Az öt hónapja tartó felderítő munkálatok során a régészek több mint 460 olyan sírt tártak fel, amelyek értékes leleteket tartalmaztak.

 

Az R7-es gyorsforgalmi út és a D4-es pozsonyi körgyűrű építése során a D4-es körgyűrű Pozsonypüspökinél áthaladó szakaszánál Szlovákia egyik legterjedelmesebb régészeti lelőhelyére bukkantak.

 

A 8. századi avar kori lelőhely nagysága és értéke az elmúlt negyven év legnagyobb olyan archeológiai felfedezése Szlovákiában, amely az Avar Kaganátus korából származik” – mondta a kutatás vezetője, Milan Horňák.

 

 hirdetes_810x300  

Az eddigi legértékesebb lelet a frank király, Nagy Károly idejéből származó pénzérme. „A pénzérme a 771–793-as évekből származik, és európai különlegességnek számít” – jelentette ki a régész.

 

Ebből az érméből a jelenlegi felfedezésig világszerte 14 darabot ismertek, s közülük mindegyik egy létező gyűjteményből származott. A Pozsonypüspöki környékén felfedezett avar temetkezési helyről származó érme az adott korszak igazolt, 15. érméje lett. Ezenfelül pedig az egyetlen, amelyre régészeti ásatások során bukkantak” – tette hozzá Horňák.

 

A leletek a nyilvánosság számára is megtekinthetőek lesznek

 

A feltárt sírhelyek legértékesebb felfedezései közé tartoznak a gazdag lovas sírok rengeteg bronzból készült tárggyal, melyek közül néhány ezüst bevonatot tartalmaz. A régészek emellett számtalan olyan értékes leletet találtak, amelyek a magasabb társadalmi osztályhoz tartozó egyének sírjaiban voltak elhelyezve.

 

A régészeti munkálatok befejeztével a lelelteket a Szlovák Nemzeti Múzeum Régészeti Múzeumában helyezik el. A kiállított leleltek megtekintését később a nyilvánosság számára is elérhetővé teszik.

 

Forrás: teraz.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!