A Nyitra megyei fenntartású érsekújvári Zmeták Ernő Művészeti Galéria az egyik legnagyobb, legváltozatosabb és legértékesebb gyűjteményű intézmény az országban. 2013-ban elnyerte az Év galériája címet is. A város szülöttjének, Kassák Lajosnak és a névadó, értékes gyűjteményt adományozó Zmeták Ernőnek is állandó kiállítása van az intézményben. A közelmúltban viszont nem csak művészi értékképviselete révén került a figyelem központjába.

 

Magdaléna Klobučnikova, a galéria igazgatónője tavaly kérte a fenntartótól nyugdíjaztatását, és az ennek eleget téve az ősszel kiírt versenypályázatot az intézmény igazgatói tisztségére. A pályázatra hárman jelentkeztek, köztük Markusková Ilona kurátor is, aki közel harminc éve dolgozik a galériában, kereken száz kiállítás kurátora volt, számos kiadvány szerzője, a magyar, szlovák és cseh kapcsolatok ápolása tartozik hozzá, az állandó Zmeták- és Kassák-tárlat szerzője, igazi szakember, aki a Pázmány Péter Gimnáziumban is értékes művészettörténet órákat tartott éveken át a diákoknak magyar nyelven.

 

Markusková Ilona az egyik tárlat megnyitóján, forrás: novezamky.sk

 

Mindenki úgy vélte, hogy a galéria belső dolgozója, 10 éve igazgatóhelyettesként dolgozó, ismert hazai és külföldi szaktekintély a legalkalmasabb erre a posztra. Annál is inkább, mer Markusková 2016-ban a galériában végzett tevékenységéért Nyitrai lunica díjat kapott a megyétől. Csupán a versenypályázatot elbíráló öttagú bizottság többsége gondolta másként.(Helena Bohátová és Ladislav Marenčák érsekújvári megyei képviselők, Dobai Tibor a megye kulturális bizottságának tagja, Silvia Detvayová a megye kulturális osztályának vezetője és Danica Maťová, a galéria alkalmazottja összetételben).

 hirdetes_400x285  

 

Győztesnek Peter Hudák építészmérnököt hozta ki a bizottság, aki a művészeti galériák tevékenységéhez, irányításához szükséges szakmai tapasztalatokkal nem rendelkezett, a műemlékvédelemben volt jártas, de ez a két terület nem vonható össze, és egy művészeti galéria irányítása nem feltétlen tartozik a menedzseri tevékenység körébe. A régi megyei testület egyik utolsó ülésen a képviselők politikai döntést hoztak, megszavazták az új igazgató kinevezését.

 

Az ominózus ülésen Farkas Iván megyei képviselő kifogásolta a pályázati bizottság eljárását, módosító javaslatot nyújtott be, új versenypályázat kiírását kérte, de csak az MKP-s képviselők támogatták.

 

De a szakma nem hagyta annyiban a dolgot!

 

Magdaléna Klobučníková, a galéria leköszönő igazgatónője aláírásgyűjtésbe fogott, melyet számos értelmiségi, a szakma ismerői, művészek, más városok galériáinak dolgozói is aláírtak.

 

Ön is csatlakozhat a petíciót támogatókhoz az alábbi oldalon

 

Milan Belica akkori (és novemberben újraválasztott) megyeelnökhöz időben eljuttatott petíciós levél valamint a szakma felháborodása elérte célját! Arra késztette őt, hogy ne írja alá a képviselők határozatát. Ebben bizonyára az is közrejátszott, hogy az események közvetlenül a megyei választások előtt történtek, és valószínűleg Belica kerülte a konfrontációt a művészvilággal, hallgatott a szakma szavára.

 

A galéria honlapján található felvételen baloldalt Markusková Ilona, aki sikertelenül pályázott, jobboldalt Magdaléna Klobučníková, a galéria leköszönő igazgatónője, forrás: novezamky.sk

 

Valószínűleg a megyeelnök hamarosan új versenypályázatot ír ki az érsekújvári Zmeták Ernő Művészeti Galéria igazgatói tisztségére, melynek folyamatát és eredményét figyelemmel fogjuk kísérni.

 

Reménykedjünk, hogy a testületbe függetlenként újra beválasztott Ladislav Marenčák valamint a Most-Híddal és SNS-vel egy koalícióban induló és megint mandátumhoz jutó Helena Bohátová ezúttal nem lesz tagja az igazgatói pályázatot elbíráló új bizottságnak.

 

Vagy ki tudja?

 

Száraz Dénes

Nyitókép: artalk.cz

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!