Frissítve: 18:53 

 

A 2017-es évi Nemzeti Vágta bajnoka Petrik Tamás, Csemő település képviseletében, aki Vicces nevű lovával 106,39-es időt futott. A tizedik Nemzeti Vágta döntőjének eredménye:

 

Forrás: Vagta.hu

 

Nem jutott be a Nemzeti Vágta döntőjébe a középdöntők egyetlen felvidéki lovasa, Bobek László Naszvad színeiben. A 19 éves lovas az ötödik helyen zárt, csoportjából Temerin lovasa örülhetett a továbbjutásnak.

 hirdetes_810x300  

 

 

 

A szombati előfutamok során az öt felvidéki lovas (Dunaszerdahely, Tallós, Naszvad, Érsekújvár, Somorja) közül Naszvadnak sikerült belovagolnia magát a legjobb huszonöt közé, így Bobek László indulhatott a vasárnap délelőtti középdöntőben, hogy elnyerje a döntőbe jutást jelentő első helyet.

 

Dunaszerdahely

 

Zöldben a somorjai versenyző

A lovas szombaton, az előfutamok után pozitívan nyilatkozott a versenyről. A szombati napsütéshez képest jókora kihívást jelentett a szervezőknek és a lovasoknak egyaránt, hogy Budapesten egész éjjel ömlött az eső, így a pálya állapota miatt akadhattak nehézségek. Az eredetileg 10.45-re meghirdetett kezdés így több mint egy órát csúszott, ráadásul a futamok során többször eleredt az eső.

 

Eső áztatta a harmadik középdöntőt is, amelyben Naszvad is indult, ahol Temerin, Sarkad, Ibrány és Kézdivásárhely lovasaival kellett megmérkőznie. A két és félről három és fél körösre emelt távon már az első fordulónál elhúzott Temerin és Sarkad lovasa, akik végig egymással küzdve jutottak célba – Temerin győzedelmeskedett, így az ő indulhat az esti döntőben a végső győzelemért. Naszvad Ibránnyal és Kézdivásárhellyel kissé leszakadva próbálták tartani az iramot, Bobek László egy ideig a negyedik helyen futott, ám később visszacsúszott az utolsó, ötödik helyre.

 

 

A nemzetközi futamban induló Bogdány Anton sem jutott a döntőbe. Vághosszúfalu lovasaként a második nemzetközi előfutamban indult, ahol mongol, surinamei, cseh, üzbég és román ellenfelekkel kellett megküzdenie. A második futamot végül Csehország lovasa nyerte, akik koraeste döntőt futhat. Bogdánynak mindössze a román lovast sikerült megelőznie, így a kiesés sorsára jutott. Ő azzal érdemelte ki a Nemzeti Vágtán való részvételt, hogy Vághosszúfalu lovasaként Dunaszerdahelyen idén júniusban megnyerte a szlovák futamot.

 

 

Az öt középfutam során összeállt az esti döntő rajtsora: Baja, Csemő, Temerin, Füzér és Debrecen állhat rajthoz a délután hat órakor kezdődő döntőben. A továbbjutók többsége számára nem lesz új a helyzet, a tavalyi győztes páros Kun Ferenc lovával, Colonial Victoriával ismét az első helyért versenyez, de ott van a kétszeres bajnok, a bajai Németh János My Boy Mennydörgéssel, aki tavaly a döntőben leesett a lováról, illetve a tavalyi második Petrik Tamás Csemő színeiben.

 

P. Vonyik Erzsébet
(fotók: Polák Zsóka)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!