Hazudhatok minduntalan,
Sok Szerepet játszva el,
Ám ez Út a mélybe taszít,
S nem az Égbe, Föl, emel.
S becsaphatom magamat is,
Mint megtettem sokszor már,
Még akkor is, hogyha tudtam:
Büntetés, mi ezért jár.
.
S elhihetem: Más vagyok én,
S elhihetik mások is
Azt gondolván, jól ismernek,
Ám a szívem Korcs, Hamis.
S várhatok, míg végül egyszer
Lehull rólam a Lepel,
S Hazugságim zord örvénye
Szörnyként nyel akkoron el.
.
Mert helyét már nem állja meg
Hazug, pozőr ál-valóm,
S lefeslik e fojtogató
Kín, hazugság – takaróm,
Mert a világ Valót áhít,
Eredetit, Újat vágy,
S nem bujkáló, füllentő,
Önmeglopó banditát.
.
Mert mi volt, már nem érdekes,
Amit láttak, nem kell már!
Új Csodákra várnak mind
S új Kincsre az Ős Kincstár.
Mert míg lopok, s létem álarc,
A legtöbbet én bukok,
Hisz értéket a világnak
Csak Önmagamként adhatok.
..
.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.