Sokan gyülekeztek a község utcáin, hogy megtekintsék a magyarságot összetartó Korona mását, s részesei legyenek e jelentős történelmi eseménynek…

 

 

Lengett a zászló, hallatszott a lódübörgés, majd felzendült a zene a hangosbemondóban…. Ez jelezte a Szent Korona Ünnep kezdőpillanatát a csallóközi településen.

 

 hirdetes_400x285  

 

A hármas ünnepség a községi hivatal elől induló díszes felvonulással kezdődött. A járdákon családok és baráti társaságok álltak, hogy megtekintsék a papok által vezetett, Szent Korona hiteles mását követő lovas huszárok, a Magyar Királyi Koronaőrség Egyesület és a Felvidéki Huszár Hagyományőrző Egyesület tagjainak és az egybegyűlteknek az ünnepi vonulását…

 

 

 

A történelmi esemény központi helyszínéhez érkezőket magyarságtudat-erősítő programsorozat várta. Lőrincz Roland, helyi önkormányzati képviselő megnyitója után Horváth Tamás polgármester ünnepi beszéde következett.

 

 

„Minket, magyar embereket, felbecsülhetetlen gazdag magyar kultúránk gondolkodásra, válaszadásra, megfontolásra, cselekvésre kell, hogy késztessen. Mert a magyar kultúrának ereje van” – részletezte.

 

Horváth Tamás polgármester elmondja ünnepi gondolatait.

 

A polgármester kitért a kultúra tudatformáló szerepére is. Horváth Tamás hangsúlyozta a bizalom fontosságát, majd elmondta, hogy a közösségi ház alagpondolta Nagy József alpolgármesterben fogalmazódott meg.  Kiemelte, hogy a történelmi pillanat magasztosságát a magyarságot összetartó Szent Korona hiteles másolatának jelenléte fokozza, ami a Magyar Királyi Koronaőrség Egyesületének köszönhető.

 

 

Hisszük és minden nap bizonyítjuk, hogy egy nép egységes maradhat akkor is, ha szétszórják tagjait az országhatárok. Egységes és nép maradhat a közös szellemi örökségben, kultúrában, Európában.” zárta ünnepi gondolatait Horváth Tamás. Mint elmondta, mindenkinek a saját településén, környezetében, szülőföldjén kell szeretetteljesen helyt állnia magyar hűséggel, kitartással a keresztény Kárpát-medencében azzal az éltető reménységgel, hogy összetartozunk!

 

 

Berényi József Nagyszombat Megye alelnöke a Szent Korona mását olyan tulajdonságokkal vértezte fel, mint az erő és a biztonság „nyújtása”, amelyet a polgárok mai is keresnek Közép-Európában.  A községhez személyesen is kötődő megyei alelnök szerint az összetartozást jelképező Korona Alistálba való látogatása azért is fontos, mert a jelenlévők erőt merítenek a magyarság egyik jelképének kisugárzásából. A közösségi házról Berényi elmondta, hogy szinte egy üzenet, miszerint lehetőségeihez mérten mindenki járuljon hozzá települése, régiója szépüléséhez.

 

 

A rendezvényen felcsendült Lőrincz Roland előadóművész és helyi önkormányzati képviselő előadásában az Él a magyar mindörökké című szerzemény, amelynek mondandóját átélve a jelenlévők maguk is énekeltek…

 

 

közösségi ház ünnepélyes átadása előtt az alistáli származású Boda Domokos Széchenyi-díjas magyar orvost, gyermekgyógyászt, egyetemi tanárt Nagy József alpolgármester méltatta. Az épület megszentelését a kopjafa előtti főhajtás, valamint a Himnusz közös eléneklése követte.

 

 

A szentmisével folytatódó ünnepséget számos kísérőprogram színesítette. Fellépett a Felvidéki Rockszínház, de volt fényképkiállítás, kézműves utca és íjászkodás is.

 

A felvonulás pillanata

 

 

 

 

A község önkormányzatának képviselői is részt vettek az ünnepségen.

 

 

Nézelődők.

 

A községi hivataltól a közösségi ház irányába mentek az ünneplők.

 

A kíváncsi kislány…

 

Voltak, akik az utcajtón keresztül nézték meg a Szent Korona mását.

 

A közösségi háznál is sokan gyülekeztek

 

 

 

A Szent Korona hiteles másolata.

 

A szomszédos településekről is érkeztek vendégek

 

 

 

Lőrincz Roland helyi önkormányzati képviselő és előadóművész nyitotta meg a rendezvényt.

 

 

 

Bögi Márta Dsida Jenő Psalmus Hungaricus c. költményét szavalta.

 

 

Sátor Zoltán a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának elnöke is jelen volt (balról a második)

 

 

 

 

Nagy József alpolgármester méltatja Boda Domokost.

 

Boda Domokos rokonai is eljöttek a nagy ünnepélyre.

 

Jobbágy Henrietta (középen) az alistáli művelődési központ igazgatónője is fejet hajtott.

 

 

 

 

 

 

 

 

Vonulás a templomba

 

 

 

 

 

 

 

 

Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!