I.
Mennyi idő veszett már el
Ostobán és céltalan,
Amíg vártam, ábrándoztam
És a múlton rágódtam!
S mennyi esély futott már el
Gúny-mosollyal mellettem,
Amíg bántam, kivé értem,
S kivé soha nem lettem.
Mennyi lány mosolygott rajtam,
Nem értve, mért óckodom,
Nem értve és nem kívánva
Bolond s buta játékom,
S mennyi csókot mulasztottam
El addig, míg vártam őt
(Hogy hihettem, megérdemlek
Maga fajta komoly nőt?….)
II.
S mennyi buta sort áldoztam
Mennyi napot már arra,
Hogy tudassam, hogy elérjem,
Hogy mindenki meghallja:
Meghallják a kiáltásom,
(gondolatom ismerjék),
S magamutogató lettem,
Kinek sosem volt elég.
Mennyi áldott idő ment el!
Mennyi percet temettem!
Fontost mélybe taszítottam,
Semmit égbe emeltem.
Hány mosolyra nem feleltem,
Hány randevú úszott el,
Hányszor hittem s ígértem meg:
Múltam többé nem terhel.
III.
Hányszor és még hányszor teszem?
(Megfogadom: többé nem),
És ha mégis, elátkozom
Üres, bolond, bús fejem,
Mert a bűvkör egyre szorít,
Egyre foly a szent idő,
Kell, hogy szabad levegőtől
Töltődjön e holt tüdő!
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.