Bakelit-sztorik 06 – Szombat esti láz

Az oly sokat áldott és átkozott diszkókorszak tetőpontján, – napra pontosan 40 éve – valami olyasmi történt, ami örökre felforgatta a világot. Megváltoztatta gondolkodásunk, azt, ahogy zenét hallgatunk, azt, ahogy öltözködünk, azt, ahogyan idolokat választunk magunknak.

Nincs is talán korszak, amit ennél többször átkoztunk volna el s fedeztünk volna fel ismét. A csillivilli cuccok, a fényes rucik, a vérpezsdítő ritmusok, a mára már groteszk, extrém hajviseletek, a parfümködös, fülledt diszkóklubok, ezek mind-mind azoknak a bizonyos hetvenes éveknek termései és jellemzői.

S ezekben a hetvenes években érkezett – mintegy a korszak csúcspontjaként – az a film és filmzenealbum, ami a csillagokba röpítette és ezzel egyidőben módszeresen kivégezte a diszkózenét. Ez volt a Szombat esti láz. A film és soundtrack albuma szerencsés választások és áldott, ihletett pillanatok nagyszerű egyvelege volt. Megismételhetetlen, ritka csoda.

    

Ki ne ismerné fel azonnal, két-három akkordból a Stayin alive című diszkó-klasszikust, mely nem hiányozhat egyetlen nosztalgiaadó műsorából sem? Ki ne emlékezne a film hírhedt kezdő képsoraira, amikor a szinte még tökéletesen ismeretlen John Travolta a maga utánozhatatlan, már-már betegesen laza lépéseivel végigslisszol New York utcáin?

Ki ne azonosult volna már tucatszor a film szereplőivel, a fiatalokkal, akiknek nagyszerűen rajzolt karakterében könnyű magunkra ismerni, a fiatalokkal, akik minden lehetséges módon igyekeznek felülkerekedni kilátástalan helyzetükön?

A történetről csak ennyit: a főszereplő, Tony Manero, olasz-amerikai család nyughatatlan tagja, s jóképűsége miatt népszerű macsója Brooklyn fiatalságának. Úgy kíván kitörni lehetőségek nélküli, folytogató világából, hogy felhasználja az egyetlen dolgot, aminek maximálisan birtokában van, mégpedig a táncot.

A film egészén végiglüktető ritmusok közepette aztán szép lassan ráébred környezetének hiányosságaira, a társadalmi egyenlőtlenségekre és igazságtalanságokra, a képmutatásra – még barátai körében is. A film tehát nem csupán egy népszerű zeneszámokra épülő, jellegtelen s tartalom nélküli bárgyú komédia. Valójában hihetetlen mélységei vannak, remek karakterábrázolások találhatók benne, és persze ne felejtsük el kiemelni Travolta tánctudását, hiszen mozdulatai kultikus elemeivé lettek nemcsak a diszkónak, de a teljes 20. századnak is.

(Travolta, ahogy mindenki ismeri és szereti):

Az 1977-ben megjelent filmzenealbum pedig egyszerűen csodálatos. A lemez 75 perce maga a színtiszta varázslat, a zenei gyönyörök összefoglalója. Olyan nevek járultak hozzá a zenei anyaghoz, mint a Bee Gees, a KC and the Sunshine Band, a The Tavares avagy épp Yvonne Elliman.

Az album szinte minden dala sláger lett, azonban ha őszinték akarunk lenni, el kell ismernünk: a főszerep egyértelműen a Bee Gees-nek jutott. Annak a bandának, akik már másfél évtizede pályán voltak akkoriban, mégis a diszkózene volt az, ami halhatatlanná tette őket. Ha diszkó, a legtöbben az ő hangjaikat és melódiáikat hallják fejükben.

Az album első oldala teljes egészében az övék. Az 5 dalból 4-et az együttes ad elő, egyet pedig Yvonne Ellimannak nyújtottak át. Ezen 5 dalon kívül még 2 kötődik a nevükhöz, igy a filmzenealbum nagyobbik részét ők foglalják el. Nem túlzás azt állítani, hogy ez volt az együttes pályafutásának csúcsa. De nézzük csak meg közelebbről, mi is került a lemezre:

Az album minden idők egyik legnagyszerűbb dalával indul, aminek ritmusa ezredszerre is ugyanúgy felborzol, és a láz nem ereszt el egy pillanatra sem. Ez a Stayin Alive, azaz az Életben maradni. Ime a dal klipje:

Másodikként a How deep is your love című klasszikus csendül fel, amely a legszebb szerelmes dalok táborát erősíti. Igazi érzelmes vallomás, mely kis szerencsével még a legnagyobb macsókat is megszólítja.

https://www.youtube.com/watch?v=NpqmGx7meQw

Az ezt követő Night fever pedig a diszkó következő grandiózus himnusza, amely a legbotfülűbb és legtehetségtelenebb táncos testét is megmozgatja.

S ha azt hinnénk, már nem lehet fokozni mindezt, tévedünk, mert egyik személyes kedvencem ideje jön el, az album negyedik dala, a More than a woman, mely egyébként 2 verziójában is felhangzik a filmben.

Az első oldalt az If I cant have you című sláger zárja, amely a legkevésbé sem talmi disz.

A következő oldal pedig egy újabb klasszikussal indul, méghozzá Beethoven ötödik szimfóniájának újragondolásával. E szerzemény is ékes bizonyítéka annak, hogy a klasszikusoknak igenis helye van és helye lehet napjaink zenéjében.

További figyelemreméltó dalok a már elhangzott More than a woman, ezúttal a Tavares előadásában, valamint a Manhattan Skyline.

Az ezt követő percekben pedig meglepetések egész sora tárul elénk, olyan dalok kerültek ugyanis gyors egymásutánban a lemez ezen részére, mint a Jive Talking és a You should be dancing, melyek ismételten a Bee Gees zsenialitását dicsérik.

Megunhatatlan ez a korong, minden idők egyik legnagyszerűbb filmzenealbuma, s aki lemaradt róla, bánhatja. S bánja is. A korszak népszerű bandája, a KC and The Sunshine Band mindösszesen egy dallal, a Boogie shoes című szerzeménnyel képviselteti magát e korszakalkotó lemezen. Szálka is volt a szemükben, hogy addigi munkájuk gyümölcsét a hirtelen feltört Bee Gees aratta le, elrabolva előlük a dicsfényt.

A lemez a grandiózus, csaknem 11 perces zenei csodával, a Disco Inferno-val zárul, mely méltó megkoronázása e minden mozzanatában kimagasló albumnak.

Érdemes megismerkedni a teljes lemezzel.

Kerepesi Igor