Eredményeit tekintve jól helytállt a Füleki Vármúzeum a régió egyre növekvő konkurenciájában.

 

Ennek egyik legérzékelhetőbb mutatója, hogy a látogatottsága a 2015-ös 20 700-ról  2016-ban 23 800-ra növekedett.  A Vármúzeum elmúlt évéről és idei terveiről Titton Viktóriával, a múzeum igazgatójával beszélgettünk.

 

dsc_9158
Titton Viktória. Felvétel: Puntigán József.

 

Mik voltak a Vármúzeum legfontosabb eredményei 2016-ban

 hirdetes_400x285  

 

Kezdeném a felújítási munkálatokkal. Ez volt számunkra talán a legfontosabb. Fülek városa elnyerte a Szlovák Kulturális Minisztérium 24 ezer eurós támogatását, amiből a Munkaügyi Hivatallal együttműködve sikerült felújítani bizonyos falszakaszokat, beleértve a munkálatokat megelőző régészeti feltárásokat is.

 

A munka arra irányult, hogy víztelenítsük a középső vár déli falát. A fő cél az, hogy elhelyezésre kerüljön ott egy vízelvezető csatorna, amely felfogja és elvezeti a falakról leömlő vizeket, hogy azok ne vizesedjenek és ne essenek szét.

 

 

A tavaly elkezdett munkák folytatása érdekében újabb két pályázat került beadásra.  Az egyik az említett vízelvezető elhelyezésére, falfelújításokra és az ehhez kötődő régészeti ásatásokra irányul. A másik  célja, hogy olyan falszakaszokat is vissza tudjunk állítani, amihez már képzett szakemberek közreműködésére van szükséges.

 

dsc_4756
Felvétel: Puntiugán József

 

Látható javítások voltak a Bebek toronyban, a várkapuhoz vezető sétányon is.

 

Sikerült lefesteni a Bebek-torony kerengőjét, amely már elég rossz állapotban volt.  Közben, a villámhárító ellenőrzése  kapcsán rájöttünk arra, hogy a torony tetőszerkezete is rossz állapotban van. Ez szükségessé teszi a mielőbbi tetőcserét.

 

Ki kellett javítani, új kővel kellett leszórni a várkapuhoz vezető utat, amelyet  a lefutó esővíz több helyen kimosott, árkokat vájt belé. Emellett kisebb javításokra került sor a Városi Honismereti Múzeumban is – csatornacsere, fakivágások  stb.

dsc_2582
Bebek torony. Felvétel: Puntiugán József

 

Nem maradtak el a kiállítások és rendezvények sem.

 

A  kiállítás, koncertek és egyéb programok mellett talán a legsikeresebb és a legnagyobb rendezvényünk a Múzeumok és Galériák Éjszakája volt, melyre több, mint 1600-an voltak kíváncsiak.

Történelme során először rendeztük  meg mi a  várjátékokat, mely szintén jól zajlott le, érdekes programokkal.

 

Mindkettőt idén is megrendezzük, azzal a változással, hogy a várjátékok kezdetét késő délutánra, kora estére toljuk. Tartalmilag nem tervezünk lényeges  változásokat.

dsc_6027
A Füleki Vár egyedi megvilágítása. Felvétel: Puntiugán József

 

Az elmúlt év tapasztalatára utalva Füleken nagyon sok rendezvény zajlott, ami érezhető volt azok látogatottságán is.

 

Valóban, főleg a városi szinten jelentősen megnövekedett a Városi Művelődési Központ aktivitása, nagyon sok kulturális programot szerveztek meg. Mivel ez idén így várható, úgy gondoljuk, hogy ezirányú tevékenységünket a múzeumhoz közelebb álló tudományos és kulturális rendezvényekre összpontosíthatjuk.

dsc_2584
Felvétel: Puntiugán József

 

Milyen egyéb változások lesznek 2017-ben?

 

Az előző évektől eltérően idén a Bebek torony a nyitvatartási idő teljes ideje alatt nyitva lesz – azaz nemcsak az eddigi csoportos vezetések idején, óránkénti belépéssel. A látogatók így bármikor beléphetnek, s annyit tartózkodnak majd ott, amennyit szeretnének.

 

Ehhez biztosítani kellett, hogy a kiállított tárgyak megfelelő lefedettséget, védettséget (vitrinek, üvegfalak) kapjanak.

 

Kibővül az állandó kiállítás is,  amely most már a Bebek torony négy emeletén lesz látható.  Ennyivel kevesebb lesz viszont az időszaki kiállítások száma, amelyből ebben az évben hármat tervezünk.

 

Kisebb rendezvényként tartjuk meg a gyereknapot, melyre harmadik alkalommal kerül sor – helyi óvodáknak, csoportoknak, iskoláknak. Fegyverbemutatóval, a Defensores csoport tagjai közreműködésével, kincskereséssel stb. Tapasztaljuk ugyanis, hogy a gyerekek szeretnek a várba járni.

 

 

Az elmúlt évben lezártuk az alsó várban megnyitott ásatás nagy szelvényét, melynek anyag is feldolgozásra került, magyar és szlovák nyelven publikálva lett.  Az előkerült leletek konzerválva lettek, és a kibővített állandó kiállítások részeként lesznek kiállítva.

dsc_2575
Felvétel: Puntiugán József

 

… és a Városi Honismereti Múzeumban?

 

Ott  továbbra is rendszeresen nyílnak majd időközi kiállítások. A sorozatot Vas Adél, helyi képzőművész kiállítása nyitja meg. A Múzeumok és Galériák Ějszakáján egy ásványkiállítás (a Kelet-Szlovákiai Múzeum anyagából) nyílik, amely valószínűleg egy ásványbörzével is össze lesz kötve.

 

A Palóc Napokra palóc bútorokat mutatunk be, mely kiállítás kurátora Agócs Attila. Októberben pedig Seres László, festőművész tárlata zárja az évet.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!