„2018, a marihuána végre legális, a szexuális zaklatás végre nem.” – Így indította az Arany Glóbusz díjátadóját Seth Meyers, majd megjegyezte, hogy ezen az alkalmon hosszú idő után először nem kell attól tartaniuk a férfiaknak, hogy hangosan felolvassák a nevüket, vagy írnak róluk az újságok.

 

Meyers leginkább a nőknek szentelte monológját, hiszen nem lehet elfeledkezni az utóbbi hónapokban uralkodó témákról, a zaklatási ügyekről és az erre válaszoló #metoo kampányról.

 

 

 hirdetes_810x300  

Az este sztárja Oprah Winfrey volt, aki Cecil B. DeMille életműdíjat kapott. Oprah kiemelte, hogy ő az első fekete nő, aki megkapta a díjat, és biztos benne, ezzel sok fekete nő és lány kapott reményt arra, hogy egyszer ők is megnyerhetik a díjat.

 

„Nagyon sok nő, keményen harcol azért, hogy ők legyenek azok a vezetők, akik elvisznek, minket abba az időbe, ahol soha senkinek nem kell többé azt mondania, hogy #metoo.”

 

Valószínűleg a zaklatási botrányoknak tudható be, hogy szinte mindenki feketében érkezett a 75. Golden Globe díjátadóra. A filmek között a legnagyobb nyertes a Három óriásplakát Ebbing határában című film lett Martin McDonagh-tól, a sorozatok között pedig a Hatalmas kis hazugságok és a Szolgálólány meséje tarolt.

 

A győztesek:

 

Legjobb női főszereplő (tévéfilm/minisorozat)

  • Nicole Kidman, Hatalmas kis hazugságok

Legjobb férfi mellékszereplő:

  • Sam Rockwell, Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb női főszereplő (vígjáték/musical)

  • Rachel Brosnahan, The Marvelous Mrs. Maisel

Legjobb női főszereplő (dráma)

  • Elisabeth Moss, A szolgálólány meséje

Legjobb férfi főszereplő (dráma)

  • Sterling K. Brown, Rólunk szól

Legjobb sorozat (dráma)

  • A szolgálólány meséje

Legjobb férfi mellékszereplő (tévéfilm/minisorozat)

  • Alexander Skarsgård, Hatalmas kis hazugságok

Legjobb eredeti filmzene

  • Alexandre Desplat , A víz érintése

Legjobbb eredeti filmbetétdal

  • This Is Me, A legnagyobb showman

Legjobb színész (musical vagy vígjáték):

  • James Franco, The Disaster Artist

Legjobb női mellékszereplő (tévéfilm/minisorozat)

  • Laura Dern, Hatalmas kis hazugságok

Legjobb animációs film

  • Coco

Legjobb női mellékszereplő:

  • Allison Janney, Én, Tonya

Legjobb forgatókönyv

  • Martin McDonagh, Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb idegen nyelvű film:

  • In the Fade (Németország/Franciaország)

Legjobb férfi főszereplő (tévéfilm/minisorozat) 

  • Ewan McGregor, Fargo

Legjobb sorozat (vígjáték/musical)

  • The Marvelous Mrs. Maisel

 

 

Legjobb férfi főszereplő (vígjáték/musical)

  • Aziz Ansari, Master of None

Legjobb rendező: 

  • Guillermo del Toro, A víz érintése

Legjobb tévéfilm/minisorozat

  • Hatalmas kis hazugságok

 

 

Legjobb színésznő (musical vagy vígjáték):

  • Saoirse Ronan, Lady Bird

Legjobb film (vígjáték/musical):

  • Lady Bird

Legjobb film (dráma):

  • Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb színésznő (dráma): 

  • Frances McDormand, Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb színész (dráma):

  • Gary Oldman, A legsötétebb óra

 

Körkép.sk, index.hu

Nyitókép: sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!