Helyi idő szerint vasárnap este hetvenhatodik alkalommal adták át Los Angelesben a Golden Globe-díjakat, amelynek győztesei jó eséllyel reménykedhetnek Hollywood legrangosabb kitüntetésében, az Oscar-díjban is. A Golden Globe díjkiosztót hagyományosan az Oscar-ceremónia előtt rendezik.

 

A brit-amerikai koprodukcióban készült Bohém rapszódia című életrajzi dráma nyerte el a Golden Globe-díjat a drámai filmek versenyében vasárnap a Los Angelesben rendezett díjátadón, a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók (HFPA) Rami Maleknek, a film főszereplőjének ítélték oda a legjobb drámai színésznek járó díjat. Alfonso Cuarón Roma című filmje is két díjat kapott. A kritika nem fogadta túlzott lelkesedéssel a filmet, ugyanakkor méltatta Malek kiváló előadását.

 

„Köszönöm Freddie Mercury, hogy életem legnagyobb örömét adtad nekem. Ez a díj téged illet” – mondta Malek a díjátadón.

 

 hirdetes_400x285  

Alfonso Cuarón mexikói rendező elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat Roma című alkotásáért, amely a legjobb idegennyelvű film kategóriában ugyancsak az élen végzett. A Netflix számára készült alkotás felidézi a rendező gyerekkorát Mexikó egyik negyedében az 1970-es években.

 

A legjobb rendező kategóriában Cuarón olyan vetélytársakat utasított maga mögé, mint Bradley Cooper – a Csillag születik, Peter Farrelly – a Zöld könyv, Spike Lee – a Csuklyások: BlacKkKlansman, valamint Adam McKay – az Alelnök című film rendezője.

 

Glenn Close-nak a The Wife című filmben nyújtott alakításért ítélték oda a legjobb drámai színésznő díját a külföldi tudósítók. „Meg kell találnunk az egyéni beteljesedést. Követnünk kell az álmainkat” – hangoztatta a 71 éves színésznő a jelenlévők viharos tapsa között.

 

Beverly Hills, 2019. január 7.
Peter Farrelly amerikai rendező, producer (j4) az alkotói gárdával a sajtószobában tartott fotózáson, miután átvette a musical vagy vígjáték kategóriában a legjobb filmnek járó elismerést a Zöld könyv (Green book) című alkotásukért a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szövetségének (HFPA) évente rendezett gálája, a Golden Globe-díjak 76. átadóünnepségén a kaliforniai Beverly Hillsben 2019. január 6-án.
MTI/AP/Invision/Jordan Strauss, forrás: Hirado.hu

 

Lady Gaga, aki a Bradley Cooper rendezte Csillag születik női főszereplőjeként debütált filmen, nem távozott azonban üres kézzel, Shallow című dala elnyerte a legjobb eredeti dalnak járó díjat. A Csillag születik is az egyik legtöbb jelölést kapott filmként érkezett a díjátadóra, de csak egyetlen díjat nyertek el.

 

Christian Bale nyerte el a legjobb színész díját a musical vagy vígjáték kategóriában az Alelnök (Vice) című filmben nyújtott alakításáért.

 

Az Alelnök című filmet jelölték a hollywoodi tudósítók a legtöbb, hat díjra, ám Adam McKay filmje nem tudta díjra váltani valamennyi jelölését, csupán a legjobb színész díját nyerte el. A film megosztotta mind a közönséget, mind a kritikusokat, és így csak egyetlen díjjal távozott a gáláról.

 

Regina King kapta meg a legjobb női mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjat a Ha a Beale utca mesélni tudna című filmben nyújtott alakításáért, míg a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában Mahershala Ali a Zöld könyv című alkotásban mutatott színészi teljesítményéért kapta meg a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat.

 

Musical vagy vígjáték kategóriában a Zöld könyv című film győzött, maga mögé utasítva az Alelnök, a Crazy Rich Asian, A kedvenc, a Mary Poppins visszatér című filmeket.

 

A Foglalkozásuk: Amerikai (Americans) című film kapta a legjobb televíziós drámai sorozat Golden Globe-díját, a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szövetségének (HFPA) vasárnapi, 76. gáláján Los Angelesben.

 

A legjobb animációs film díját a Pókember – Irány a Pókverzum című produkció kapta.

 

A háromórás gálaesten filmes és televíziós kategóriákban osztották ki a mintegy 90 tagot számláló tudósítótestület 25 trófeáját.

 

hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!