A tehetségtől a zsenialitás felé – Szabó Gyula festőművész emlékkiállításán jártunk

Halálának 45. évfordulóján a losonci Szabó Gyula Emlékházban nyílt meg a névadó, Szabó Gyula festőművész emlékkiállítása, amely ezúttal azt próbálja érzékeltetni, hogy kellő akarattal hogyan válik, hogyan válhat egy tehetség elismert alkotóvá.

A tárlat a művész számos korai, kevésbé ismert alkotása mellett bemutatja azokat a pillanatokat is, amikor a 80 évvel ezelőtt 1937-ben megrendezett 4 kiállítás (Pozsony,  Érsekújvár,  Losonc  majd ismét Pozsony) sikerének köszönhetően országosan ismert festőművész lett.  Akkor 30 éves volt és úgy vélte, hogy  ha majd bezárul az élete íve, akkor a művei „vallani fognak: Egy lélek fejlődésének csodálatos, őszinte történetéről”.

A megemlékezés az  egykori losonci református temetőben lévő sírjánál kezdődött, ahol Böszörményi István, nyugalmazott tanár, a Szabó Gyula Barátai Klub nevében többek között ezt mondta.

   

 

„Mi, akik most Szabó Gyula halála 45. évfordulója alkalmából emlékezünk az emberre és művészre. Az életmű ismeretében bizonyítottnak látjuk, a 80 évvel ezelőtti kijelentés igazát, a losonci mesterünk művei halála után is folyamatosan vallanak, minden újabb kiállítás, minden találkozás, szembesülés az életmű egyes részleteivel csodálatos képi vallomásként elevenednek meg előttünk, az Istent színnel vonallal, formával, szóval, vérrel kereső ember vallomásaiként, akinek fénylő tájaiban az ember fény- és szépségszomját fedezhetjük fel.“  

 

Losonc városa nevében Alexandra Pivková polgármester mondott beszédet.

Szabó Gyula kívánságának megfelelően nyugszik a református temetőben, azon a helyen, ahonnan akkor még ráláthatott a város panorámájára.

Az  életében meghatározó szerepet kapott  1937-es kiállítás sorozat első tárlata 1937. március 6-án nyílt meg a pozsonyi Művészeti Egyesület, a „kunstverein” helyiségében. A kiállítást Brogyáni Kálmán, a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság művészeti osztálya titkára nyitotta meg. Duka Zólyomi Árpád jogász, újságíró a Társaság főtitkára értékelésében megállapította, hogy „a kiállító az őstehetség legtisztább példájának számítható“.

A jelen kiállítás kurátora, Böszörményi István megnyitójában kiemelte, hogy a korabeli sajtó tudósítói elismerőleg szóltak a fiatal, autodidakta Szabó Gyula művészetéről.

„A festőművésznek – akárcsak a költőnek – születnie kell. Nemcsak mert amint születése előtt senki sem írhat verseket, úgy születése előtt senki sem festhet képeket, hanem mert az igazi festőnek eredeti tehetségnek kell lennie. Meg lehet tanulni festeni, de olyat festeni, amire még a laikus is azt mondja, no, ez jó kép, csak valódi tehetség képes. Szabó Gyulával veleszületett a festőművészek tehetsége”.

Hozzáteszem, hogy nemcsak a festőművészeké, hiszen a művész számos gondolatait vetette papírra versben, filozofikus ihletésű gondolatsorokban. Életművének ez az a része, amely még csak részben van feltárva és feldolgozva. A megnyitó részeként két verse is elhangzott.

Az 1937. évi második pozsonyi kiállítása kapcsán Szabó Gyula többek között ezt nyilatkozta  „Az utam szép, amerre vettem és szeretnék végigmenni rajta.”

Bizony, nem volt ez egy egyszerű út! Voltak pillanatai, amikor közel került a feladáshoz, amikor pl. 1935-ben egy keserűbb pillanatában megsemmisítette addigi alkotásait. De sorsa irányítója nem engedte, hogy a tehetség elvesszen. Lelket, hitet adott a lelkébe, melyben nagy szerepe volt felfedezőjének és támogatójának, Veneny Lajosnak és a publicista, műkritikus Brogyáni Kálmánnak.

Újra kezébe fogta az ecsetet, elővette a vásznat és alkotott. Eljutott az 1937-es sikerig, amely meggyőzte arról, hogy képes lesz az életét kizárólag a művészetnek szentelni. Számos akadályt leküzdve, sikert elérve tette azt mindaddig, amíg a betegsége 1972. május 25-én véglegesen le nem tetette vele az ecsetet.

A kiállítás első része az 1937 előtti, kezdeti festészetét mutatja be, benne neves  festőművészek alkotásainak másolatait (Matthias Grünewald, Peter Paul Rubens, Munkácsy Mihály), korai plasztikáit és könyvillusztrációit is. Ezen alkalomból némileg átrendeződtek az állandó kiállítás termei is, pontosabban időrendi sorrendben kerültek az alkotásai.

Szabó Gyula az 1960 utáni festészetéről azt nyilatkozta, hogy „szintézisemen dolgozom“, s tette ezt a maga valóságában. Legnagyobb sikereit a fametszeteivel érte el.  Festészetében fokozatosan  a kozmikus, globális filozófiai kérdések megjelenítése került az előtérbe, egy általa kidolgozott „viasztemperának“ elnevezett technológiával, melyekbe fémberakásokat is beleépített.

„A fém-elemek a kompozíció szerves részét képezik, gyakran jelképeket ábrázolt velük, illetve „fényforrásként“ hatnak a képfelületen. Ezzel évtizedekkel megelőzte a korát.“.

A kiállítás záró képe az 1971-ben, elkészült „Aki már csak a Holddal beszélget“ című mű, amely az életmű utolsó befejezett alkotása is.

A festmények mellett a kiállítás részét képezi néhány korabeli plasztika és könyvillusztráció is. Ugyancsak bemutatásra kerültek az 1937-es kiállítás sorozattal kapcsolatos újságcikkek, híradások, vélemények valamint a kiállítás képeinek fekete-fehér reprodukciói. A kiállításról a csehszlovákiai magyar  lapok mellett szlovák és német lapok is  tudósítottak.

A tehetségtől a zsenialitás felé c. kiállítás a Szabó Gyula emlékház 10. tárlata, melyet a festőművész életműve bemutatásának szentel. A megnyitó kultúrműsorban fellépett a losonci Serly Kamarakórus, Martina Predajnianska és Erdélyi Attila  (Szabó Gyula veresek) valamint hegedűszólóval a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda tehetséges ifjú művésze Balog Róbert.

Böszörményi István  megnyitója után a jelenlévőket a festőművész özvegye,  Szabó Haltenberger Kinga üdvözölte.

A kiállítást Szabó Gyula Barátainak Klubja és Losonc Város Önkormányzata készítette elő és szeptember 20-ig lesz látogatható.

Puntigán József