A Beatles és zenéje mára már Fogalom. Legendásak s mint olyanok, egyszer s mindenkorra halhatatlanok is. Zsenialitásukról és eredményeikről több könyvtárnyi anyag gyűlt már össze, mi most azonban kezdeteikkel foglalkozunk. Első komoly lépéseikkel, melyek a zenetörténet talán legkimagaslóbb korszakának megalapozói lettek. Hogy is kezdődött hát e sikertörténet?

 

Adva van négy munkásosztálybeli kamasz, akik mind a nem túl szép, s nem túl egészséges Liverpool városának lakói. Szerény körülmények között, s legtöbbjük bizonytalan családi háttérrel tengeti napjait. Sikerről, vagyonról s elismerésről talán még almodni sem mernek. Persze vágyik rá mindük, ahogy mindnyájan menők és népszerűek is akarnak lenni. S mindüket megőrjíti egy Nyugatról érkezett furcsa figura: Elvis.

 

Elvis: a srácok s egy generáció példaképe…

 

Őt látva a filmvásznon a négy srác szinte azonnal határoz: „Ez a nekem való meló!“. Csatlakoztak hát ők is a nagy zenekaralapító hullámhoz, no persze akkoriban még  külön utakon jártak.

 hirdetes_810x300  

 

A szúrós tekintetű, vagány Elvis-rajongó John Lennon megalapítja The Quarryman nevű iskolai bandáját, s 1957-ben egy fellépésük alkalmával botlik bele a nála 2 évvel fiatalabb szépfiúba, a finom kultúremberbe, Paul Mccartneyba.

 

A The Quarryman akcióban: fellépés 1957-ben.

 

Közös szenvedélyük, a zene, ami a közös nyelvet biztosítja számukra. No persze hangszertudásuk elég kezdetleges és csiszolatlan volt még.

 

John és Paul, a 20. század talán legjelentősebb szerzőpárosa, 1964 környékén.

 

A döcögős kezdést követően azonban beindult a banda szekere, s szép lassan szükséguk lett egy igazi gitárosra, olyanra, aki nem csak az akkordokat pengeti le, de szólozgatni is képes. Igy került hát képbe a kölyök, George Harrison, Paul egyik iskolai barátja.

 

George, a kölyök, a csendes Beatle.

 

Az egyik liverpooli buszon rögtönzött előadása olyannyira meggyőzte Lennonékat, hogy azonnal bevették őt a bandába. A bandába, ami szép lassan kezdett átalakulni,…

 

Johnék a 60-as évek legelején…

 

A vagány John, a finom Paul és a hallgatag Georgie mellé odaszegődött a James Deanre hajazó basszusgitáros, festőművész Stuart Suttcliffe és a csajok kedvence, Pete Best.

Stuart Suttcliffe, a korai Beatles basszusgitárosa, az absztrakt expresszionizmus festészetének képviselője.

 

Pete Best, a csajok kedvence, Ringo elődje.

 

Az angliai kezdést követően végül ebben a felállásban érkeztek meg a szextől és alkoholtól túlfűtött Hamburgba.

 

Amikor még öten voltak: hírnévre áhítozva Hamburgban.

 

Éjszakai klubokban játszottak, olykor napi 8-9 órában is. Koszos, fürdőszobák nélküli lyukakban aludtak, a kimerültségtől és drogoktól túlhajszoltan habzsolták az életet.

 

Legendák születése…

 

Profizmusukat azonban e városnak köszönhetik. Az angol fiúk paradox módon egy német városban váltak azzá az összeszokott és mindenre elszánt bandává, akik nem sokkal később az egész világot meghódították.

 

(Egy igazi különlegesség: megannyi hamburgi fellépésük egyikének zajos, rossz minőségű, de egy rajongónak aranyat érő felvétele, a Matchbox című dal szól éppen)

 

Lemezszerződést azonban a ködös Albionban kaptak. Miután a még kiskorú Georgeot kitoloncolták Hamburgból, a többiek is összeszedték sátorfájukat, s visszatérve hazájukba a The Cavern nevű legendás, földalatti, barlangra emlékeztető klubban tépték tovább a húrokat.

 

A The Cavern napjainkban …

 

…s teljes dicsfényben, 1962-ben…

 

Egy újabb fellépés, ekkor már Ringóval a dobok mögött.

 

Az elképesztő erőkkel bíró banda egyik ilyen koncertjére aztán besétált a fiatal menedzser, Brian Epstein, akit azonnal magával ragadott az együttes nyers bája.

 

Brian Epstein: a férfi, akinek mindent köszönhetünk…

 

Lemezszerződést ajánlott nekik, s rábízta őket a Parlophone records zsenijére, George Martinra, mondván, kezdjen valamit ezekkel a tehetséges srácokkal.

 

George Martin, a zseni …

 

A csapat így felvehette első kislemezét. Szükség volt azonban egy kis fazonigazításra, mielőtt a bandát, mint terméket a közönség elé tolták volna. Az addig bőrcuccokba öltözött, vagány srácok öltönyökbe bújtak, és…. Megváltak addigi dobosuktól, szegény Pete Besttől. Helyére jött Ringo, a kissé groteszk, de nagyon szerethető figura, aki nagy orrával és zseniális dobtudásával azóta a popkultúra jelentős tagja lett.

 

Az örömittas Ringo.

 

A banda első kislemeze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Liverpool és környékén azonban tovább erősítette a banda sikereit, s a Love me do hamarosan országszerte ismertté lett. A soron következő slágerdalok azonban klasszisokkal jobban teljesítettek, s ahogy a Lennon-Mccartney szerzőpáros egyre inkább egymásra érzett, a Beatles kezdte kinőni Liverpool városát.

 

A srácok a világot készülnek meghódítani…

 

 

Végülis 1963-ban bevonultak az Abbey Road stúdiójába és 24 óra leforgása alatt felvették első nagylemezük teljes anyagát.

 

Az Abbey Road stúdiójában.

 

A feszített munkatempó ellenére is a stúdiózás fiatalos volt, könnyed, s estére a lemezzáró remekmű, a Twist and shout is felvételre került, hogy az egyébként is betegeskedő Lennon végképp meggyilkolja lefárasztott hangszálait.

 

Elkészült a nagy mű, igen”: a lemez a boltokba került, napra pontosan 55 éve, s elindult ezzel a zenetörténet talán legjelentősebb forradalma s egyik legizgalmasabb szakasza.

 

A Please, please me borítója.

 

Első igazán jelentős sikerükkor.

 

Hallgassuk is meg e remek korongot:

 

Az album egy igazi, dögös remekművel indul, egy amolyan „táncolni való kedvem van“ dallal, mely megfelelően megalapozza a lemez hangulatát. Paul énekli a vezető szólamot, a szólógitárt George szólaltatja meg. A szerzemény azonnal magába szippant minket, nem bírunk szabadulni csábító ritmusától. Olyan jól sikerült kis dal ez, hogy az az érzésünk támad, mint ha valami tapasztalt dalszerző írta volna, máris a rock and roll örökzöldek sorába emelnénk, holott akkoriban ez vadonatúj sláger volt, amit két ábrándozó suhanc hozott össze. John és Paul zsenialitása már ennél a pontnál megmutatkozott.

 

(elnézést a hangzásért)

 

A soron következő dal a Misery, azaz Nyomorúság címet viseli. Rövid, velős alkotás ez, túlnyomórészt Lennon munkája. Kellemes, fiatalos dalocska, amely egészen fülbemászó, s érdekes, bár tény, nem forradalmi alkotás.

 

Ezt követi aztán egy számomra kedves dal, melyet a Beatles fiúk éveken át szorgosan játszottak kocsmai, klubos fellépéseik során, s mely ennek köszönhetően olyannyira berögződött tudatukba. Az alkotás nem Beatles szerzemény ugyan, de ha ezt az apró részletet nem tudnánk, simán elfogadnánk egy újabb Lennon-Mccartney remekműként. John ragaszkodott e dal lemezre vételéhez, s mondjuk ki, igazán jól tette. Ez az Anna című alkotás.

 

https://www.youtube.com/watch?v=7dwO9HwPsWM

 

Chains és a Boys című rock and roll dalok szintén feldolgozások, azonban teljes egészében magukra öltötték a banda jellemzőit.

 

(koncertfelvétel, a védjeggyé vált lánysikolyokkal fűszerezve…)

 

A lemezoldal vége felé haladva felcsendül az Ask me why című  szende szerzemény, melyet John énekel. Kedves dalocska, szeretni való, bár nem sok vizet zavar.

 

 

Inkább csak előkészíti a terepet az oldalzáró Please, please me című remekműnek, mely korábban már kislemezen is megjelent, s mely végülis meghozta a Beatles számára az áttörést. Remek dallam, nagyszerű éneklés és magával ragadó szájharmonika. Telitalálat.

 

https://www.youtube.com/watch?v=vv3uLMhyHi0

 

S noha akkoriban ez nem volt szokás, a kislemezen már korábban megjelent 2 dalukat is átemelték első nagylemezük B oldalára. E döntésüknek mi mindenképp csak örülhetünk. A 2 szerzemény, azok közül is legfőképp az egyszerűségében is kimondottan dögös Love me do nagyban emelte az amúgy is csodás lemez színvonalat. A dal nagyszerű példa arra, hogy mekkorát képes domborítani az ízlesesen rendezett egyszerűség. A mű javarészt Paul Mccartney tollábol való, a szájharmonikát pedig, mint oly sok esetben később is, a társszerző, John Lennon szólaltatja meg.

 

 

P.S. I love you, egy kedves, ámde poros dalocska, az azt követő Baby its you azonban már más kategória.

 

 

S a lemez B oldalának közepén felcsendül egyik személyes kedvencem: a Do you want to know a secret?, azaz az Akarsz tudni egy titkot? címu dal. Az alkotás Lennon számlájára írható, mégis George énekli. Egy egyszerű, őszinte és finom szerelmes dalról van szó, mely valahogy mégis minden másodpercében magával ragad.

 

(koncertfelvétel)

 

Akárcsak a soron következő A taste of honey is, mely egy kellemesen sejtelmes, szép dal.

 

(most egy élő felvétel hangzik el)

https://www.youtube.com/watch?v=sj9b3IUgopk

 

There’s a place pedig egy rövid, ütős nóta, mely tökéletes előkészítóje a lemez nagy fináléjának.

 

És íme, a nagy záróakkord, a Medley-Russel szerzőpáros dala, mely azonban elválaszthatatlan része lett a Beatles sikersztorinak. Bálok, bulik, retroműsorok elengedhetetlen darabja, mely tele van élettel, s mely csöppet sem fakult meg az évtizedek tükrében. Hölgyeim és Uraim: Twist and shout.

 

https://www.youtube.com/watch?v=7cylrBGf1UA

 

Kerepesi Igor

Képek: www.google.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!