Van-e ma létjogosultsága a költészetnek? Kellenek-e az embereknek a szép versek? Ezekre a kérdésekre felállva, vastapssal adták meg a választ azok a résztvevők, akik eljöttek kedd este Kurucz Ádám Konrád Ady-monodrámájának az előadására Rimaszombatba. Az előadás az Esték a Gömöri Hírlappal sorozat keretén belül került bemutatásra.

 

Kurucz Ádám Konrád Budapestről jött, a Nemes Nagy Ágnes Színiakadémia színésze. Szuggesztív előadó, monodrámájával már bemutatkozott Magyarországon, Erdélyben és most a itt a Felvidéken, Rimaszombatban is. Elmondta, hogy Szlovákiában még több előadást is tervez.

 

A monodrámája felvázolja Ady Endre életének fő állomásait, jellemző mozzanatait, amelyekhez a legszebb költeményeket társítja. Természetesen az előadás teljességét, varázsát nem tudjuk visszaadni, de vázlatot készítve a Kedves Olvasó képet kaphat Ady életéről és munkásságáról. És hát újraolvashatja Ady Endre és a magyar irodalom nagyon szép verseit is.

 

 hirdetes_810x300  

Nos, lássuk a monodrámát Kurucz Ádám Konrád előadásában!

 

Szent, kényes dolog volt minden tettem, amiként éltem és alkottam.

 

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

 

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

 

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

 

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

 

 

Apám jogászt akart belőlem faragni, de én inkább írni akartam. Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró lettem. Bohém éjszakai életet éltem. Itt jelent meg nekem a múzsa – Diósyné Brüll Adél személyében. Ő lett az én Lédám. Lírai kibontakozásomat iránta táplált szerelmem, és a nála tett párizsi látogatások segítették. Párizs engem is elvarázsolt.

 

Párizsba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

 

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

 

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.

 

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párizsból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

 

Párizsban ismertem meg hazám bajait, a magyarság elmaradottságát.

 

Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.

 

Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

 

Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.

 

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

 

Párizs termékeny időszakot jelentett. Új időket, új dalokat.

 

Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
Röhögjenek a részeg evezősre.
Röpülj, hajóm,
Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.

 

Szállani, szállani, szállani egyre,
Új, új Vizekre, nagy, szűzi Vizekre,
Röpülj, hajóm,
Szállani, szállani, szállani egyre…

 

 

Kilenc viharos év után nincs már Lédám. Nélküle nem lettem volna az, aki lettem.

 

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sújtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak…

 

Az élet szent okokból élni akar. A harmincas éveim derekára az ország legjobbjai közé tartoztam. A Nyugatban valakinek számítottam. Az ellenségeimnek sokat köszönhetek, tartást, dacot ők adtak belém. Aztán jött a háború, és négy év hallgatás. Féltettem a hazámat.

 

Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szívünkön,
Ki, íme, száguldani akar.

 

Baljóslatú, bús nép a magyar,
Forradalomban élt s ránk hozták
Gyógyítónak a Háborút, a Rémet
Sírjukban is megátkozott gazok.

 

Tompán zúgnak a kaszárnyáink,
Óh, mennyi vérrel emlékezők,
Óh, szörnyű, gyászoló kripták,
Ravatal előttetek, ravatal.

 

Mi voltunk a földnek bolondja,
Elhasznált, szegény magyarok,
És most jöjjetek, győztesek:
Üdvözlet a győzőnek.

 

 

Léha, kicsapongó életet éltem, így voltam képes nagy versekre. Ekkor jött Csinszka, a feleségem lett. Nagyon szerettem őt.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

 

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

 

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

 

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

 

 

Beteg vagyok, hiszek Krisztusban, Krisztust várom, beteg vagyok.

 

Mert voltam búsult, csüggeteg, árva:
Így adtam magam paráznaságra,
Így adtam magam paráznaságra,
Bűnre, világra…

 

Így adtam magam szerelem-őszre,
Így lettem magam bús viselőse,
Így lettem magam bús viselőse,
Asszony-sors hőse.

 

Nem bánok semmit, mit cselekedtem,
Szent, kényes dolog volt minden tettem,
Szent, kényes dolog volt minden tettem,
Szent és kietlen.

 

Így lesz majd rólam dala csodáknak,
Fejemre újak majd ígyen hágnak,
Fejemre újak majd ígyen hágnak,
De megcsodálnak.

 

 

 

Mede Géza

A fotók a szerző felvételei.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.