volna tologatni egy ilyen állóháborút, csak picit belefáradtam, új esélyeket, támogatási rendszereket nem láttam megjelenni a lap körül.

   

A Palócföldben minden évben a borotvaélen táncoltunk, hiszen nem tudtuk, lesz-e támogatás vagy nem. Megvártam a 60. évfolyamot, nem szerettem volna megszakítani a folyamatot. Így illik, megérdemli ezt a folyóirat, hiszen egy nagyon jó vidéki lappá vált. Év elején átgondoltam, bejelentettem fenntartónak, kiadónak, beadva még a pályázatot az NKA-hoz.

Egy jó MB1-es csapatnál sincs ez másképpen. Az az edző, aki 8 évet ül ott már nem tud motiválni egy csapatot, közeget, vérfrissítésre van szükség. A Palócföldnek is erre lesz szüksége.

Amikor erre sor került, már tudtad, hogy az Irodalmi Szemle érdeklődik irántad?

Nem mondanám, konkrétumokról nem lehetett beszélni. Voltak egyéb megkeresések is, de én a Szemlét éreztem közelinek magamhoz. Kihívásnak, folytatási lehetőségnek, ahol invenciózusan bele lehet nyúlni a lapba, ahol tényleg egy más perspektívából láthatom azt az irodalmi közeget, amelyet már ismerek.

Ismerve a két lapot és történetüket, elmondható, hogy mindkettő a létéért küzd, küzdött. Az Irodalmi Szemlének van egy hatalmas múltja és egy közelebbi jelene, amelyben a lap hosszú időre eltűnt a széles közéletből, pontosabban már csak egy szűkebb-picit tágabb irodalomkedvelő réteg ismertségébe jut el.

Értem azt, amit mondasz. Ebben látom a kihívást, két olyan pont van, amiben látok lehetőséget. Szalay Zoltánék minden fórumon megfiatalították. Kommunikatívvá tették a lapot, akár a közösségi hálóra, az on-line felületre, akár a „print”-re gondolok. A lapnak ténylegesen van egy patinája, egy múltja. Ezt a kettőt lehetne úgy összekötni, összeszálazni, összeötvözni, hogy egy olyan kompozíció jönne létre, amely működtethető, eladható és olvasható lenne!

Most fordul elő először, hogy egy vidéken élő főszerkesztője van a szemlének, de ez lehet, hogy jót fog tenni neki. Picit tényleg vissza fogunk járni Pozsonyba, bemutatjuk a lapszámokat ott is, de a vidéket, a magyarországi „kult” helyeket is fel fogunk keresni, hogy benne legyen a vérkeringésben, az irodalmi közhangulatban. Hogy az olvasókkal, írókkal való találkozásokkal egy gyakoribb és tényleg más perspektívát tudjunk adni.

Ismerve az Irodalmi Szemle számos korai évfolyamát is csak megerősíthetem, hogy egy nagyon színvonalas és egy nagy olvasottságú folyóirat volt. A 1989-es változások után létrejött hazai irodalmi lapjaink többsége az elmúlt években közép-európaivá vált. A nem is oly távoli múltban ezt tette a Irodalmi Szemle is. Érzéseim szerint azonban elveszett belőle az a helyi tartalom, ami azelőtt a hazai nagy olvasottságának forrása volt. Te hogyan érzed ezt?

Nem igen tudom. Az biztos, hogy minden megváltozott. Ez a Pozsony már nem az a Pozsony, ez a vidék már nem az a vidék. Meg kell tanulni azokat a dialektusokat, azokat a nyelveket, melyekkel működhet a folyóirat Pozsonyban. Elsősorban az ott élő egyetemistákra gondolva, akik szerintem megérdemelnének egy jó lapot, olyan folyóirat bemutatókat, ahová kedvük lenne eljárni. Ez célkitűzésem!

De ugyanígy itt van pl. Nyitra és Komárom, olyan vidéki városokat és központok, nyugodtan mondhatom, hogy Fülek is, ahová bátran elmehet egy olyan lap is, mint az Irodalmi Szemle, hogy tényleg találkozzanak vele az olvasók. Azok is, akik a régi Szemlére emlékeznek, amelyre Te is emlékszel. Hogy látható legyen, hogy ez van, hogy ez egy élő lap, ez egy élő folyamat.

Napjaink jellemzője a vándorlás, fiataljaink – és sajnos nemcsak ők – elhagyják a szülőföldjüket. A nyitott lapnak, mely most a Szemlét is jellemzi. vannak jó, de azért rossz oldalai is. Nem lenne hasznos, ha a lap kiemeltebb helyet és figyelmet szentelne az eltávozottaknak, a véleményeiknek is?

Ez belefér abba a koncepcióba, hogy a lapszámok témaköröket járnak körbe. Az egyik foglalkozhat ezzel is. A tematikákat ténylegesen élővé kellene tenni, kellenek a közéleti tematikák, olyanok is, amelyek valós igényként merülnek fel. Az általad említett téma is ilyen. A kérdés inkább az, hogy hogyan lehet ezt körbekeríteni irodalommal, hogyan lehet a közéleti lapot megteremteni benne úgy, hogy az izgalmas legyen.

A megítélésem szerint egy lap csak pályázati pénzekből való fenntartása nagyon bizonytalan, hiszen az vagy van, vagy nincs, lessz vagy nem lessz! Nem lehetne célként kitűzni az önfenntartás valamilyen szintjének az elérését?

Igen, ez a gond! A pályázatok pályázatok, a pályázatírók pályázatírók, a döntnökök meg döntnökök. Nem tudunk ott lenni a kuratóriumokban, azok döntenek és nem szükséges, hogy indokolják a döntéseiket. És ha nem döntenek a lap mellett, akkor van a gond! Csak az idén 10 lapot tudnák felsorolni, ami magyar nyelvterületen megszűnt, ilyen szinten nagyon nagy a lemorzsolódás.

Tartalmi szinten lehetne kompromisszumot kötni az irodalom és az olvasói igény között?

Ez olyan mint az alkímia! Erre vágyik minden szerkesztőség, hogy azt a minőséget, amit elgondol magának a lapjáról úgy találja meg az olvasótáborában, hogy az ideális legyen, vagy közelítsen az ideálishoz. Ez nem könnyű, de erre kell törekedni.

Milyen célokkal, célkitűzésekkel vetted át az Irodalmi Szemlét?

Ebben az évben egy meglévő költségvetésben vagyunk, így most nem tudunk gyökeres változásokat kezdeményezni A főszerkesztőváltás most egy olyan pillanat, amikor tényleg lehet változtatni. Hiszen ez nem egy kikényszerített, de egy élet hozta változtatás. A következő fél évet arra szeretném kihasználni, hogy leüljünk a szerkesztőséggel, elmondjuk, hogy mi az, ami működött és mi az ami nem. Megtervezni, hozni úgy belbecsben, mint külcsínben olyan változtatásokat, amelyek talán – nem tudjuk, hiszen a puding próbája az evés – új célokat és új olvasókat hozhatnak a folyóiratnak.

Tehát változni fog a lap?

Azt mondhatom, hogy januártól lesznek változások a folyóiratban, de azt hogy ez hogyan ez ténylegesen hogyan fog találkozni az olvasói elvárásokkal, arról még csak álmodni merek.

Puntigán József

Nyitókép: A szerző felvétele

A felvételek Füleken, az UdvArt Fesztiválon készültek