nagyabonyi római katolius templomot adventi varázs töltötte be. Megteltek a padok, hogy együtt hangolódjanak a karácsonyra. A rendezvényről Kiss Katalint, a nagyabonyi Csillagfürt népdalkör és citeraegyüttes vezetőjét kérdeztük.

 

Kiss Katalin hírportálunknak elmondta, hogy az adventi hangversenyt immár tizedik alkalommal rendezték meg karöltve a Csemadok helyi alapszervezetével és a községi hivatallal.

 

A rendezvény résztvevői részben hazai, ill. magyarországi baráti dalkörök – Ásványráró, Écs, Győrújbarát és Nyúl község dalosai, valamint a hazai Béke község asszonykórusa – bennünket az áldott emlékű Barsi Ernő és Ág Tibor népzenekutatók atyai gondoskodása kötött össze”

 

– mondta.

 hirdetes_810x300  

 

 

népdalkör vezetője visszaemlékezett a rendezvény első megszervezésére is, amikor a zene és az advent összehangolásával a következők fogalmazódtak meg bennük:

 

„A zene által ápoljuk hagyományainkat a téli ünnepkör szellemi hagyatékába illesztve. A betlehemezés, mendikálás, a karácsonyi készülődés folyamatába iktatva a várakozás időszakát szebbé, felemelőbbé teszi a hagyományos és az újabb keletű feldolgozott dalok által, hangszeres játékkal vagy szóló énekkel.“

 

 

Kiss Katlin végezetül beszélt a terv megvalósításáról és arról, hogy évről évre mindenki jól érzi magát a nagyabonyi templom adventi varázsában:

 

„A kitűzött célt maradéktalanul elértük, amit bizonyít a rendezvény jó híre, és nem utolsó sorban az ádventi, karácsonyi énekek ihletett, hiteles előadása végül a záróének megszólalása valamennyi résztvevő, hallgató ajkáról“

 

– zárta.

 

 

 

 

Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!