A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara idén a megalapításának 95. évfordulóját ünnepli. Az akkoriban frissen alapított egyetem Bölcsészettudományi Karán pontosan 1921. október 24-én kezdődött meg a tanítás, mégpedig a már működő Orvosi- és Jogi Kar után.

 

Már 95 éve szórakoztat minket a gondolkodás“

 
A kar az idei akadémiai év és az ünnepségek jelszavává a „Már 95 éve szórakoztat minket a gondolkodás“ mottót választották. Sőt, éppen ez az a mottó, amelyik elmélyíteni kívánja azt a kétnapos konferenciát, amelyet a kar ennek az eseménynek a keretében szervez.

 

 

 hirdetes_400x285  

A Bölcsészettudományi Kar annak a Comenius Egyetemnek képezi a szerves részét, amelyik már 1921 óta hűen viseli Szlovákia legrégebbi egyetemének a címét. Napjainkig a karon mintegy 30 ezer régész, történész, pszichológus, szociológus, tanár, tolmács-fordító, újságíró és egyéb bölcsész szakos hallgató szerzett diplomát.

 
A tanárok és a diákok számát tekintve is a Bölcsészettudományi Kar a Comenius Egyetem legnagyobb kara, ahol 50 professzor és 80 docens oktat, míg a 31 tanszéken összesen 3300 hallgató próbálja elsajátítani a tudást mind a bakkalaureátusi és a mesterképzési szinten, mind pedig a doktori képzésben.

 

Forrás: teraz.sk

Nyitókép: sociologia.eu.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!