Mint valami áldott, régi,
Gyerekkori, édes Ábránd,
Úgy hull rám az Öröm most is
Mind e zsongó Csoda láttán,
És a vásár zajai és
Színeibe merülve,
Torkom bor és Szívem édes
És dús Mámor önti le.
.
És a zene, és a csengők!
És az éji, furcsa árnyak!
És a gyermek és a lányok
(mind, kik engem körbezárnak)
Mind gyönyört gyújt benn, míg számban
Eloszlik a sült íze.
S kabátomat áldott étkek
Nehéz füstje lengi be…
.
S míg a bortáplálta Mámor
Kivész lassan fejemből,
S léptem zaja fölvisszhangzik
Pozsony macskakövéről,
Míg utolsó témáink is
Mind elkopni látszanak,
Szépen lassan mögöttünk
A vásár zaja elmarad.
.
És az Átkok és a Csodák
És a Fények húnyni térnek,
S felkopognak fagy-csizmái
Már a furcsa álom Éjnek
Mi Remény volt, mi Csalódás,
Pár órára eloszlik,
S a Lélekben új Remény gyúl
(bárha mindig csalódik).
.
És csak a szél lebben néha
Kopár macskakők felett,
S rázza néha lágyan meg
A bús fenyőfadíszeket,
És csilingel még, de ritkán,
Egy-egy vörös villamos,
És a halkan hulló eső
Minden mocskot szertemos.
..
.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.