Nem kell vér, szenvedés és koncentrációs tábor ahhoz, hogy érzékeltetni lehessen, milyen mély szakadékokat vágott a második világháború a lelkekben. Elég két titokzatos zsidó egy titokzatos rakománnyal – és egy egész falu élete kavarodik fel pillanatok alatt.

 

Török Ferencet valószínűleg a Moszkva tér óta zárta szívébe minden filmbarát, most, a kissé hullámzó minőségű pályaív után mintha ismét magára talált volna. Az 1945 élesen elüt eddigi munkáitól, de ez egyáltalán nem baj, a rendezőnek jót tett a stílusváltás.

 

Az 1945 nem máshol, mint az idei Berlinálén mutatkozott be a Panoráma szekcióban, ahol a kritikusok és a közönség egyaránt pozitívan fogadta. Amerikában a Miami Zsidó Filmfesztiválon díjat is nyert, a magyar közönség pedig az idei Titanic Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmjeként láthatta először.

 

 hirdetes_810x300  

Aki arra készül, hogy a Saul fia farvizén felkapaszkodott holokausztfilmet fog látni, óriásit téved: az 1945 egyáltalán nem az. Márcsak azért sem, mert a háború után játszódik, a pontos időpontra a rádión keresztül hallható kósza mondatból lehet következtetni: már ledobták Japánban az atombombákat. Ennyi a konkrét utalás a háborúra. Nincsenek klisék és lerágott háborús csontok, csupán a mozgatórugóját adja a történetnek a zsidóüldözés. A sztori egyébként nem Török Ferenc fejéből pattant ki: Szántó T. Gábor elbeszélése alapján készült.

[stw]

 

Rudolf Péter

 

Egy tipikus magyar kisvárosban nagy nap virrad: a helység Döbrögije (Rudolf Péter) fényűző lakodalmat szervez fiának és menyasszonyának. Ezt az idillt töri meg egy olyan egyszerűnek tűnő mozzanat, mint két deportált zsidó érkezése. A titokzatos idegenek két ládát is hoznak magukkal, amelyen a parfüm felirat hatalmas fenyegetésre adhat okot, a jegyzőé ugyanis a zsidóktól „megörökölt” drogéria. A két férfi megindul a falu felé, a kis közösségben pedig előbb a gyanakvás szabadul el, majd a pánik. Miért tértek haza? Vissza akarják venni jogos tulajdonukat? A parfümpiacra pályáznak?

 

Mindezt meglepő, mégis jól eltalált módon western-köntösbe csomagolva kapjuk. Egy sor vadnyugati film beugorhat a kezdőképek és a történetvezetés láttán: idegenek zavarják meg az idillt, a helytartó pedig megpróbálja megvédeni a közösséget. Vagyis inkább magát.

 

A film feszült tempóját a várakozás adja – még az elején elhangzik a mondat, ami időzített bombaként ketyeg tovább: egy óra az út a faluba. A két zsidó a játékidő nagy részében komótosan és egy árva szó nélkül baktat a falu felé az országúton, ezáltal válik egyre idegőrlőbbé a várakozás. A bizonytalanság és a találgatás pedig az egész falut felőrli, mindenki kifordul magából, a menyasszony hűtlensége még tovább csavar az egyébként is pattanásig feszült helyzeten.

 

Szirtes Ági

 

Mindez pedig gyönyörű tablója az emberi természetnek: ha nincs is direkt antiszemita utalás a szereplők részéről, saját kapzsiságuk miatt nem látják szívesen viszont a haláltáborból szabadult szerencsétleneket. A bosszút és az önzést feltételezik két olyan emberről, akik megjárták a poklot is, miközben a valódi indíték rejtve van előlük. A film végi csattanó ennek megfelelően nagyot üt, ám erről a poén lelövése és a filmélmény elrontása nélkül lehetetlen beszélni.

 

A forgatókönyv végre kezdi levetni magáról a tipikus magyar filmbetegséget: már nem hangzanak annyira életszerűtlenül a szereplők szájába adott mondatok, mint a legtöbb magyar filmnél. Ugyan néha itt is rezeg a léc, mégis viszonylag jól belesimul a szöveg a falusi közegbe. Mindez nagyrészt a remek színészgárda érdeme: annak ellenére, hogy nagyon sok jellegzetes falusi karaktert mozgat a történet, mindenki nagyot játszik.

 

Közülük egyértelműen Rudolf Péter emelkedik ki, aki tíz kiló felesleget és a nullásgépet vállalta be a szerep kedvéért. A minden hájjal megkent falusi keresztapa szerepét egyáltalán nem rá szabták, ő mégis tökéletes érzékkel vette fel a jegyző gúnyáját. A mellékszereplők pedig szintén tökéletesen színesítik a történetet: Szirtes Ági például különösen meggyőző a számító szomszédasszony szerepében, Szabó Kimmel Tamás is jól hozza a lázadozó rosszfiút.

 

Nagy-Kálózy Eszter, Sztarenki Dóra

 

Érdekesség, hogy Angelus Iván koreográfus mellett az a Nagy Marcell játssza a faluba érkező zsidó duó egyik tagját, aki Koltai Lajos Sorstalanság című Kertész-adaptációjának főszereplője volt, és az említett film óta nem állt kamera előtt.

 

Mindez Ragályi Elemér fekete-fehér képein elevenedik meg, a tökéletes falusi miliőt Szentendre szolgáltatta, hiszen a film nagy részét ott forgatták. Mindezt pedig aláhúzza a Szemző Tibor által komponált zene, amely talán akkor a leghangsúlyosabb, amikor a zsidók közelednek a falu felé: a másodpercek türelmetlen taktusával fokozza az izgalmakat.

 

Az 1945 a háború utáni élet olyan mozzanatát dolgozza fel, amelyet még nem sok filmben láthattunk, ezáltal mutat viszonylag új nézőpontot. Egyfajta szembesítés ez, olyan szembesítésé, ahol látszik, hogy a háború borzalmai után az emberi természet is lehet ugyanolyan előítéletes és igazságtalan, amilyen a háború volt. Szinte kellemetlen érzéssel áll fel a néző a moziszékből, ám ebben az esetben ez a katarzis hozadéka.

 

Polák Zsóka

 

Nyitókép: Képek: 1945 – Werkfotók (Színház.org)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!