A német titkosszolgálat alábecsülte az Iszlám Államot, ugyanis valószínűtlennek tartotta, hogy a migrációs hullámot kihasználva csempészik át követőiket Németországba – mondta Hans-Georg Maassen, a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal elnöke a Welt am Sonntag hetilapnak.

 

„Időközben rájöttünk, hogy ami az Iszlám Államot illeti, van még mit tanulnunk. Annak ellenére, hogy nem volt szükségük arra, hogy a menekültek közé keverje embereit, mégis megtette. Így mutatják be erejüket” – nyilatkozta Maassen.

 

Gondot okoz, hogy a bevándorlóknak nincsenek irataik

 

 hirdetes_810x300  

A Németországba érkező migránsok azonosításával kapcsolatban komoly gondot okoz, hogy körülbelül 70 százalékuknak nincsenek érvényes úti okmányaik. Így csak azok az adatok alapján tudják őket nyilvántartani, amelyeket a bevándorlók hajlandóak közölni magukról – mondta a német titkosszolgálat vezetője.

 

„Attól tartok, hogy mi és szövetséges titkosszolgálataink, bár rendelkezünk adatbázisainkban információkkal a veszélyes személyekkel kapcsolatban, azonban megtörténhetett, hogy hamis személyazonosság alatt csúsztak be az országba” – nyilatkozta a német kémelhárítás vezetője.

 

Terrortámadások veszélye fenyeget Németországban

 

Maassen a hetilapnak adott interjúban újra figyelmeztetett egy esetleges terrortámadás veszélyére Németországban: „Az Iszlám Állam terrortámadásokat tervez Németország- és annak érdekei ellen. Propagandája ezt nyilvánosan hirdeti. A német városokat Párizs, London, avagy Brüsszel mellett emlegette” – hangsúlyozta Maassen.

 

TASR

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!