Több mint 20 rendezvénnyel, csaknem 50 programmal várták az érdeklődőket a 17. Palóc Napok és Város Napok szervezői. Ebben hagyományosan kiemelt szerepet kaptak a helyi csoportok, iskolák, intézmények.

 

Felvétel: Micsuda András

 

A régióban nem túl sok olyan hely van, amely több órás „saját termésű” színvonalas műsort tud bemutatni, s amelyben csaknem minden generáció képviselteti magát. A rendezvény három napja alatt mindenki találhatott magának kedvére való programot. Kiállítások nyíltak, folyamatosan zajlottak zenei és táncos programok, élettel telt meg a városi park is. A rendezők célja volt, hogy minél több helyszínt kapcsoljanak be a programokba, hogy ezzel is élőbbé tegyék a várost.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

 hirdetes_810x300  

„…a sok tehetséges, a sok aktív embert látva itt a színpadon egyértelmű, hogy se a tehetségnek, sem az aktivitásnak, sem a munkának nem szabhat határt a nemzetiségi hovatartozás … egységben vagyunk ebben a városban. Amikor polgármester lettem, akkor azt gondoltam, hogy ez a legfontosabb, hogy meg tudjuk tartani az egységet, s azt gondolom, hogy eljutottunk valahová. Az, hogy nem keressük az egymás közötti nemzetiségi ellentéteket, nem keressük a politikai konfliktuszónát elvezetett minket oda, hogy most több és jobb a kultúránk, jobb a sportéletünk, … s ha minden jól meg a következő néhány évben 2-3 millió euró értékben viszünk végbe beruházásokat …” – hangzott el a rendezvény hivatalos megnyitóján, Agócs Attila köszöntőjében

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Fülek városa és a füleki Közösségi Központ az idén is képzőművészeti vetélkedőt hirdetett, melybe a város valamennyi alapiskolája, a Művészeti Alapiskola és a Közösségi Központ tanulói bekapcsolódtak. Azt alkotásokból a szakmai zsűri sorrend megállapítás nélkül válogatta ki a legjobbakat.

 

Képzőművészeti kiállítás, díjátadás. Felvétel: Puntigán József.

 

Az alkotásokból a Városi Művelődési Központban összeállított kiállítás megnyitóban elhangzott, hogy a város hagyományosan a roma kultúrát bemutató programokkal nyitja a Palóc Napokat, ami azért is fontos, hogy az itt élők elfogadják és tudatosítsák, hogy ez az itteni kultúra szerves része.

A roma mesék tisztes része nem a gyerekmesék kategóriájába tartozik, felnőttek mesélték felnőtteknek, leggyakrabban rituálisan, a halottak melletti virrasztások alkalmával. Hasonlóan a többi népmeséhez ezek a mesék is egy közös kincs részei, a mesék változatait magukénak vallják a szlovákok és magyarok is. Egy mesefolyam ez, mely Indiától Írországig terjed ki.

 

Roma tehetségek bemutatkozása. Felvétel: Micsuda András.

 

A kiállítást követően a Szabadság téren, az „Ismerjetek meg minket!” című, táncos-zenés műsorban roma tehetségek mutatkoztak be, mint Vlado Sendrei és együttese, Génya Ferenc, Maros Bango és Lianka Oláhová, a csehországi Jan Bendig, a poltári Slniečko – Khamoro tánccsoport, az Universal Dance Group stb.

Jánošík néptáncegyüttes. Felvétel: Puntigán József.

 

Rakonca Néptáncegyüttes. Felvétel: Puntigán József.

 

Rakonca Néptáncegyüttes. Felvétel: Puntigán József.

 

A nyitónap  legnézettebb,  multikulturális programjában a füleki Jánošík Néptáncegyüttes és a Datelinka zenekar, a Rakonca Ifjúsági Együttes és a Rakonca Néptáncegyüttes valamint az Olinyolotl Mexikói Néptáncegyüttes mutatkoztak be.

 

Mexikói Néptáncegyüttes. Felvétel: Puntigán József.

 

Mexikói Néptáncegyüttes. Felvétel: Puntigán József.

 

A műsort az eperjesi Edith zenekar koncertje zárta, akik ismert slágerek feldolgozásait adták elő. Nem maradt el a táncház sem a salgótarjáni Dobroda zenekarral. A napot a várudvarban a Maduar zenekar koncertje zárta.

 

Maduar. Felvétel: Puntigán József.

 

A második nap nagyobbik része a gyermek- és családi programok jegyében zajlott. A Városi Parkban megrendezett műsorra már kora reggel a reggeli piacon  utcaszínház és zsonglőrök próbálták a lakosokat elcsábítani.

 

Szíves invitálás a piacon. Felvétel: Micsuda András.

 

A ligetben azután fellépett a Budapesti utcaszínház, a füleki Mesekocsi Színház, a Divadlo portál, a Mesefigurák. Volt verklis, hintóztatás, kézzel hajtott körhinta, buborék show, játszópark, arcfestés légvár és hinták minden mennyiségben és nem utolsó sorban kézműves vásár is.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Kora délután hagyományosan a Városi Képviselő-testület ünnepi ülésére került sor, melynek keretében átadták a városdíjakat. Fülek Város Díját  Flachbart Ladislav, az FTC Tekeszak-osztályának vezetője, valamint a Kis Rakonca és a Rakonca néptánccsoportok vehették  át. Polgármesteri Díjban részesült Ján Benčík, extrémizmus ellenes polgári aktivista és blogger, Varga Attila, a Füleki Szakközépiskola igazgatója, Nagy Zoltán, önkéntes tűzoltó, cserkész és történelmi hagyományőrző, valamint a Zsibongó Kisszínpad.

 

Felvétel: Micsuda András.

 

A délutáni zenei programban (park és a gimnázium előtti tér) a Rimaszombati Tánczenekar fúvósai, a Hajni és a fiúk, a Florián kvintett, az Infinity Music Band, és a Divadlo na Vysokej Noha és a  gólyalábas színház váltották egymást a színpadokon. A Matica slovenská házában haluskafőző-verseny, kiállítás és folklórműsor várta az érdeklődőket.

 

Felvétel: Micsuda András.

 

A labdarúgópályán, FTC-stadionban a helyi és magyarországi öregfiúk mérték össze az erejüket. A borok kedvelői a Pincesoron, a Nyitott pincék c. rendezvényen borokat kóstolhattak. A napot a Várudvarban Radics Gigi és zenekarának koncertje zárta.

 

Radics Gigi. Felvétel: Micsuda András.

 

Az egykori búcsú hagyományához kötődően vasárnap a katolikus templomban szlovák és magyar nyelvű szentmisékre került sor, melyet  ünnepi körmenet zárt. A magyar nyelvű szentmisén a füleki Pro Kultura Férfikar közreműködött.

 

Pro Kultura Férfikar. Felvétel: Micsuda András.

 

Felvétel: Micsuda András.

 

A Városi Művelődési Központban nagy érdeklődés kísérte az „Így volt … – Az egykori Fülek” c. fotókiállítás megnyitóját, melyet Schnelczer Zoltán, füleki fényképész gyűjteményéből állítottak össze. A bemutatott anyag a város korabeli hangulatát, a mára már megváltozott részleteit tárja a látogató elé. A művelődési Központ Színpadán délután az Irigy Hónaljmirigy zenés-szórakoztató műsorra került sor. A rendezvényt a Várudvarban az Apostol zenekar élőzenei koncertje zárta.

 

Így volt … Füleken. Felvétel: Micsuda András.

 

A programok nagyobbik része ingyenes volt. A Városi Önkormányzat a fizetős programból kettő esetében ingyenjegyet is biztosított azoknak a füleki lakosoknak, akik teljesíttették adózási kötelezettségeiket a várossal szemben.

 

Az Apostol Együttes. Felvétel: Micsuda András.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!