Csehországban gyorsan nő a minisörgyárak száma, amely november végén elérte a 338-at. A minisörgyárak cseh-morva szövetségének szerdai közleménye szerint az idén már 56 új minisörgyárat nyitottak, s december folyamán további négy kezdi meg termelését.

 

A kilencvenes évek elején csak egyetlen, a több száz éves múltra visszatekintő prágai U Fleku minisörgyár működött. Az elmúlt negyedszázad alatt országszerte majdnem négyszáz új minisörgyár alakult, közülük azonban 36 megbukott és befejezte termelését. Négy minisörgyár termelése ugyanakkor már túllépte a 10 ezer hektolitert, ami a hatályos szabályozás szerint a minisörgyárak éves termelésének felső határa, s ezzel átkerült az ipari sörgyárak kategóriájába.

 

Jelenleg a minisörgyárakban főzik az évi cseh sörtermelés 1,7 százalékát. A termékek 90 százalékát vendéglőkben adják el csapolt sörként, míg 10 százalék palackozva kel el főleg a nagy üzletláncokban.     A szövetség kimutatása szerint a legtöbb minisörgyár évi kapacitása ezer hektoliter körül mozog, ami általában egy-két vendéglő keresletét elégíti ki.

 

 hirdetes_400x285  

A minisörgyárak sörei iránti kereslet is nő, aminek az sem akadálya, hogy ezek a sörök átlagban 30-50 százalékkal drágábbak, mint a nagy sörgyárak termékei. A minisörgyárak számára kedvező, hogy egyre több vendéglő igényli söreiket. Csehországban a minisörgyáraknak nagy hagyományuk van, hiszen az 1948-as kommunista hatalomátvétel előtt számos faluban, városban volt egy ilyen cég, hivatalosan számuk ezer körül mozgott.

 

MTI
kép: nelso.cz

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!