„Örömmel látom, egyre többen vásárolnak a helyi termékekből . Nagy eredmény ez számunkra, akik évek óta igyekszünk megteremteni egy helyi termelői piac alapjait” – mondja a szőgyéni vásár egyik szervezője Koncser Erika.

 

„‘Az árusok többsége úgy nyilatkozik, hogy megtette a hatását a helyi vásárokon való több éves részvétel. Mára már év közben is felkeresik őket azok, akiknek kecskesajtra, friss túróra, kőtésre, lekvárra, nemes borokra , kézműves táskákra, ágyneműre, játékokra, miegymásra van szükségük.”

 

Bár az egyes településeken tapasztalható a helyi termékek iránti  növekvő igény, de mivel ez idényhez kötött és kissé macerásabb a beszerzése, csak lassú javulás várható ezen termékek javára. A multik különböző trükkökkel, úgymond kedvezményekkel csábítják a vásárlót költekezésre.

 

 hirdetes_810x300  

Kivel ne fordult volna elő, hogy beugrott a szupermarketbe tejért és teli szatyorral megpakolva jött ki onnan (természetesen táskát is vett). Helyi termékek vásárlásával tudatos vásárlókká válunk, nem pazaroljuk pénzünket olyan akciós, nagy kiszerelésű termékekre, melyre szükségünk sincsen. Jó minőséget, frissebb, jobb ízű árut kapunk.

 

Mivel nem kell a terméket szállítani és tárolni, nincs szükség jelentős tartósításra, ezért a vegyszermaradványok is sokkal kisebb mértékben vannak jelen a helyi , mint a nagyáruházak  által kínált termékekben. A helyi termelőnek jól felfogott érdeke hogy minőségi árut kínáljon, de ha mégis adódna probléma, akkor hatékonyan felelősségre vonható.

 

Már sokadik éve kint van a vásáron Volter Péter méhész is. Asztalán most is ott sorakoznak a különböző fajta mézek, propolisz, mézbor és egyebek. Ő úgy látja az utóbbi évek élelmiszerbotrányai mindinkább a helyi termékek felé orientálják a vásárlókat.

 

Kurcz Márkék a chili paprikára esküsznek. Rengeteg fajtát hoztak a vásárba. Közte van a legerősebb a Moruga Scorpion is, ami a legcsípősebb chili a világon. Ő termeszti ezeket az üvegházban, majd dolgozza fel kesztyűben, respirátor használatával.

 

Haszterman Erzsi hobbi cukrász. Ő az, aki minden évben megsüti Magyarország tortáját. Már úgy elvarázsolta a szőgyénieket, hogy sokan ilyen egyedi tortával kedveskednek szeretteiknek jubileumaik alkalmából.

 

Zenész és hangszerkészítő. Elzer Ferenc már felnőttként tanult meg citerázni, de ez a hangszer úgy elbűvölte, hogy elsajátította a citerakészítést Szakál László citeramestertől. Több fajta citerát is készít – zengő és mélyebb hangzásúakat. Állítja, citerázni akár egy hónap alatt is meg lehet tanulni.

 

Laczkó Gábor naptárakban utazik. Szőgyénről is évről évre újabb képekkel készít naptárat, de számos más településen is ő a „naptárfelelős”.

 

Szőgyén Község babgulyással kedveskedett a vásárra kilátogatóknak.
Szigeti László és Bolya Szabolcs Nyitra megye képviselői Geri Valériával Kisújfalu polgármesterével

 

Kisújfalun úgy tűnt, kijött a karácsonyi vásárba a fél falu. Csak úgy zsibongott a községháza előtti tér. A Mikulás éppen ajándékot osztott és a bátrabb gyerkőcök verssel, énekkel köszönték meg neki az ajándékot.

 

Geri Valéria polgármester asszony a vásár kapcsán elmondta:

 

„Kétszer rendezünk évente helyi termék fesztivált – ősszel, amikor összekötjük a szüreti felvonulással és ilyenkor karácsony táján. Szigorúan csak helyi embereknek adunk ki engedélyt az árusításra. Úgy harminc árus szokott összejönni és mára már egészen komoly kínálat van, legyen szó kolbászról, mangalicazsírról, ételkülönlegességekről, kézimunkáról,  szappanokról, kozmetikáról és még hosszan sorolhatnám.

 

Itt minden helyi és házi. A közösségépítés mellett azért próbáljuk preferálni a helyi termékfesztiválokat, hogy az embereknek legyen kedvük visszatérni a háztáji termeléshez, hogy megtapasztalják van az általuk kínált termékre kereslet, van ennek jövője, létjogosultsága. Úgy látom, a multik kezdenek visszaszorulni a háztáji javára. Mára már tudjuk egymásról, kinél lehet házi tojást venni, kinél, házi zsírt, finom kolbászt, ki aszalja a paradicsomot.

 

Nem csak venni, cserélni is tudunk egymás között. Innen már csak egy kis lépés a rendszeres helyi piac.”

 

A Mikulás csomagokat osztott a kisújfalusi „jógyerekeknek”

 

A sertés házi termékek kelendőek a falusiak körében

 

Danczi Magdi különlegességekkel érkezett – naspolya, birsalmalekvár, rebarbara-eper lekvár, sült tea, aszalt vilmoskörte, hogy csak párat említsek.
A helyi nappali foglalkoztatóban készült egyedi dísz és használati tárgyak

 

Bokor Klára

Képek: A szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!