A magyar mozikban is látható lesz november 3-ától az Oscar-díjas operatőr pályáját feldolgozó Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal című francia film, amely az idei cannes-i fesztiválon debütált.

A 2016 januárjában elhunyt legendás operatőr művészete előtt tisztelgő filmben kollégái és pályatársai, rendezők, operatőrök és színészek mesélnek a közös alkotómunkáról, Zsigmond Vilmos pályájáról és filmjeiről. A film címe a Harmadik típusú találkozásokra utal, amelynek fényképezéséért Zsigmond Vilmos 1978-ban elnyerte az Oscar-díjat – olvasható a Pannonia Entertainment közleményében.

 

Megszólal a filmben többek között a Szemtől szembent vagy a Szigorúan bizalmast fényképező Dante Spinotti, a Hetedik vagy az Evita képeiért felelős Darius Khondji, a Halál a hídon két főszereplője, John Travolta és Nancy Allen, a Maverick rendezője, Richard Donner és A mennyország kapujában játszó Isabelle Huppert is.

 

A stáb Kalifornia, Róma és Párizs mellett több magyar helyszínen is forgatott: Zsigmond Vilmos szülővárosa, Szeged, a szegedi Belvárosi mozi és a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház is feltűnnek egy-egy részlet erejéig. Többek között ezekben a mozikban is bemutatják a filmet, amit eredeti nyelven, magyar felirattal láthat a magyar közönség.

 

 hirdetes_810x300  

mti

Kép: mti

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!