Az Egyesült Államokban csütörtökön tartják a hálaadás napját (Thanksgiving Day), amely a karácsony mellett a legnagyobb amerikai családi ünnep. A hagyomány egészen az 1620-ban a Mayfloweren érkező puritán kivándorlókig vezethető vissza.

 

Majdnem minden kultúra, nemzet történetében fellelhető olyan ünnep, amikor az emberek kinyilvánítják a bőséges termés felett érzett örömüket, hálájukat. Az Egyesült Államokban ilyen a hálaadás napja, amelyet minden év novemberének negyedik csütörtökén tartanak, és amelynek eredete a 17. századra nyúlik vissza.

 

Az indiánok segítette az első telepeseknek

 

 hirdetes_810x300  

1620. szeptember 16-án indult az angliai Plymouth kikötőjéből az Újvilágba a Mayflower nevű hajó, fedélzetén az első angol puritán kivándorlókkal. A Mayflower december 21-én kötött ki a mai Massachusetts állam területén, a „zarándok atyáknak” nevezett első telepesek kolóniájukat kiinduló állomásuk után Plymouth-nak nevezték el.

 

the_first_thanksgiving_cph-3g04961
Fotó: en.wikipedia.org

 

A telepesek igen nehéz körülmények között kezdték el új életüket: rendkívül hideg tél sanyargatta őket, kevés volt az élelmük, legyengültek és sokan meghaltak, a tavaszt csak a 102 bevándorlónak mintegy a fele érte meg. A következő évben a wampanoag indiánok megtanították őket a növénytermesztés és a vadászat helyi fortélyaira, így ősszel már bőséges termést takaríthattak be.

 

Roosevelt nyilvánította nemzeti ünneppé a hálaadás napját

 

A következő években-évtizedekben rendszeressé váltak, és egyre jobban elterjedtek az új-angliai telepesek hálaadó aratási ünnepei. Az Egyesült Államok függetlenségének 1776-os kinyilvánítása után a Kongresszus javaslatot tett egy évente tartandó, az egész nemzetre érvényes hálaadási ünnepnapra, amelyet az első elnök, George Washington 1789-ben deklarált is. 1863-ban Abraham Lincoln elnök hálaadási proklamációt adott ki, amelyben november negyedik (általában utolsó) csütörtökét a hálaadás napjává nyilvánította. A hagyományt 1941. december 26-án foglalták törvénybe, a Franklin D. Roosevelt elnök által aláírt jogszabály november negyedik csütörtökét hivatalosan is az ünnep napjává, egyben nemzeti ünneppé nyilvánította.

 

Az Egyesült Államokban a hálaadás a karácsony mellett a második legnagyobb családi ünnep, amelyet az emberek munkaszünettel, a rokonok és a hagyományos pulykasült „társaságában” töltenek el. Elmaradhatatlanul szerepelnek még az ünnepi asztalon olyan fogások, mint a pulykához felszolgált töltelék, az áfonyaszósz, a krumplipüré, a zöldbab és a sütőtöktorta.

 

thanksgiving-dinner
Fotó: latintimes.com

 

A nemrégiben megválasztott új elnök, Donald Trump a hálaadás alkalmából videoüzenetben köszöntötte honfitársait. „Azért imádkozom, hogy ezen a hálaadáson kezdjük el begyógyítani megosztottságunk sebeit, és úgy lépjünk tovább, mint egy olyan ország, amelyet a közös célok és a nagyon is közös elszántság megerősített” – fogalmazott Trump, aki szerda délután óta már floridai nyaralókomplexumában tartózkodik családjával.

 

Forrás: múlt-kor/MTI

Nyitókép: plusquotes.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.