Péntek 13-a délutánján fergeteges hangulatú mulatság fogadott a RÉV – a Magyar Kultúra Házában Komáromban, ahová a TÜNDÉRKERT  Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Tábor záróünnepségére érkeztem.  – Ha a vége jó, minden jó – gondoltam, így tartja a mondás is, ám a megkérdezett résztvevők váltig állították, hogy itt az első perctől az utolsóig minden jó volt. – Egy a gond csupán – fűzték hozzá – nemsokára búcsúzni kell

 

A háromnapos TÜNDÉRKERT, mely július 11-én kezdődött, a népzene, a néptánc és a népi kézműves foglalkozások világába vezette be az érdeklődőket. A tábor ezen belül a lehetőségek széles skáláját kínálta, ahová a fiatalok saját érdeklődési körük alapján jelentkezhettek.

 

Néptánc és gyermekjátékok a szabadban – kobzon kísér Illés Gábor

 

A napközi tábor reggel 8.00 órától fogadta a résztvevőket, és délután 16.00 óráig tartotta foglalkozásait, melyeket egytől egyig magasan kvalifikált, már többéves gyakorlattal rendelkező szakember vezetett.

 hirdetes_400x285  

 

Horsa István a dél-komáromi Ördöngős Népzenetanoda tanára a vonós hangszerek kezelésére tanította a diákokat, Illés Gábor a Hárompatak zenekar tagja, a koboz és a furulya művészi megszólaltatásába vezette be az érdeklődőket, Korpás Éva népdalénekes természetesen a népi énekek oktatását vállalta, Gémesi Zoltán és Horváth Marika páros a néptáncot, és három lelkes fiatal hölgy, Angyal Réka Sára, Balázs Lilla és Szamek Lili pedig a kézműves foglalkozásokat vezette. Emellett ők maguk is már hosszú évek óta a népzene és a néptánc lelkes művelői.

 

A tábor egyik életre hívója Illés Gábor elmondta, hogy szeretnék felélénkíteni a városban jelenleg szunnyadó népzene és néptánc mozgalmat, feléleszteni azt a tüzet, amely a nyolcvanas, kilencvenes évek fiataljainak lelkületét adta Komáromban.

 

Gyermekjátékok

 

Tény és való, napjainkban legalább annyira fontos visszanyúlni gyökereinkhez, mint a pár évtizeddel korábbi generációknak, hiszen nyitott világunkban az identitás-vesztés még erőteljesebb jeleket mutat. A népzene, a néptánc, a népi mesterségek elsajátítása a legfiatalabb generáció számára útmutatóul szolgálhat hovatartozásukban, művelése pedig vidám, tartalmas közösségi életet teremt. Tulajdonképpen ez a Tündérkert célkitűzése.

 

A gyermek- és ifjúsági tábor a délelőttök folyamán az új ismeretek átadására összpontosított, a néptánc-oktatás keretében a széki táncok alapjaiba, a népzenében a széki dallamvilágba vezették be az oktatók az érdeklődőket.  A délutáni órákat pedig már az együttzenélés, a közös tánc, valamint kézműves-foglalkozások, a népi játékok színesítették.

 

Kézműves foglalkozás

 

Balázs Lilla foglalkozásvezető elmondása szerint a gyerekek határozottan élvezték a kézműves foglalkozásokat, ahol a különböző szakmák technikáinak rejtelmeivel ismerkedhettek meg, és készíthettek maguk is különféle tárgyakat. Volt agyagozás, gyöngyözés, szövés, fonás, nemezelés, szabás-varrás.  A vezető megfigyelése alapján a máskor nyughatatlan, virgonc gyerekek nagy érdeklődéssel, fegyelmezetten és kitartóan dolgoztak, némelyik akár két óra hosszat is képes volt formálni egy-egy munkadarabot, hogy az a saját elképzelései szerint alakuljon.

 

Balázs Lilla úgy tapasztalta, hogy a gyerekeknek nagy igényük van az ilyen jellegű foglalkozásokra, csak sajnos túlfeszített tempójú világunkban kevés az olyan szülő, aki erre időt tud szánni. Esetleg néhány nagymama akad még, aki például hozzáfog unokájával babaruhát varrni, kézimunkázni. Pedig ha aktív, tartalmas tevékenységgel kötik le őket, a gyerekek mobiltelefonjaikat is szívesen félreteszik.

 

Néptáncpróba

 

Angyal Réka Sára a népi gyermekjátékok fontosságát hangsúlyozta, amelyet itt a kézműves foglalkozásokkal is összekapcsoltak. Ilyen volt például a sárkány-készítés, és utána ezek szélnek bocsátása. Az egyes foglalkozások átjárhatóságot biztosítottak, a hangszer, az ének, a néptánc igényes tanóráit követően az érdeklődők bármelyik tevékenységbe bekapcsolódhattak, ezáltal biztosítva az aktív pihenés lehetőségét is.

 

A páros tánc alapjainak elsajátítása

 

A harmadik nap délutánján a TÜNDÉRKERT művészeti tábor résztvevői, valamint vezetői közös színpadi produkcióval mutatták be azt a megszerzett képességet, amellyel a három nap alatt gyarapodtak. A lelkes közönség elragadtatással szemlélte a zene, a tánc, a népi énekek összecsengéséből született harmóniát.

 

Az eseménysort egy fergeteges hangulatú táncház zárta, amelybe kicsik és nagyok egyaránt bekapcsolódtak. A széki, valamint a moldvai és gyimesi csángók dallamait és ütemét Illés Gábor hívta elő furulyán, valamint Korpás Réka kobzon, ezzel megadva a talpalávalót az önfeledt ünnepléshez, szórakozáshoz.

 

A tábor minden bizonnyal teljesítette küldetését, és felélesztette azt a lángot, amely továbbviheti nemzeti értékeink átörökítését. Reméljük az elkövetkezendő években egyre nagyobb létszámban mutatnak fiataljaink ilyen jellegű érdeklődést a magyar kultúra, a hagyományápolás iránt.

 

A vonósok összpróbája

 

A TÜNDÉRKERT Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Tábor megálmodója, s egyben fő szervezője a Komáromi FolkFészek Népművészeti Műhely Polgári Társulás részéről Korpás György, valamint a Hárompatak Polgári Társulás részéről Illés Gábor volt.

 

 

Táncház – A kicsinyek középütt

 

Buday Mária

Képek: Illés Gábor – Tündérkert fb oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!