27 évesen távozott közülünk, mozgalmas életének eme 27 éve azonban elég volt ahhoz, hogy mindmáig a legnagyobb legendák sorában emlegessék őt.

 

Minden megvolt benne, amire egy sztárnak szüksége lehetett, esetében azonban a tehetség kéz a kézben járt az önkívülettel, s a túl korai halállal.

 

Olyan rocktörténeti klasszikusok szerzője és előadója volt ő, mint a Piece of my heart, a Cry Baby, a Kozmic blues, a Me and Bobby Mcgee, avagy a countrys, játékos Mercedes Benz.

 

 hirdetes_810x300  

Neve a szabad, könnyed s független élettel, a kísérletezéssel forrt össze, s hangjának természetes, nyers rendíthetetlenségét azóta is milliók irigylik. Ő Janis Joplin, a 60-as évek egyik legmeghatározóbb jelensége, akinek hangjában egy egész élet élménye és fajdalma lüktetett.

 

(„Egy darab a szivéből”, íme egyik legnagyobb sikere)

(…s egy klasszikus 1969-ből)

 

Joplin még a monterey-i popfesztiválon (1967) véste be magát a közönség tudatába, két évvel később a woodstocki fesztivál egyik fő attrakciója volt, s egy évvel e korszakos esemény után holtan találták rá.

 

Életének kurta pályájába annyi élményt, emléket, őrületet, s érzést sikerült belezsúfolnia, ami csak nagyon keveseknek sikerül, s olyan értékkel gazdagította a közös zenei kincstárat, ami azóta is követendő példa minden felnövő generációnak.

 

Napra pontosan 47 évvel ezelőtt távozott közülünk, megrendítve ezzel a pop világát, s újabb tragikus hirtelenséggel kihunyt csillagként bővítve a rock and roll áldozatainak listáját. Nehéz időszaka volt ez a zenetörténetnek, Janis személyében ráadásul az első igazi, női rockikont veszítette el a világ.

 

(Janis Joplin átszellemülten a színpadon)

 

Személye, s előadóí, dalszerzői mivolta mai napig etalonként hat művészek egész sorára. Öröksége töretlenül él tovább, mi több, időről-időre egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

 

Utolsó, a sorban negyedik nagylemeze végül halála után három hónappal jelent meg, s a korábbinál kiforrottabb előadót tár elénk, aki életében először énektanárhoz járt, s minden korábbinál őszintébben tárta fel lelkét a hallgatóságnak.

 

(Utolsó nagylemeze, a Pearl (1970)

 

A lemez, mely nemes egyszerűséggel a Pearl, azaz Gyöngy címet kapta, talán a legnépszerűbb Joplin-album, s olyan klasszikusokat tartalmaz, mint a Move on, a Cry Baby  a Me and Bobby Mcgee (melyet közeli barátja, a világhírű filmszínész Kris Kristofferson írt), s a sokat emlegetett, bohókás Mercedes Benz.

 

íme, ezek egy csokorba gyűjtve:

 

 

Kerepesi Igor

 

További ajánlott írások:

 

Bakelit-sztorik 01 – 50 éves a “Furcsa Napok”

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!