Barátaimmal rendszeresen járunk koncertekre évente több alkalommal, 2016 decemberében azonban egy különlegesre készültünk. Tudtuk, hogy aznap utoljára látjuk olyan formában azt az előadást.

 

Gyermeki izgalommal kérdezgettük egymástól, szerinted melyik dalokat játsszák majd? Mivel tisztában voltunk vele, hogy kedvenc előadónk hosszú, eseménydús évek után 2017-ben egy éves koncertszünetet tart, szerettük volna maximálisan kiélvezni a koncert minden pillanatát.

 

Látványos színpadi fények, őrült hangulat és fülbemászó dallamok jellemezték Ákos Szintirock turnéját. 2012 és 2016 között mintegy 600 ezer ember láthatta a produkciót, aminek mi most a zárókoncertjére érkeztünk. Minden szempontól világszínvonalú, kifogástalan eseménynek voltunk szem- és fültanúi, amelyet 28 kamerállásból rögzítettek, ebből készült most el a legújabb koncertfilm.

 

 hirdetes_810x300  
Fotó: Kiss Gábor

 

Még egyszer

 

A koncert DVD bemutatójára  2017 november 16.-án, csütörtökön este került sor egy zártkörű rendezvényen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A közösségi médiának köszönhetően értesültem arról, hogy a Petőfi rádió öt napon át tartó játékot hirdet, aminek nyertesei részt vehetnek Ákos „Szintirock ” koncertfilmjének exkluzív vetítésén.

 

Milyen jó lenne felidézni azt a felejthetetlen koncertet tavalyról, gondoltam és próba-szerencse alapon beneveztem. Ez idáig kb. annyi szerencsém volt az efféle játékokban, mint börtönben a vészkijárat, ezért is sokkolt az üzenet a rádiótól, amiben közölték, hogy  nyertem egy páros belépőt. Az egyik barátomra esett a választás, akivel több koncertet végigtomboltunk már együtt, köztük a tavaly decemberit is. Habár elég spontán érhette a meghívás, nem kellett kétszer kérdezni, velem tart-e.

 

Fotó: Kiss Gábor

 

Röviddel 18:00 óra után érkeztünk a helyszínre, ahol már gyülekeztek a szerencsés kiválasztottak. A helyfoglalás érkezési sorrendben történt. Korábbi bulikról ismerős pajtásainkhoz csatlakoztunk, akik több mint két évtizede rendhagyó módon jelen vannak Ákos, illetve az egykori Bonanza Banzai kocertjein.

 

19:00 óra után indult aztán a banzáj, mikor is egy hatalmas vászonra kezdték vetíteni a felvételt. Pár percen belül visszarepültünk tavaly decemberbe és ki halkan, ki pedig hangosan, de mindannyian énekeltük, hogy „Újrakezdhetnénk”.

 

Fotó: Kiss Gábor

 

A hangulat fokozódott, ahogy dal dalt követett és mire a „Táncolj a tűzön át” című dalhoz értünk, egyenesen koncerthangulatú csápolás alakult ki a nézőtéren.

 

Számomra a legnagyobb élményt mégis azok a dalok nyújtották, amelyeket szinte soha nem játszott a banda élőben korábban, csupán ezen a különleges alkalmon. Hatalmas élmény volt újra átélni ezt a szépen megkomponált, jól felépített és gondosan megtervezett műsort. Miután a produkció zárószámaként  a nagyérdemű közönség együtt elimádkozta az Adjon Isten-t, Ákos és zenekara a színház erkélyéről köszönték meg a vastapsot.

 

Fotó: Kiss Gábor

 

Valami véget ért/Minden most kezdődik el

 

Kifelé menet aztán kibővíthettük koncert DVD gyűjteményünket az új kiadvánnyal. Egy kis ideig ezzel kell beérnünk. Jövő év tavaszán azonban egy teljesen új produkcióra számíthatunk, amit Ákos 50 névre keresztelt az előadó és a közelgő 50. születésnapjára utal.

 

Tudtommal akusztikus hangzású, összefoglaló jellegű előadásokra készülhetünk. Izgatottan várjuk.

 

Kiss Gábor

Nyitókép: Kiss Gábor

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!