Százharmincöt éve, 1882. január 18-án született Londonban Micimackó „szülőatyja”, A. A. (Alan Alexander) Milne.

 

A Micimackó alapolvasmány az összes korosztály számára

 

A skót származású író a tanár szülei által alapított londoni iskolába járt, majd Cambridge-ben tanult matematikát (élete végén a Micimackó kéziratát a kollégium könyvtárára hagyományozta). Első irodalmi próbálkozásai a Punch szatirikus hetilapban jelentek meg, tanulmányai befejeztével a lapnál helyezkedett el.

 

 hirdetes_810x300  
Fotó: npg.org.uk

A sikert az 1924-ben kiadott Amikor még kicsik voltunk és az 1927-es Hatévesek lettünk című verseskötet hozta meg számára. A világhírnevét és a halhatatlanságot a minden korosztály számára alapolvasmányt jelentő, könyv alakjában 1926-ban napvilágot látott Micimackónak köszönheti. Micimackó (angolul Winnie the Pooh) „hivatalos születésnapja” is ismert: Christopher Robin 1921. augusztus 21-én kapta első születésnapjára játékmackóját.
 

Milne 1952-ben megbetegedett, hátralévő éveit mozgássérülten élte le sussexi otthonában, ahol 1956. január 31-én halt meg.

 

Számos ország a tanrendjébe is bevette Milne művét

A Micimackó Magyarországon 1935-ben jelent meg Karinthy Frigyes humort sugárzó magyarításában, szinte minden létező nyelvre lefordították, még eszperantóra és latinra is. A Micimackót számtalanszor vitték színpadra, Walt Disney pedig rajzfilmet készített belőle.

 

Fotó: cukimacko.mindenkilapja.hu

A csekély értelmű medvebocs és barátai, Nyuszi, Malacka, Kanga, Zsebibaba, Tigris, Füles és Bagoly természetesen emberi karakterek, a Százholdas Pagonyban zajló történetekben magára és embertársaira, kissé nevetséges erényeikre és nemkívánatos gyarlóságaikra ismerhet az olvasó. Számos ország a tanrendjébe is bevette Milne művét, amely filozófiai értekezéseket is ihletett. A Micimackó első kiadása 1995-ben 6750 fontért kelt el egy árverésen, az eredeti illusztrációkért 2008-ban 370 millió forintnak megfelelő összeget fizettek.

 

Mind tanultunk valamit a kedves sárga mackótól. Itt vannak egy csokorba gyűjtve a legszívmelengetőbb igazságai:

 

Malacka: – Hogyan betűzöd azt, hogy szeretet? Micimackó: – Azt nem betűzik, azt érzik.

Néha a legkisebb dolgok foglalják el a legnagyobb helyet a szívedben.

Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek.

Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.

Van úgy, hogy nagyobbnak és borzadályosabbnak látszanak a dolgok, ha egyedül vagyunk és félünk.

 

Fotó: Pinterest

 

Ha te száz napot élsz, én kilencvenkilencet akarok, mert nem akarok nélküled élni.

Azok a dolgok tesznek egyedivé, amiben különbözök másoktól.

Egy nap barátok nélkül olyan, mint a bödön egy csepp méz nélkül.

Egy kis odafigyelés és egy kis gondoskodás mindent megváltoztat.

A szeretet azt jelenti, hogy akár több lépést is hátrálsz azért, hogy a másiknak örömet szerezz.

 

Forrás: MTI/szeretlekmagyarorszag.hu

Nyitókép: viaranews.com

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!