Egy kiemelten érdekes előadással zárult Gyurkovits Ferenc életművét bemutató kiállítás a losonci Nógrádi Galériában és Múzeumban. Kicsit talán a sors kegyének is köszönhetően 2014-ben egy raktárból, szőnyegbe csavarva előkerült a festőművész legnagyobb méretű, legizgalmasabb, befejezetlen munkája, melyről évtizedekig azt hitték, hogy elveszett.
Városi megrendelésre Gyurkovits Ferenc 1919-től kezdett dolgozni a Losonc 1849-es teljes pusztítását felidéző festményen, melyen annak kiváltó okát az orosz tisztek és katonák meggyilkolását és kihantolását akarta megörökíteni. A vázlatok elkészítése után a festményhez 1922-ben fogott hozzá. Az alkotás folyamatát nagy érdeklődés kísérte úgy a helyi lakosok, mint a helyi és országos sajtó részéről.
A Prágai Magyar Hírlap 1923. szeptemberi írása szerint a műhelyét a Vigadó első emeleti dísztermében rendezte be, „a romos színpad maradványai között” kifeszített vászon 4×7 m nagyságú.
A Kassai Napló szerkesztője személyesen, a műtermében látogatta meg a művészt, aki a kérdésére többek között ezt mondta:
„Még ma is a tanulmányoknál tartok csak … Megakadtam. Modellekre volna szükségem.”. „… és nem lehet megfelelő modelleket kapni?” … „Nem ott van a baj. pénzem nincs, amiből a modelleket fizessem. Rossz idők járnak!”. A tanulmányok szerint „a kép alkonyt mutat, a háttér feketéjében az égő város lángnyelvei és a fáklyák fénye marnak bele. A kozákok kaucsukütései mellett a lakosság szomorú hosszú vonala kígyózik elénk. A kép előterében a földet már kaparják a körmeikkel…”.
Valami hasonlót látott a hatalmas vásznon a Pozsonyi Híradó munkatársa is:
„…Jajveszékelő, kétségbeesett, fájdalomtól torzvonású emberek tömeg van rajta feltüntetve, amint kaucsukás katonáktól korbácsoltatva, a vezénylő tiszt parancsára saját tíz ujjukkal kaparnak elő a földből egy holttestet.”
Akkor úgy tervezte, hogy egy év múlva készen lesz az alkotással.
Nem így történt. Egy kisebb méretű vázlata készült, nagyobbról, az eredeti ugyan nem merült a feledés homályába, de gyakorlatilag eltűnt. Titok fedi azt is, hogyan maradt meg, s hogyan került a Nógrádi Galéria raktárának mélyére. A festőművész házát az 1970-es évek a környező épületekkel együtt (beleértve a majdnem szomszédos ortodox zsinagóga épületével együtt) a földdel tették egyenlővé. Elképzelhető, hogy az óvó kezek ekkortájt mentették ki, s vitték biztonságos helyre.
A festmény az erősen megrongálódva került elő, s azonnali restaurátori beavatkozást igényelt. A Nógrádi Galéria a Szlovák Kulturális Minisztériumtól elnyert támogatással kezdte meg a restaurálását, melynek első célja a további károsodási folyamatok megállítása, a vászon megerősítése és a legsúlyosabb hibák eltávolítása volt.
Az idei évben egy újabb pályázat útján a Szlovák Művészeti Alap támogatásával kezdődött meg a restaurálás második fázisa, melynek célja a festmény eredeti állapotának a helyreállítása.
A helyreállítást Miroslav Janšto restaurátor végzi, aki elődásában részletesen bemutatta a helyreállítás folyamatát és nehézségeit. Nem titkolva, hogy ilyen nagy méretű, 3×5 m nagyságú festménnyel még dolgozott. Példának egy ilyen méretű, a megerősítéshez szükséges vásznat külföldről kellett behozatnia, mert országukban nem talált ilyenre. A festmény történetét Németh Bozó Andrea művészettörténész ismertette.
Az előadás résztvevői lehetőséget kaptak arra, hogy a restaurálus helyszínén, a felújított Városháza egyik termében megtekintsék a festményt is.
A Gyurkovits kiállításon bemutatásra került a festményhez készült egyik nagyméretű vázlata, amely először az 1925-ös kollektív kiállításon volt látható.
Losonc városa 1849 augusztus 7-9-e között élte meg története legtragikusabb napjait, amikor a Grabbe tábornok vezette orosz seregek bosszúból a földdel tették egyenlővé a várost.
Ennek kiváltó oka az volt, hogy néhány nappal korábban egy 150 fős helyi gerillacsapat megtámadott egy, a városon átvonuló orosz egységet. Három tisztet és három közlegényt lelőttek, továbbiakat foglyul ejtettek. Az elesett katonákat a temetőben közös sírban temették el.
Grabbe serege augusztus 7-én érkezett a város határába, Apátfalván táborozott le, délután pedig már a várost is körülzárta. A várostól hatalmas váltságdíjat követelt, melynek a készleteiben amúgy is kimerült város csak részben tudott eleget tenni.
Grabbe katonái már délután rabolni kezdtek a várost. Este 10 órakor egy kozákcsapat jött a városba, amely arra kényszerítette az elfogott lakosokat, hogy éjszaka puszta kezükkel hantolják ki tömegsírjukból az orosz katonákat. A testek megmosdatása után a katonákat visszatemették, a tiszteket pedig másnap katolikus templomban megtartott szertartás után temették el újra.
A pusztítás ezután folytatódott. A szabadjára engedett az orosz csapatrészek egymás után kezdeték meg fosztogatásukat. Elvették a lakosok öltözetét, pénzét, elhurcoltak minden mozdíthatót, feltörték a pincéket, kifosztották a gyógyszertárat és a templomokat is. A borzalmak végén a várost augusztus 8-án felgyújtották.
A bútorokat a piactéren tábori zene hangjai mellett égették el. Amikor a hőség már elviselhetetlen volt a lakosokat az orosz táborba terelték be, ahol egy orosz tiszt arról tájékoztatta őket, hogy a gyújtogatást parasztruhába öltözött gerillák okozták.
Kárpótlásul száraz katonakenyeret és fejenként 2-2 forintot osztottak ki közöttük. Grabbe naplójában így emlékezett vissza:
„Egyáltalán nem áll szándékomban felgyújtani a várost. Most azonban a tűzvész szörnyű fényét látom. Losoncot végzete utolérte. Ki gyújtotta fel – nem tudni. Mint beszélik, a város lakói közt látni lehetett olyanokat, akik maguk vetettek csóvát a házakra. A katonák inkább a zsákmányszerzést részesítik előnyben … Számomra nehéz ez a nap. Valószínűleg nem marad kellemetlen következmények nélkül!”.
Megjegyezhető, hogy a város elpusztításáért őt senki sem vonta felelőségre.
Puntigán József
Megosztás:
Címkék: Főoldal Grabbe Gyurkovits Ferenc kiemelt Losonc pusztulása Miroslav Janšto Németh Bozó Andrea Puntigán József Szlovák Művészeti Alap
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.