Dunaszerdahelyen teljes gőzzel zajlanak a betervezett programok a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, annak ellenére is, hogy a múlt héten körbeállványozták az épület homlokzati részét.

 

A zavartalan üzemmódot Ibolya Ildikó igazgatónő is megerősítette a Körképnek, hozzátéve, hogy a biztonság kedvéért a zajhatások kiszűrése miatt álladóan zárják az ajtókat. A munkálatok egy hónap alatt lezajlanak, hiszen április végén már központi városi rendezvények helyszíne lesz a művelődés ház, az előtte lévő térség és a kisszínpad, valamint a szökőkutas park a Három Grácia szoborcsoporttal. Itt rendezik meg a Mundus borfesztivált és a Szent György -napok eseményeinek a jelentős részét is itt tartják meg.

 

 

 hirdetes_810x300  

Már évek óta esedékes volt ez a felújítás, hiszen az 1977-ben átadott művelődési otthon épülete, de elsősorban a főbejárat melletti és feletti 11 erkély állaga már nagyon leromlott, málladozott a vakolat és mindenképpen tatarozásra szorult.  Mint az igazgatónő is elmondta, tíz évvel ezelőtt ugyan európai uniós forrásokból megtörtént az ablakcsere, azonban a pályázat nem adott lehetőséget a külső felújításra. Pályázati források híján pedig várni kellett a kedvező alkalomra, hogy a város saját költségvetési forrásból megfinanszírozhassa a felújítást.

 

Most jött el annak az ideje, hogy az önkormányzat önerőből képes kivitelezni a tatarozást, a 2016-ban elért egymillió eurós költségvetési többletnek köszönhetően. A városi képviselő-testület a tavalyi szavazáson Ibolya Ildikó elmondása szerint egyhangúlag támogatta a felújítást.

 

Decemberben gálaműsorral emlékeznek a jeles évfordulóra

 

A művelődési ház erkélyeinek eddigi alapszíne a tatarozás után is változatlan marad: a szürke és a fehér színekben fog remélhetőleg pompázni, mondta bizakodva az igazgatónő, aki nagyon örül annak, hogy épp az idei jubileumi esztendőben kap új külsőt Dunaszerdahelyen a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő városi kulturális központ.

 

Márton napi vigalom a VMK-ban. Kép: VMK archívum

 

Már most készülnek erre a fontos évfordulóra, hiszen a saját csoportjaik is fellépnek a december 16-ra tervezett ünnepi gálaműsoron.

 

P. Vonyik Erzsébet

 

Képek: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!